Manapság egyre több pszichológus, tréner és még homályosabb guru veszi fel a harcot a mindent elárasztó pesszimizmussal, az uralkodó stressz negatív hatásaival. Az emberek keresik a kapaszkodókat. Azok is, akiknek kézzelfogható okaik vannak a kétségbeesésre (betegség, gyász, anyagi gondok), de talán még többen vannak olyanok, akiket látszólag nem fenyeget efféle aggodalom.
Nem szeretem a leckéztetőket, a "majd én megmagyarázom, mitől vagy te boldogtalan" tudálékosokat, akik kijelentik, hogy ők bizony feltalálták a puskaport. "Elég, ha..." ("Yaka...", vagyis: "il n'y a qu'à...", gúnyolódik rajtuk egy francia kifejezés). Ha ilyen egyszerű volna, bizonyára mindannyian a nirvana előrehaladott állapotában lubickolnánk!
Ilyenkor legtöbben saját példájukkal rukkolnak elő, hiszen (látszólag) ezt ismerjük legjobban. Sőt, olyan dolgokat is tudunk magunkról, amibe senki más nincs beavatva. Magam is ebben vagyok a legotthonosabb. A blog amúgy is olyan öntárulkozós műfaj... Még akkor is, ha a kitárulkozásnak is megvan a határa.
Amikor elhatalmasodnak rajtam a mindennapok gondjai, a jövőtől való szorongás (anya lassú leépülése elrettentő példaként festi le a nagyon is közelinek tűnő jövőt), kapaszkodó után nézek. Miért kellene a megmaradt, még kellemesnek mondható éveket is elrontanom a jövőtől való rettegéssel? Könnyebb józan ésszel kimondani, mint megvalósítani.
Katalin blogján dr. Bagdy Emőke tart pezsdítő előadást. Eleven példa arra, hogy hetven év után is lehetünk frissek kívül-belül. Nézem az arcát közelről. Két szemöldöke között bevésődött, gondokról tanúskodó ránc, de kék szeme derűs. Nem mesterségesen odasminkelt, hanem élettapasztalatból leszűrt derű. Egy életünk van. Mindennek ellenére csodálatos, egyedi kaland. Megismételhetetlen. Itt, csakis itt játszódik, a földön. Itt kell értékelni, élvezni minden percét, mint valami visszahozhatatlan ajándékot. Akkor is, ha nem mindig fenékig tejfel. Mert az érte való harc is szép, akkor is, ha csak később tudatosul bennünk a szenvedés értelme leszűrt tanúságként.
Mindez távolról sem akar "lecke" lenni. Csak afféle kis merengés saját sorsomról...