Keresés ebben a blogban

2011. augusztus 30., kedd



Nehéz a földetérés... Pedig csak augusztus 13-a körül zártam be a ház ajtaját magam után. Tegnap mégis mintha más bolygóról tértem volna meg. A ragyogó kék eget szürke felhők takarták, a néha 40° fölé is felkúszó hőmérő 16°-ra zuhant. Fázom a nap után. Az egyedüllét hűvössége egyelőre jól esik ugyan a majd 2 hónapos intenzív társasélet után. A reflexek átállása még csak folyamatban van...
Velencével kezdődött: 3 nap ebben a csodálatos és egyedi városban, melyben most jártam először. Gilbert-rel tartogattuk a 2005-ös esztendőre, de az egészsége már nem engedte meg. Igy bele is törődtem, hogy megvalósítatlan vágyaim között könyveljem el. Marad még így is belőlük elég sok! Az igazi tragédia amúgy is az, amikor már nincsenek vágyaink...
Fiacskám boldogan és nem csekély büszkeséggel lepett meg ezzel a 3 nappal Magyarországra utaztunkban. Jó kis kitérő volt! Unokáim is élvezték a hajókázást, gondolázást, sőt, hősiesen poroszkáltak a megszámlálhatatlan csatornát átívelő még nagyobb számú bogárhátú hidacskán (hogy a csónak farán álló gondolás is átférjen alattuk). A Dózsék palotája után a Szent Márk téren elszürcsöltem egy limonádét a gyerekekre várva, élveztem a laguna felől fújdogáló enyhe szellőt s arra gondoltam: "carpe diem!"

13 megjegyzés:

  1. Nahát! itthon jártál? ::))

    VálaszTörlés
  2. Jó lenne, ha a magyarországi "úti élményekről" is írnál!:)Szeged pl.belefért?

    VálaszTörlés
  3. Hol volt melegebb? Velencében, vagy Magyarországon? (Hol volt büdösebb, meg se kérdezem...:))

    VálaszTörlés
  4. @Zé: a szokásos évi családlátogatáson (az Alföld déli csücskén)!

    VálaszTörlés
  5. @aliz: voltam Szegeden kétszer is... Szeretem ezt a várost: 3 és fél év az egyetemen (a többi a SzU-ban...)

    VálaszTörlés
  6. @akimoto: Magyarországon sokkal melegebb volt! Egyszer Szegeden 44°-ot mértek, pont ott jártam...
    Velencében nem volt csatornaszag, amitől tartottam. Nagyon tiszta a város, sőt a Szt-Márk tér galambjait is kiirtották... Ott csak max. 29° volt.

    VálaszTörlés
  7. Örömmel látlak újra itt, kedves Flóra!
    A hazatérés mindig különös érzésekkel tölti el az embert. Kicsit fáj, hogy vége az utazásnak, de míg emlékké válnak az újonnan szerzett élmények, még napokig frissen hatnak ránk. Azért "Mindenhol jó, de legjobb otthon", hiába is hiányzik a kék ég.(nekem a tenger kékje-moraja szokott ilyenkor:)
    Azért azt megjegyezném, ezt a posztot olyan költőiséggel és dallamos, szép szavakkal írtad meg, jó volt olvasni sorról sorra. Az amúgy is élvezetes stílusodnak is "jót tett" a kikapcsolódás:)

    VálaszTörlés
  8. @rhumel: nekem is hiányoztatok, ismeretlenül is kedves ismerősök!
    Köszönöm a dícséretet, kedves E. Magam is úgy éreztem, hogy sikerült kicsit "visszadolgoznom magam" a magyar nyelvbe, de valószínűleg nem tart majd sokáig a hatás...

    VálaszTörlés
  9. én a külföldön élő rokonaimnál azt tapasztalom, hogy mintha egy régebbi (bár olykor választékosabb!) magyar nyelven beszélnének...
    (egyikük panaszkodott is, hogy hogy "leromlott" itt a nyelvhasználat, pedig nem is most járt errefelé... )

    VálaszTörlés
  10. @aliz: a nyelv változik, ha nem is mindig javára... Főleg az angolos sznobizmusok idegesítőek, bár azokban a körökben, ahol az én vakációm zajlik, ezek idegenek.

    VálaszTörlés
  11. azt hiszem őt se az angolos sznobizmusok zavarhatták..:) (inkább valami alpáriasodás)...a változás természetes... (akkor ne is minősitsük...inkább) (a nyelvromlásnak nagy tagadói vannak amúgy is)

    VálaszTörlés
  12. @aliz: engem is zavar az írott nyelvben elhatalmasodó "alpáriaskodás", pedig az írásnak csiszoltabbnak kellene lennie (mint ahogy az is volt azelőtt, "az "én időmben"), hacsak nem stilisztikai szándékról lenne szó.
    A magyarázata talán a kommunizmus eltűnése és vele minden zabolázásé, még az önmagunké is....

    VálaszTörlés
  13. ...valószínű, mert nem csak nyelvi "zabolátlanság" tapasztalható!!! :(

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...