Keresés ebben a blogban

2013. február 27., szerda

Márai, az újságíró




Egyesek szerint Márai legjobb művei Naplói és tárcái, melyeket 1919-től a németek 1944-es bevonulásig írt, néha naponta kettőt-hármat is. "Általában jobb szeretem azt a fajta újságírást, amely hasonlít a költészethez, mint azt a költészetet, amely hasonlít az újságíráshoz." mondja.


Az alábbi tárca a "Kuruzslók hajnala" címmel 2008-ban, a Helikon kiadónál megjelent, 1928 és 1930 között írt cikkek gyűjteményéből való. 1929-ben íródott, a világválság hangulata kezd ismerős lenni a mai ember számára is...

      

ORVOSOK
   
   Valami szerény orvosgyűlésféle volt a múltkor Pesten, s egy ismerősöm vázlatszerűen összeállított egy kis listát arról, hogy kitűnő budapesti orvosok úgy mellékesen, tehát igazában, miből élnek. A lista hiteles. Például:
  Az egyik orvos csendestársa a pályaudvari valutabeváltó pénztáraknak a Keleti, Nyugati, Déli pályaudvaron és Hegyeshalomnál. Este héttől ott teljesít szolgálatot. Azt mondja, most már megél.
   Egy másik abból él, hogy vízibolhákat tenyészt, s egy emberével hetenként végigjárja az akváriumtulajdonosokat, s eladja nekik az új termést. Éppen ezt találta ki, a vízibolhát. Azt mondják, jó dolog.
   Egy professzor krizantémokat termel télen, nyáron meg dáliákat. A viszonteladóknak 80 fillértől 2 pengőig adja el a bájos növények darabját. Saját bevallása szerint háromszor annyit keres ezzel, mint az orvosi foglalkozással.
   (...)
   Van egy, aki abból él, hogy a felesége retikülöket meg iparművészeti tárgyakat gyárt  -  ő maga teával jár házalni. Szépen megélnek.
   Ez a doktor bácsi meg belépett beltagnak egy Koronaherceg utcai kesztyűsboltba, mert a gégészet nem ment. Ezért tanult hét évig.
   (...)
   A híres sebész előszobája üres. Azok az emberek, akik két esztendő előtt még hozzá rohantak kötözésre, ha zsebkéssel megvágták az ujjukat, ma csendesen befeküsznek vakbélgyulladással a klinikára, türelmesen megvárják, míg a tanársegéd a hallgatók előtt ingyen vagy nagyon olcsón felvágja a hasukat.
   (...)
   És az ügyvédek? És a mérnökök? Azok is vízibolhákat tenyésztenek? Azok is.
   Mindenki melléje él az életének. A tanult mesterségéből, amire készült, amihez ért, a legkevesebb ember tud csak megélni. Mindenki egy skálával mélyebben játssza le az életét, mint ahogy elképzelte.
   Az orvos vízibolha-tenyészetből él, a vízibolha nem is tudom, miből él. Ismerek egy cirkuszkutyát, leépítették, most abból él, hogy tyúkokat őriz Pesterzsébeten. Képzett kutya volt, vagyont keresett az inflációban.
   Kanárik legyeket fognak. Bírók titokban másolási munkákat végeznek odahaza. Én is másból élek. Néha arra gyanakszom, hogy titokban teát adok el.
   Vagy áttérek a vízibolhákra. Oly mindegy. 

2013. február 23., szombat

Irodalom a téli hideg ellen

   Tegnap este volt a soros havi összejövetelünk, történetesen nálam. Mivel nem volt sok időm a felkészülésre, gondoltam, "kéz alatti anyagból" állítom össze. Már amúgy is dolgozott bennem a kívácsiság  -  nomeg a kihívás  -  vajon milyen fogadtatásban részesülnének azok a kis "mikro-novellák", amelyekből összejött harmincegynéhány a másfél év alatt, mióta a fikció fájába is bele mertem vágni a fejszémet, akár a kovács, aki gyanútlan ártatlansággal foghúzásra adja a fejét...
   Szokatlanul hideg van mostanában erre is: inkább a 0° alatt mint felett... Dúl az influenza-járvány, 3 millió körül, abból is itt a legnagyobb százalék... Tegyük még hozzá az iskolai szünet miatt elutazókat, s volt mitől aggódnom: vajon leszünk-e többen, mint az olvasásra vállalkozó hét személy?...
   Nyolc óra felé fürtökben érkezett az átfagyott huszonkét ember, megpakolva enni-innivalóval! Én már előre átrendeztem a nappalit, az összes lehető ülőhelyet összehordtam (előre szinte sosem tudható, hányan leszünk...), kitettem a papírtányérokat, műanyag poharakat, szalvétacsomagot, dugóhúzót, miegymást... Készítettem egy süteményt is: a képen látható, sütés nélküli keksztekercset, amely eredetileg jó háromszor ilyen hosszú volt...
   A felolvasás majd másfél óráig tartott. Előtte persze átdolgoztam a 19 kiválasztott szöveget: a kezdő grafomán mindig lubickol a szavakban, jelzőkben, határozókban, örül találmányainak, mint kismacska a farkának, s nem veszi észre, mennyire "túldíszíti" a stílusát... Emiatt az átdolgozás inkább fogyókúrának felel meg: mi az, ami nélkülözhetetlen többletet ad, mi az, ami "redondance" (dagályosság), s amit könyörtelenül törölni kell. Mindig jót tesz a pihent tekintet, szövegnek is, képnek is: a hibák így válnak "szembeszökővé", holott azelőtt vakon elsiklottunk felettük.
   Bevallom, akármilyen nehezemre esik is az öndícséret: sikerük volt. Néhányat megdöbbent csend követett, másikon mosolyogtak, egyszóval, nem maradt közömbös a hallgatóság. Utána kellemes beszélgetések közepette megosztottuk az enni-innivalót, s éjfél után újból szembeszálltak a metsző északi széllel...

2013. február 22., péntek

Tóth Árpád: Öröm









ÖRÖM

Érkező vonatok füttye át a ködön
Ujjong... ujjong... hallgatom estelente.
Mily szép ez... s olykor, mintha szívemből csengne:
Ideges jelzés berreg: most! berobog az öröm?

Aztán csend... csend... lehúnyom a szemem.
Jaj, ha most jönne... jaj, ha most rohan rám!
Forró kereke átszántna szívemen,
S megölne, megölne... s hagynám, hagynám...

1912


BETŰK, BETŰK

Betűk, betűk, ti téveteg vonalkák,
Szeszélyetek mi cél felé halad?
Ti, búm guzsallyán sodrott halk fonalkák,
Mivé lesztek ma ujjaim alatt?
Nem is tudom: szövöm csak s bontom árván
A kusza dalt, s a tompa öntudat
    Bús Penelope-kedve, mit se várván,
    A rokka vak pergésén elmulat...
    1920

2013. február 18., hétfő

Öreg hölgy (golyóstoll, 1965)


   1965-ben készült ez a rajz, még gimnazista koromban, golyóstollal. Talán ezért is kegyelmezett meg neki a 48 év (!!!) sok viszontagsága, költözései egyik országból a másikba, sőt még egy kis kitérővel az afrikai kontinensre is ellátogatva 2 évre...
   Ezzel a szép öreg hölggyel kórházban találkoztam Szegeden. Nemcsak szép volt, hanem rendkívül finomlelkű is, s valószínűleg belső szépsége tükröződött az arcán. Pedig nagyon beteg volt...
   

2013. február 16., szombat

Alice alkot...

   Alice nagy munkában! Január közepén jártak nálam, s akkor szállta meg az ihlet délután, nagy nyugalomban, míg szülei moziba mentek, s nővére a rajzfilmekbe olvadt bele...
  Rettentő akkurátusan előkészíti a szerszámokat: érdemes megnézni a katonásan sorbaállított színes ceruzákat, mindegyik kihegyezett vége a jó irányba fordítva várja, hogy rá kerüljön a sor, a művésznő ihletétől függően... 
  Újabban az absztrakció vonzza: vége a kis hercegeknek s egyéb királykisasszonyoknak... Változatos színfoltok gondos harmóniája olvad egymásba a papíron.

2013. február 14., csütörtök

Virtuális felhők...

   Több, mint egy hetes távollét a blogvilágból... Egyesek szerint mentálhigiéniai szükségszerűség bizonyos távolság megteremtése önmagunk és a dolgaink között, hogy ne essünk az addikció, esetleg a kiapasztó megszokás hétköznapi csapdájába.
   Nem én határoztam úgy, hogy böjtölni fogok egy kicsit, bár az idő kedvezne neki. A múlt szerdán váratlanul Meudon-ba mentem, hogy Lucie-t elkísérjem a lábadozás végéig. Szombaton együtt jöttünk vissza. Fiam, szokása szerint megint nagy modernizálási manőverekbe fogott telefonom, internetem özönvíz előtti, de számomra megszokott területén... Így aztán arra ébredtem, hogy mindent abba a bizonyos megfoghatatlan "felhőbe" (cloud) költöztetett, amely végtelen mennyiségben tárolja a számítógépben rejlő dolgainkat!... Csakhogy ezzel minden megváltozott, a kezdőlaptól a levelesládáig minden megszokott támpont kámforrá vált... Nincs mit tenni, új beidegződésekre van szükség: vissza  semmi sem állítható, hangzott a verdikt.
   Szokásom szerint először mérgesen tiltakoztam: "hagyj meg engem a kőkorszaki formámban, jó lesz ez már nekem, legalább nem vesztegetem a drága időt arra, hogy mindent újra kisilabizáljak!" A reggeli nyomott hangulatban telt, de mivel egyikünk se szereti sokáig ápolni a rossz kedvét, tíz perc múlva kiderült az ég! Sőt, kis ülepedés után még örülök is, hogy alkalmazkodási képességem az újhoz ismét próbára tétetett: lelkem mélyén félek egy kicsit az öregedéssel járó megszokás langyos csapdájától, melybe olyan sokan beleesnek az én koromban, sőt, egyesek még hamarabb is! 

2013. február 5., kedd

Mindannyian múlttá leszünk...

   Ez a fénykép már a múlt, akkor is, ha két szereplője még él... 
   Az ötvenes évek elején készült. Lehettem vagy hétéves? Öcsém húsz hónappal fiatalabb, mégis majdnem nagyobb nálam. Iduska néném állt még be a képbe, éppen látogatóban a Dunántúl másik végéről, a Vas és Veszprém megye határán megbújó kis faluból, mely anya kiapadhatatlan nosztalgiája nyomán mesebeli vakációink színhelyévé lett. Anya lehetett huszonöt-huszonhat éves, Iduska néném hárommal több.
   Nem volt még akkor fényképezőgépünk  -  az elsőt Moszkvában vettem, kicsit megilletődve e kincs birtoklásától  -  ezért időnként elmentünk Etelka néni műhelyébe, ahol mindenütt rejtélyes filmtekercsek kígyóztak, s nem kevésbé titokzatos félhomály uralkodott a kulisszák mögött... Az előtérben néhány "kellék" a művészi beállításokhoz: kisasztal, régi karosszék, virágcsokor, még egy idegen paprikajancsit is magamhoz kellett ölelnem!... Két reflektor világított élesen a szemünkbe, amitől általában mindenki hunyorgott egy kicsit a képeken. Miután Etelka néni megelégedett a beállítással, mozdulatlanná dermedve kellett kivárnunk, míg előbújik a fekete kendő alól, miközben hiába lestük a megígért kismadarat... Ehelyett a még élesebb vaku csapódott a szemünkbe!
   Amikor nagyobb lettem, már én mehettem el a képekért, melyeket mindig izgatottan vártam. Etelka néni többnyire lázasan keresgélt a nagy halom klisé között: sohasem értettem meg, hogy tudta kiismerni magát a nagy káoszban... Többnyire képtelen volt a határidőt betartani, s így várakozás közben megcsodálhattam a képeken végzett utolsó símításokat: azt a bizonyos retusálást, melyet hajszálvékony kis ecsettel hajtott végre, titokzatos kis üvegcsékbe mártva, sőt, időnként meg is nyalintva a végét... Most is előttem van a sötét műhely, mélyen a képek fölé hajló fej, melyet csak a kis asztali lámpa világít meg...

2013. február 3., vasárnap

Victor Hugo - Radnóti Miklós

Radnóti Miklós fordítónak is kiváló volt, francia, német, angol klasszikusokat ültetett át magyar nyelvre, nem beszélve Horatius, Tibullus, Catullus, Vergilius verseiről. Naplója tanúsítja, hogy még a munkaszolgálaton is a La Fontaine fordítások sorsa miatt nyugtalankodott...


Victor Hugo

GUITARE

A csónak sem jó,  -  mondták halkan ők,
a férfiak,   -  megyünk a vad halálnak,
a partokon zsandárok állnak...
-  Evezzetek,  -  mondták a nők.

Ó, hogy lehetne,  -  mondták halkan ők,
a férfiak  -  felednünk, hogy veszélyek,
nyomor vár, harc s úgy fél a lélek?
-  Aludjatok,  -  mondták a nők.

Ó, hogy lehetne,  -  mondták halkan ők,
a férfiak,  -  s megkapni drága ékül
titeket bájitalok nélkül?
-  Szeressetek,  -  mondták a nők.

ford. Radnóti Miklós



Autre guitare

Comment, disaient-ils,
Avec nos nacelles,
Fuir les alguazils ?
- Ramez, disaient-elles.

Comment, disaient-ils,
Oublier querelles.
Misère et périls ?
- Dormez, disaient-elles.

Comment, disaient-ils,
Enchanter les belles
Sans philtres subtils ?
- Aimez, disaient-elles.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...