Keresés ebben a blogban

2011. február 27., vasárnap

Hol volt, hol nem volt Isztambul...


Egyik kedves blogos sorstársam kérdésére válaszként teszem fel a fenti rajzot. 6 év nem volt kevés idő a Boszporusz partján! Mint már említettem, 1984-ben érkeztünk Bordeaux környéki gyönyörű, de emberileg annál hűvösebb vidékről, ahol még októberben is lehetett az Atlanti óceánban fürödni és csodálatos borokat termő szőlők vettek körül bennünket... Mégis fellélegeztünk, amikor augusztus elején megérkezett Gilbert kinevezése a híres, akkor már 500 éves Galatasaray Gimnáziumba, melynek neve legalábbis a futballcsapatot juttatja egyesek eszébe...
Közös blogunkon már részleteztem kalandos érkezésünket; tény, hogy karácsonyig kellett várni holmijainkra és úgy-ahogy pótolni próbáltuk a Belgrádban ellopott ruháink legszükségesebbjét... Lakásunk frissen volt festve, a víz viszont csak estefelé szokott megjönni, és ezért a fürdőkádban kellett a nem ivásra használt mennyiséget tárolni. A mosógépet is éjjel üzemeltettük emiatt. A vezetékes gáz olyan gyengén pislákolt, hogy rövid időn belül gázpalackhoz folyamodtunk, amit telefonon szoktam rendelni, házhoz szállították. Miután 1-2 hónap múlva Gilbert fizetését is kezdték folyósítani, pár bútordarabbal is gazdagodtunk. Hálószobánk ablaka alatt egy "pastane" (süteményes bolt) volt, s reggelente a frissen sült vaniliás kalács bizsergető illatára ébredtünk...

a tusrajz a Galata-tornyot ábrázolja (általam)

9 megjegyzés:

  1. Ez is annyira jó rajz, a hozzá kapcsolódó történetről nem is beszélve. Persze, aki olvassa, annak szórakoztató, aki megélte, annak kevésbé. :)

    VálaszTörlés
  2. Kicsit hasonlít ez a constantine-i első hónapokra. Fél évig fizetés és normális lakás nélkül, wc a folyosón (komolyan, (10 évesen!)féltem a múmia bosszújától:))), pont ilyen címmel láttunk filmet), fürdő se volt,csak a konyhában egy nagy lavórféle, apa eszkábált össze bútorokat laborműszeres ládákból, piros-fekete csomagolópapírral be is vonta, ha már Kabylia, passzoljanak a színek...Aztán rendeződtek a körülmények.
    A második kintlétükkor viszont méginkább hasonló állapotok voltak, víz, áramellátási gondok, beszerzési nehézségek (ld. élelmiszer)
    De mit se számít ez, nemcsak visszanézve, megélve se,ha élmény, rengeteg élmény és a csodás keleti varázs kárpótol.:)

    VálaszTörlés
  3. @akimoto: A rajzhoz fűzött kommentárt köszönöm.
    Hozzászoktunk a 16 éven át tartó vándolások során, hogy "minden kezdet nehéz"! De azért tényleg nem volt egyszerű, főleg kisgyerekkel!

    VálaszTörlés
  4. @rhumel: Constantine-ra visszagondolva, ott sokkal nehezebb volt, 10 évvel előtte! De mi is 10 évvel fiatalabbak voltunk s 1 éves házasok...

    VálaszTörlés
  5. Folytatást kérek és köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. hát igen, már megint egy remek rajz... (kezdek hozzászokni!:)

    VálaszTörlés
  7. @ Gabi és aliz2: Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm az elismerést! Ilyenkor mindig hiszek egy kicsit benne...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...