Keresés ebben a blogban

2010. április 29., csütörtök

"Itt van május 1-e, énekszó és tánc köszöntse..."

Emlékszem még gyerek- és fiatalkorom látványos és kötelező május elsejei felvonulásaira. Még Leningrádban is meneteltem egyszer a Pedinsztyitut soraiban, bokáig hóban, jeges szélben...
Az 50-es években, vidéken, főként faluhelyen, esemény volt a felvonulás, mi, gyerekek, a kötelező jelleg súlyát sem éreztük annyira, inkább örültünk a mozgalmas napnak, melyre már előző este készültek az emberek : a házak kerítését virágzó és illatozó orgonával, piros és nemzeti színű zászlócskákkal díszítették. Emlékszem, még a 60-as évek elején is fúvószenekar ébresztette a lakosságot napkeltekor, a csillogó rezesbanda végigvonult minden utcán! Utána jött a java : iskolások, sportolók, a dolgozó nép felvonulása és az elmaradhatatlan beszédek, amiket már előre el tudtunk volna mondani, a múlhatatlan sorrendben, kezdve hálánkkal nagy testvérünk és gondviselőnk, a Szovjetúnió, majd szeretett pártunk iránt, folytatva eredményeink ecsetelésével, melyek évről évre csak javulhattak. Mindenki türelmesen és szórakozottan várta a végét, azzal a némileg zsibbasztó, de végül is nem túl fárasztó érzéssel, hogy a gondolkodás, a választás fejtörő gyötrelmeit levették a válláról, odafönt lelkiismeretes családfőként gondoskodnak a mindennapiról, bele sem avatva a lentieket a dolgok intézésébe.
Mindenki azt várta, hogy odaférjen végre a pecsenye- és kolbászsütő lacikonyhákhoz (a hot-dog mint akkor még ismeretlen imperialista behozatal nem létezett), vegyen a gyerekeknek nyalókát vagy léggömböt és megnézhesse a lóversenyt vagy a szomszéd falu csapata elleni focimeccset. Egy biztos, hogy mindig meleg, napos idő volt...

2010. április 26., hétfő


Ez a kép még Isztambulban készült a "Cihangir-i gyóntató"-ban (ejtsd : dzsihangir), ahogy azt a műhelynek kinevezett szobát titulálták egyesek, akik odajártak modellt ülni, hogy megörökíthessem képmásukat olajban , ha nem is az utókor, de legalábbis ő maguk részére... Egy-egy szeansz kb 2 órás volt, félóránként kis szünettel, hogy a modell pihenhessen. Festés közben kellemesen elcsevegtünk, aminek az volt a velejárója, hogy észre sem vették az én dupla koncentrációmat és az vele járó fáradságot : mintha minden magától ment volna... A meghitt bezártság érzése sokakat bizalmas vallomásokra indított és innen származik a "gyóntató" neve. A mintegy 20 portréból kiállítás nyílt a francia konzulátus kis galériájában.

2010. április 20., kedd

Illés Endre : AZ ARTEMISZ-ÁLARC (Németh László) - részlet

Az "Iszony" Németh László számomra legkedvesebb regénye. Sokáig tartana fejtegetni, miért. Eleinte inkább ösztönösen tartottam a legjobbnak a három nagy regény közül (Iszony, Bűn, Gyász), nem annyira tudatosan. Idézem inkább Illés Endre róla szóló cikkének egy részletét:

"Hát miként kell olvasnunk az Iszony-t ?
Higgyünk Németh Lászlónak : Kárász Nelli házasságának története az érzékenység és kiválóság szenvedése a közönségesség zsíros ujjai alatt. Az Artemisz-héj alatt ez a mag bújik meg. Égő s végül elégető robbanás.
De a magban egy még forróbb magot találhatunk. Azt a vallomást, mely már a nápolyi Museo Nationaléban jelentkezett a vadóc Artemisz-szobor láttán : a "nővéreim összegezett arca". Az "iszony", az Artemisz keltette képzettársítás "szinte pillanatok alatt harapózott egy sokkal általánosabb érzés - az egyetemes emberborzalom felé, amely bizonyára nemcsak bennem van meg, sajnos elég nagy mértékben, hanem az egész Nelli-emberiségben, amelyet az élet a kedélyes Takaró Sanyik hol maróbb, hol lagymatagabb ölelésébe vetett." (...)
Az Iszony Németh Lászlónak nemcsak legtökéletesebb, egybeforrott regénye - Móricz Zsigmond évtizedei után az új magyar prózairodalom hibátlan, feszes remekműve. De nem lett volna az, ha csupán az "ágybeli viszony" regénye volna.
Kárász Nelli vallomása tágabb, szorongatóbb világ : "Olyasmit éreztem, hogy az is lehet szép : egyedül lenni a világban. Az ember tesz, és nem érti senki, föláldozza magát, és nem veszi észre senki, boldogtalan, és közben olyan kemény és ragyogó, mint feje fölött a csillagok."

2010. április 13., kedd

Mindenki felteszi egyszer magának...


(ezt a rajzot még a jugoszláv polgárháború idején csináltam, egy riportfotó ihlette: a menekülők sietve összekapkodott szegényes batyúikkal, gyalog vánszorogva, mintha a falumbeliek lettek volna, ugyanazok az arcok, ruhák, tájak...)

Minek is az a blog? Pótcselekvés a magány ellen - mint egyik kedves levelezőtársam kifejezte egyszer ? Az önmutogatás - exhibition - viszketegsége ? Ha ez utóbbi, akkor részemről nem sok eredménye van ezidáig : legtöbbször azt se tudom, eljut-e valakihez, amit itt nyilvánosság elé tárok, majdnem egy évvel a blog beindítása után.
Nyilvánvalóan vágyik a blog-író a visszhang után : minek kiabáljon különben a sivatagba időtlen időkig, ha senki se hallja meg ? Ha senkiben nem kelt visszhangot, amit ő nagy lendülettel, esetleg félénk óvatossággal megfogalmaz, mert fontosnak tűnik számára, akkor a blog-írás az alázat - humilité - iskolájává is válhat. Legalább saját magamnak megfogalmazok egyet-mást, jobb híján magam előtt tisztázok néhány, múltbeli és jelen szituációt vagy gondolatot és megpróbálom másoktól nem függővé tenni az életemet. Legtöbben a mások tekintetének tükrében léteznek : nehéz ennek az egyfajta narcisszizmusnak a fogságából szabadulni, az elismerés kötelén lógni és eljutni egy belső szabadság (az igazi) érzéséig...
Talán hiába kérdezem, ki mit gondol erről?... Pedig kíváncsi lennék rá...

2010. április 11., vasárnap

A költészet napjára...

Pilinszky János

TAPASZTALAT

A tapasztalat, mint Kronosz
fölfalja fiait.
A valódi tudás
tapasztalatlan, mit se tud,
nem ismer, nem ismerhet senkit.

Így érez, így érezhet egyedűl
örök békét, nyugalmat, amikor
a hóhér szalonnázik, s ő maga
gyanútlanul megérkezik, belép,

majd megfeszűl, hátrahanyatlik,
s vérezni kezd egy nem létező térben,
amihez csak a mennyország hasonló.

2010. április 7., szerda

Kis tavaszi kikapcsolódás

Már tavaly ilyenkor megfogadtam, hogy többet a lábam se teszem be egy könyvvásárra, se látogatóként, de főleg nem kiállítóként... 2000 óta minden évben a párizsi könyvszalon egész hetét a standunkon töltöttük, de emellett még 8-10 közelebbi helyen is részt vettünk a kisebb-nagyobb, esetleg csak a hét végét elfoglaló ilyen rendezvényen, élveztük a közvetlen találkozást az olvasókkal, a kezdő-reménykedő, esetleg messzebbre jutott szerzőkkel. Gilbert halála után még 3 évig folytattam, de valahogy elegem lett azokból a több évtizedes önzetlen, csak a mások istápolására irányuló elfoglaltságokból, melyeket senki se akart tőlem átvenni... Gilbert korai halála (56 éves volt) meglehetős brutalitással ráébresztett az élet rendkívüli törékenységére, illékonyságára és arra, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra... Mikor fogom bebizonyítani, hogy képes vagyok-e valamire ? Eddig csak a majd később halasztgató módszere volt soron... Ideje volt rádöbbennem, hogy nincs később ! Csak ma van!
A másik döntő szempont pedig az volt, hogy nehezen tudtam elviselni azt a nevetségesen kicsi, de létező hatalmat, amit még egy ilyen mikroszkopikus revű (144 oldal) is a kezembe adott : az óriási mennyiségű, többségükben elég rossz kézirat olvasását, a túlméretezett szerzői ego kezelését, tudván, hogy mennyi szubjektív elem vegyül egy ítélethozatalba... Magamba akartam visszatérni, de az is lehet, hogy először betérni...
Egy hete mégis visszamentem kétszer is. Meudon, ahol az unokákra vigyáztam, 15 percre van villamossal... Kertész Imrét 1 órás beszélgetésre várták, reméltem, sikerül találkoznom végre egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkkal. 5 év után újra van magyar stand, talán találok majd pár jó versfordítást. Régi ismerősöket is felkeresek a tengerentúli francia területek standján, nem beszélve azokról, akikkel 10 évig állítottunk ki együtt.
Kertész most is olyan okos és rendhagyó módon beszélt a holocaust-traumáról, mint írásaiban. Jó 200 fős hallgatóság követte figyelmesen. Főleg azt hangsúlyozta, hogy a Sorstalanság elsősorban regény, mert művészi feldolgozása egy ilyen méretű traumának képes új értékeket teremteni és Európának, sőt az egész világnak nagy szüksége van erre...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...