Nehéz a földetérés... Pedig csak augusztus 13-a körül zártam be a ház ajtaját magam után. Tegnap mégis mintha más bolygóról tértem volna meg. A ragyogó kék eget szürke felhők takarták, a néha 40° fölé is felkúszó hőmérő 16°-ra zuhant. Fázom a nap után. Az egyedüllét hűvössége egyelőre jól esik ugyan a majd 2 hónapos intenzív társasélet után. A reflexek átállása még csak folyamatban van...
Velencével kezdődött: 3 nap ebben a csodálatos és egyedi városban, melyben most jártam először. Gilbert-rel tartogattuk a 2005-ös esztendőre, de az egészsége már nem engedte meg. Igy bele is törődtem, hogy megvalósítatlan vágyaim között könyveljem el. Marad még így is belőlük elég sok! Az igazi tragédia amúgy is az, amikor már nincsenek vágyaink...
Fiacskám boldogan és nem csekély büszkeséggel lepett meg ezzel a 3 nappal Magyarországra utaztunkban. Jó kis kitérő volt! Unokáim is élvezték a hajókázást, gondolázást, sőt, hősiesen poroszkáltak a megszámlálhatatlan csatornát átívelő még nagyobb számú bogárhátú hidacskán (hogy a csónak farán álló gondolás is átférjen alattuk). A Dózsék palotája után a Szent Márk téren elszürcsöltem egy limonádét a gyerekekre várva, élveztem a laguna felől fújdogáló enyhe szellőt s arra gondoltam: "carpe diem!"