Megintcsak visszamerengek egy kicsit a múltba... Ez a kép szintén a "boldog idők" címzetű fiókban őrződik. Hogy miért tesz jót elmélázni rajta?
Mindjárt azért is, mert kinn hűvös szél fúj és a tavasz nem akar megérkezni még március végén sem. A fákon egy szál levél sincs...
A képen viszont nyár van, de nem elviselhetetlen kánikulai forróság. Bizonyíték rá, hogy François hosszú nadrágot és hosszú ujjú inget visel, miközben nagy igyekezettel tanulja a kukoricamorzsolás műveletét a kiterített nagy fólián: hogyan kell lepergetni a szemeket egy már lekopaszított csutka segítségével... Nekem nagyon ismerős mozdulat.
Az előtérben öcsém hétrét hajtogatva az alacsony sámlin a maga 190 centijét, derűsen és nagy hatékonysággal már szinte maga töltötte meg a (apa által kötött) nagy kast.
Anya kendővel védi fissen berakott haját az esetleg szállongó porszemektől. Szeret így dolgozni, csoportban, tréfálkozva; jó hangulatban gyorsan megy... Közben megjegyzem magamban, hogy akkor még (a 80-as években) milyen "jól nézett ki", mely kifejezés a családi kód szerint annyit jelentett, hogy minimum 20 kg felesleget cipel az ember!... Apa halála után, majd tíz év múlva le is adta...
A háttérben békésen kapirgálnak a tyúkok, nemhogy félnének, még egyre közelebb is húzódnak, hátha akad egy-két eltévedt kukoricaszem. A szín, benne a kék Komar motor és a biciklik, az akkurátusan összerakott fa és a szalmakazal mind apa keze nyomát őrzi. Kívülről tudom a ház minden zegét-zugát, mely éveken át alig változott. Tavaly nyárig.