Vasárnap óta nálam van mindkét unokám a két hetes februári szünetre. Általában a kettőből csak a felét töltik itt, a másik felét a valaha napközinek nevezett egész napos foglalkozáson, ami azt jelenti, hogy lényegében sose hagynák el az iskola zajos, stresszelő légkörét... Január óta a szülők szoros elfoglaltságai miatt amúgy is sokszor korábban kellett őket letenni az iskolában reggel és este hét előtt nemigen tudtak értük eljutni... Elképzelhető, hogy mindannyian holtfáradtak voltak a szünet elejére...
Agnes szülei kéthetes útra mentek Sri Lanka-ba, s csak a hét végén jönnek vissza. A jövő héten elviszik az egyik unokát, s akkor kicsit könnyebb lesz a helyzet. Nem panaszkodhatom különben, bár benti foglalkozásra szorít bennünket az esős, nyirkos idő. Mindkettő náthás, Lucie köhög is, ezért a benttartózkodás nem árt nekik pár napig. A kúra különben abból áll, hogy sós tengervízzel öblögetünk orrot, torkot: hatásosabb, mint a rengeteg csöpp, kanalas szirup... Nomeg ott a sok papírzsebkendő! Már a konyhai hengeres papírtörlőnél tartunk...
Reggel rajzfilm-nézéssel kezdik a napot, s ezzel a vajas- és nutellás kenyerek sorozatgyártása is elkezdodik. Folyamatosan szállítom őket kettesével a nappali kanapéjára... Tudvalevő, hogy ez amolyan vakációs kiváltság, otthon tilos máshol enni, mint az ebédlőasztalnál! Itt is ez a szabály egyébként, a reggeli kenyérszeletek kivételével... Ebből is lehet tudni, hogy most vakáció van! (a művelet amúgy is kényes a fehér huzatok és a csokoladébarna kenet találkozásának elkerülése végett, TV-nézés közben!)