Ismét gyönyörű idő volt nálunk. Nem azért írom, hogy esetleg bosszantsam otthon didergő honfitársaimat, hiszen tudom, hogy a magyar tavasz egyszercsak 20°-on fölüli hőmérséklettel, símogató, kabátot, csizmát ledobó napsütéssel berobban majd egyik napról a másikra, lehagyva símán az óceáni, óvatosan, szinte lábujjhegyen settenkedő rokonát. Mi pedig merenghetünk a szürke ég alatt...
Körbejártam a kertet a 14°-ban, a virágzó szomszédos szilvafa alatt, melynek nemkívánt árnyékából nekem is bőségesen jut. A gyep tele van ibolyával, a kamélia virággal: ha szenvedtek is a fagytól, tartják magukat. A jácintok kövéren virítanak. A bokrokon is apró rügyek kezdenek mutatkozni. A szomszédos macskák puha léptekkel sétálgatnak a falak tetején.
Pénteken elhozták a képet, melyet a kiállításon lefoglaltam.
Ime:
Ferdén fényképeztem, hogy a lehető legkevésbé tükröződjön rajta az ablak.
Aliz kérdését sem felejtettem el és hosszasan elbeszélgettünk a technikai kérdésekről. U.n. "technique mixte", vagyis vegyes technikáról van szó, vastag akvarell-papíron. Van benne akvarell, akril, tus, de akár színes ceruza is: ilyenkor általában olyan szabadnak érzi magát az ember, hogy majdnem minden számításba jöhet, ami a keze ügyébe kerül! Sóvárogva gondolok saját 15m X 40cm-es álmomra, melynek körbe kell(ene) majd futnia az egyik
szoba falán...
Két részletet is felteszek külön, hogy a színeket jobban lehessen látni.
Szó esett az én akt képeimről is: Cléa ezeket csodálta és bevallotta, hogy képtelen lenne rá, hogy visszaadja a formákat, ezért fordul inkabb a stilizáláshoz és a tobzódó színekhez...
Mondtam: így kerek a világ! Én pedig teljességgel képtelen lennék színekben kifejezni magam. Mindig is a vonalak, a fények és az árnyékok által képzett formák vonzottak inkább, mint a színek kölcsönhatása, tobzódása...