Keresés ebben a blogban

2016. július 29., péntek

Vándorlás...

Lucie anyjával a Tisza-parton, másfél évesen
   Ez a nyár... 
   A közepén tartunk. Sokan már lassan visszafelé tartanak a szabadságról. A magamfajta időtlen térben mozgó, az öregség felé totyogó ballagó, bár fejében úgy 30-40, na mondjuk, 50 éves nőnek nem számít, mikor kezdődik, mikor végződik a szünet, legfeljebb a családjáé szolgáltat némi támpontot. Vasárnap hajnalban útrakelünk, ha igaz.
   Most, hogy a fiam háztulajdonos Magyarországon is, ott töltenénk 3 hetet. Őt vonzzák a boldog gyerekkori emlékek Mindszentre, és magától értetődőnek tartja, hogy elkísérjem őket. Sőt, még egy kis bécsi sétat is beiktatott, hogy megnézhessem eredetiben kedvenc festőimet.
   Természetesen, nagyon szeretek velük lenni. Ugyanakkor félek a hosszú autózástól, amelyet a 42 év alatt annyiszor megtettem: évente legalább egyszer, de néha többször is.  Egyedül is. Ilyenkor kell belátnom, hogy lassan eljár felettem az idő. Hogy vágyom a nyugodt és napos augusztusra itt északon, a 20-25°-ban, melynek melege immár elég nekem. A kert is most számítana rám és gyönyörködhetnék benne még pár hetet, mielőtt a végetérhetetlen szürkeség ismét rám borulna. Irogathatnék a mélázó csendben, kicsit melankólikus, önirónikus és nosztalgikus sorokat. Ha nem lenne olyan szerénytelen Adyra hivatkoznom: "S égtek lekemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, / Arról, hogy meghalok."... Talán Mindszenten is marad rá egy kis időm a máris szoros programban.
   
  
 Mindenkinek pihentető boldog nyarat kívánok!

2016. július 26., kedd

A beszélgetésről...


   Olvastam egyszer valahol (és írtam is róla itt pár éve), hogy a férfiak életét leginkább az hosszabbítja meg, ha párkapcsolatban élnek. A nőkét ellenben főleg az, ha jól kibeszélgethetik (lelkizhetik) magukat!
   Tíz éve múlt, hogy van alkalmam kipróbálni magamon az elmélet igazságát. Igaz, a végeredmény szükségszerűen homályban marad, hiszen ki tudhatja, mennyit élt volna, ha... A beszélgetéseket viszont valóban szeretem.
   Tegnap átszaladt (tényleg szalad sokat a 78 évével) a szomszédasszonyom, hogy megadjon pár €-t, mert néhány napja hoztam neki 6 üveg ásványvizet a boltból. Meghívtam egy kávéra, hiszen alig látjuk egymást a nyári hónapokban, lévén, hogy én gyakran távol vagyok. Letétben van nála egy kulcsom (s nálam az övé) szükség esetére: gyakran rosszullét fogja el magas vérnyomása, asztmája miatt. Ha levest főz, hoz belőle egy tányérra valót, ha boltba megyek, veszek neki egy csokor virágot... Két fia a közelben lakik. Különben napokig nem is látjuk egymást, nem ülünk a másik nyakán, de tudjuk, hogy szükség esetén számíthatunk rá.
   Férje 4-5 éve halt meg. Akkoriban többször átjött kibeszélni, kisírni magát, majd megkönnyebbülve távozott. Éreztem, hogy a jó beszélgetés titka: hallgassuk meg a másikat, de adjunk magunkból is, ezt pedig ő hallgassa meg. Körülbelül fele-fele arányban, de mégsem kicentizve: attól függ, kinek van több kiöntenivalója. 
   Manapság ritka a figyelmes meghallgatás, sokan szenvednek a beléjük szorult teher súlyától. Az is sántít azonban, ha egyoldalú a beszélgetés: az egyik csak önti, önti, saját magára meredve, a másikat "lelki szemétládájának" veszi, ahogy diák korunkban neveztük a jelenséget. Ha azonban a partner szándékosan néma, mintegy kívül maradva a beszélgetésen, azt a látszatot kelti, hogy csak ki akarja szedni a másik titkait... Ezért kell az érzékeny egyensúly. Nem muszáj tanácsokkal sem tömni a panaszkodót, úgysem fogadja meg... Mindenki a saját kárán szeret tanulni.
   

2016. július 22., péntek

Nyárközép

   "Két ajtó közt" pár napra hazajöttem, de csak annyira, hogy egy újabb útra felkészüljek. 
   
   A tengerparton voltam július elejétől, ott ért a francia nemzeti ünnep, július 14-e a hagyományos és látványos tüzijátékkal. Mi lemondtunk róla végül is, fáradtan a tengeri napsütéstől és inkább olvasgattunk, ki-ki az ágyában úgy este 11 óra felé. Egy utolsó pillantással végigpásztáztam a Web oldalait, mielőtt a világ eseményeire is lehúztam volna a redőnyt.

   Meghalt Esterházy Péter. Még ha nagyon is várható volt  -  a hasnyálmirigy rák több közeli-távoli ismerősömet ragadta el tragikusan rövid idő alatt  -  megdöbbentem, mert mindig próbál az ember kialkudni egy kis haladékot, csak pár nappal is odébb tolni a könyörtelenül megjósolt véget. Igy volt ez közvetlen közelemben már tíz évvel ezelőtt is.
Lucie-nek ezt a rajzot ihlették hirtelen az események (Tüzijáték a Földközi-tenger partján)
   Nice... Promenade des Anglais... Egy fanatikus őrült belehajt az tüzijátékot élvező, fagylatozó tömegbe egy kellemes meleg nyári éjszakán. Felkészült a tettére, napokkal, sőt, hetekkel előtte. Még le is fényképezte a helyszínt. Kibérelte a majd húsz tonnás teherautót. Az áldozatok jobbra-balra repültek a kerekek alól, már akit szét nem gázolt a nagy sebességgel járdára is felhajtó gyilkos fehér súlytömeg. Többen megpróbálták puszta kézzel feltartóztatni, végül három rendőr lőtte agyon. 84 halott, több száz sebesült. Franciák, külföldi turisták, színre, vallásra változatosak, ha már így is nyilván kell manapság őket tartani... Vak fanatizmus. Az elkövető Tunéziából származott, de régóta itt élt már és semmi köze nem volt a "migráns veszélyhez", melyet O. V. kormánya olyan előszeretettel lebegtet nagy plakátokon a lakosság előtt, felhasználva kissé alantas módon a francia eseményeket is saját propaganda célokra. Sajnos, a legtöbb terrorcselekményt nem a "migráns-hullámmal" bezúdulók követik el. Igy még nehezebb megelőzni őket. S ha céljuk a társadalom megosztása, az emberek egymás iránti gyanakvása, felbújtása, abba  besegít a szélsőjobb is nagy hangerővel.
   Ilyen tömeges áldozatokat követelő terror-hullámra még nem volt példa Franciaországban, ha jól tudom. Bizonyára nem lehet mindenhova rendőrt állítani. Az Európa-bajnokság is lezajlott a néhány huligán balhét kivéve nagy sikerrel, bár sokan a betiltását követelték előtte óvatosságból. Meghosszabították a szükségállapotot január közepéig.
   A törökországi eseményekről már ne is beszéljünk: annak is furcsa íze volt azok számára, akik ismerik és követik egy kicsit az ottani helyzetet. Sok levágott fejet dobtak a Boszporuszba az Atatürk nevét viselő nagy híd tetejéről...  

2016. július 7., csütörtök

Kerek tiz

1973. aug. 25.
Július 7. Ez a dátum minden évben kicsit kiválik a többi közül.
Még ha én el is tudnék feledkezni róla, többen eszembe juttatják: csak ma reggel hárman írtak, jelentkeztek élőben...
Az idén még fontosabb lett: ki tudja miért, szeretjük a kerek évfordulókat. Visszapillantásra, számvetésre késztetnek. Hosszú az egyedül megtett út; mit hozott magával, miféle "hordalék" rakódott le bennem, mi az, amit a tíz éve tett fogadalmaimból teljesítettem s mivel van még tartozásom? Vajon kinek: neki, vagy elsősorban magamnak?  Úgy érzem, neki is, mert én kaptam még egy kis haladékot...
Fájdalmas, tragikus események, boldog pillanatok. Szerves részeimmé váltak, magammal hordom őket immár mindig és mindenhova. 
Az élet nem áll meg, kapaszkodom barátaim biztatásába: a jelenben kell élni... Teszem, ahogy bírom. 
Szeretek élni, leírtam már sokszor: az élet számomra egyszeri és csodálatos kaland. Minden pillanata: a nehéz is, meg a pehelykönnyű, felemelő boldog is. 

2016. július 4., hétfő

Melting-pot

szép "keveredés" mindkettő...
   Szombaton esküvőn vettem részt: kolumbiai menyasszonyfrancia vőlegény. Egyelőre Bogotában élnek, és az ifjú férj gondozza pár hónapos kislányukat, míg ő is talál munkát. Mindketten felsőfokú végzettségűek: éppenhogy az egyetemi évek hozták össze őket. Angelica szénfekete hajú, vonásain leheletnyi indián beütéssel, míg Jeremie sápadt szőke, kékszemű. A kis Victoria egyelőre szőke és figyelmes barna szemeivel rettentő kíváncsian vesézte ki minden bámulóját.
   Az Erasmus, az utazások egyre több lehetőséget teremtenek a különböző kultúrájú emberek találkozására, keveredésére. Nekem szimpatikus az efféle "frissítés", valahogy mindig tartottam az egyre "tisztább fajok" elkorcsosulásától. Meg aztán a "maradjunk meg egymás között" elve kicsit kirekesztőnek tűnt, mint amikor az emberek bezárkóznak minden közeledés elől, mely foltot ejthetne "fajtisztaságukon"...
   Egyetemista koromban szobatársam S. R. elvitt egy jósnőhöz Szegeden, aki stílszerűen a rókusi temető mellett lakott... Sokan üldögéltek az előtérben, akár egy fogorvosi váróban.
Már nem emlékszem a részletekre, de egyvalami megmaradt bennem, nyilván nem véletlenül: sok idegent lát körülöttem, s magyart alig... Pár hónap múlva kezdődött másfél éves szovjetúnióbeli ösztöndíjunk, bár ő ezt nem tudhatta. Mint ahogy azt sem, hogy fiatal tanár koromban egy külföldi mellé fogok szegődni egy életre. Ezt pedig még én sem tudhattam, a döntő lépés előtt pár hónappal találkoztunk... Akkor kezdődött életem nagyobbik fele.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...