Ági említette megjegyzésében a becézést, miszerint nem elég néha feszengve hordani nevünket, a becézési formáktól egyenesen olyanná válik a "ruha", mint a középkori szerzetesek szöges öve... Sőt, felvetette, hogy talán meg is írja róla a véleményét, amit kiváncsian várok.
Amíg nem éltem franciák között, nem voltam teljesen tudatában a becenevek minden népre jellemző sajátosságainak. Igaz, azt már a családban is éreztem, hogy a becéző formák sokaságának, használatának, esetleg elkerülésének érzelmi töltése van. Nagynéném neve "Ida" volt. Nagyanyám és legtöbben csak így hívták, amolyan dunántúliasan hosszú Í-vel. Esetleg "Ídám" jutott neki a szűkre szabott anyai gyengédségből. Nekem "Iduska néni" lett mindhalálig, mert ő volt a legkedvesebb rokonom Piriten, szerettem nála lenni, szerettem az élet nyugodt, ráérős ritmusát, amely egy életre a nyári vakáció fogalmával olvadt össze számomra.
A becézés vagy nem, attól is függ, ki alkalmazza. Vegyük pl. Ildikót. Anyjának "Ildike", esetleg "Ildikém". Ha Ildinek hívná, nemtetszését, haragját fejezné ki vele. Öccsétől viszont az "Ildi" normális árnyalatú, sőt, az Ildike lenne furcsa.
A magyar nyelvben rengeteg becéző alak van, s annak idején Gilbert haját tépte a változatosságtól, melyben nehezen ismerte ki magát. (ugyan melyik külföldi jönne rá magától, hogy a "Pityu" az "István" származéka?) Idős korára szakállt eresztő szomszédasszonyunk meg azzal nem békült ki, hogy nem mutathatja ki G. iránt érzett rokonszenvét, ha egyszerűen Gilbert-nek szólítja, ezért adta neki a "Zsilike" nevet, amitől sokáig dőltünk a nevetéstől...
Azt hiszem, az oroszok hajaznak bennünket a rengeteg becenév-választék terén. Natasától, moszkvai szobatársunktól annak idején rengeteget tanultunk az orosz nyelv ízes változatosságából. A lehetőségek szinte végtelenek, sőt, az a gyanúm, hogy helyet adnak az egyéni fantáziának is.
A franciák már szűkmarkúbbak ezen a téren. Legtöbbször megelégszenek a csupasz keresztnévvel, s ez nem jelent semmi elhidegülést. Itteni családunkban egyedül sógornőm, Elisabeth kapta néha a "Babette"-et, s anyósom nagyon ritka perceiben szalasztotta ki a száján férje számára André helyett a "Dédé" formát. François helyett használatos a "Fanfan" (nagyon ritkán!), ami egyeseknek esetleg eszébe juttatja a "Tulipános Fanfan" (Fanfan la Tulipe) c. filmet Gérard Philippe és Gina Lollobrigida felejthetelen alakításával...
Mit tehetek én ilyen tartózkodó környezetben túláradónak tűnő gyengédségemmel? Barátaim keresztnevét a "ma petite" vagy "mon petit" -vel előzöm meg, amit először nem értettek, különösen amikor nálam magasabbhoz, vagy 10-20 évvel öregebbhez fordultam. Eleinte meg kellett magyaráznom, hogy nem lekicsinylés részemről, hanem a gyengéd érzelmeim kifejezése, amivel a franciák, kicsinyítő képzők hiányában, elég hűvös szűkmarkúsággal bánnak. Családom részére pedig gyártok nagyon intim használatra beceneveket, amiket a nyilvánossággal nem osztok meg. Sőt, egyenesen feszélyez, ha egyesek kiteregetik ezt a fajta intimitást, mintha csak a hálószobájukba invitálnának meg...