Már majdnem egy hete tart ez a kellemes, napos idő. Nehogy elkiabáljam! Most jöttem be a teraszról: kihasználtam a délutáni napsütést, száradnak a lepedők, törülközők, abrosz a dróton. Megtöltöttem 5-6 virágtartót árvácskával, primulával és egyéb korai virággal. Nemsokára a fűnyírásra is gondolni kell, ha lesz még néhány ilyen szép napunk. Mert ugye, itt napokban kell számolni...
A hétvége váratlan látogatokat hozott. Még 1976-ban ismerkedtünk meg Berlinben a fiatal házaspárral, akik aztán később eljöttek hozzánk Mindszentre és Isztambulba is. Utoljára 1990-ben találkoztunk, Normandiában laknak. Most éppen a Kanári-szigetekre utazóban, a brüsszeli reptér felé menet megálltak nálam egy éjszakára.
Gyorsan áthúztam az ágyat a vendégszobában, pakolás, takarítás minden szinten, bevásárlás és vacsorafőzés következett. Mondhatom, apró darabokban voltam a végén, de azok az apró darabok boldogságtól sugároztak!
Mit mondjak, 27 év hosszú idő, Alain haja hófehér, pedig kb. 7 évvel fiatalabb, mint én. Arlette viszont alig változott, ő 63 éves lesz, kétszeres nagyszülők. A beszélgetés fonalát, mintha misem történt volna, ott vettük fel, ahol 27 éve abbamaradt...