Keresés ebben a blogban

2016. május 30., hétfő

Anyák napi hétvége


   A fenti kép megtévesztő. 3 nappal ezelőtt készítettem a kertben, kihasználva a pár órás napsütést, míg megszáradtak a ruhák a kötélen. Tegnap óta minden ázik az alacsony szürke ég alatt...
   Franciaországban most volt anyák napja. Elmentünk Agnès szüleivel a gyerekekhez. Mint ünnepeltek, mert nekünk már anyánk nincsen.
   Hát ünneplésből nem is volt hiány! Szombat este színházi előadásra voltunk hivatalosak. A kis kultúrteremben egy versailles-i társulat Molière: Dom Juan-ját adta elő, ritkán látott színvonalon. Igazán nagyon kellemes meglepetés volt számomra a kitűnő ritmusú, ötletes rendezés, a kiváló színészi teljesítmény, melyet párizsi színpadokon is ritkán láttam. A színészek az előadás után a terem kijáratánál várták a közönséget, mely nem is fukarkodott az elismerő, lelkes gratulációkkal (közöttük jómagam is). Unokáim sem szalasztottak el egy pillanatot sem az első sorban, a két és fél órán át le sem vették szemüket a színpadról.
   Másnap az ebédnél az anyák (három is volt) megkapták ajándékaikat gyerekeiktől. Mindenki meghatott és elégedett volt, az ajándékozó és a megajándékozott egyaránt. Még kártyáztunk is, amit én nagyon élvezek! Unokáimmal is összesimulhattunk egy kicsit, kis meleget begyűjtve az elkövetkezendő szűkös hetekre, legalábbis ami engem illet...
   

2016. május 26., csütörtök

Kétségek...

   Megvallom, elég fáradt vagyok...
   Megszületett a mellékelt, második olajfám is a tárlatra (kedvenc fám az olajfa)... 
   Már csak két akt van hátra, az egyik félig-meddig kész, a másodikat újrakezdem, esetleg teljesen más lesz helyette.
   Nem szeretek olyan munkát kiadni a kezemből, amivel nem lennék legalább 90%-ig megelégedve. (A 100%-ot ugysem fogom elérni soha!...)
   Az a 90 aztán ingadozik nap mint nap, néha egészen reménytelenül zuhanni kezd, majd jobb napokon ismét felkapaszkodik. Nem tudok rajta segíteni.
Ráadásul legbelül meg vagyok győződva, hogy a kétségek, kétkedések nélkülözhetetlenek. Különben nyugodtan üldögélnénk babérjainkon, amelyek lehetnek teljesen hamisak, elvakultak, meg nem érdemeltek... Hiszen megítélheti-e az ember teljes éleslátással, amit létrehozott?
   Legyen az akármilyen műfajban.

2016. május 23., hétfő

Századszor a blogolásról

   Időnként vissza-visszatér a blogoló ember a blogírás rejtelmeire, csapdáira. Főleg az, aki nem csatatérnek képzeli el a blogját, hanem békés eszmecsere kellemes és építő terének. Nem is tudom, lehet-e ennyi év után még újat mondani erről a mindannyiunkat érintő témáról...
   A nyilvános blogokról beszélek, mivel az enyém ilyen. Eleve nyitottra terveztem, hogy szabadon beléphessen, aki akar. Igaz, eleinte nem is lett volna annyi blogos ismerősöm, hogy nagyobb "kerekasztalt" körülülhessünk. Nincs nagy vonzalmam a szőrszálhasogatás iránt  sem, s csak remélem, hogy békés véleménycsere  -  mely nem tételez fel abszolút egyetértést  -  fogja uralni a hangulatát. Ennek ellenére könnyen el tudom képzelni azt is, ha valaki megválogatja, ki léphet be a kapuján. 
   Vannak nálam régebbi, tapasztalt blogolók, akik megtalálták már, néha többszöri próbálkozás eredményeként, blogjuk témakörét, hangvételét és tartják is hozzá magukat. Én még ingadozok, nyilván eklektikus hajlamaim miatt. Mikor mihez van kedvem, vagy mi foglalkoztat leginkább, mit szeretnék megosztani.
    Hát igen, a megosztás. Nincs kedvem megtartani magamnak, ha valami tetszik, ha valami öröm (vagy bánat: ez utóbbit ritkábban teregetem ki, de előfordul) ér. Ha már efféle "nyilvános naplót" vezet az ember, kétségkívül azt tereget ki benne, amit akar, saját kockázatára. Merthogy azt sem tudhatja igazán, ki olvassa, ki nem.
   A hozzászólókat mindenki várja, az is, aki úgy tesz, mintha a visszhang nem is izgatná valójában. Ez a terület a blogolás egyik legkényesebb pontja. Ha nincs visszhang, el kell ismerni, hogy kicsit mellétaláltunk: közömbös, esetleg visszatetsző volt a téma. A legnagyobb öröm, amikor sokan hozzászólnak és továbbgondolják a maguk módján, olyan oldalaira is rávilágítva, amire mi nem gondoltunk. Akkor lehet kicsit olyan (ritka) érzésünk, hogy nem vesztegettük el az idejüket hiába.
   Aki azt állítja, hogy közömbös számára a biztatás, szerintem nem egészen őszinte. Én elismerem, hogy rám olyan hatást tesz, mint a kertre a locsolás: feléledek tőle. Persze, az ember hatodik érzéke felismeri az őszinte hangot. 
   Valaki azt mondta egyszer, hogy ha minden rendben lenne az ember életében, nem írna blogot, de az is lehet, hogy regényt, verset sem... Sérüléseinket hordozzuk a hátunkon, néha évtizedek távolából, esetleg a messzi gyerekkorból, s erre keresünk gyógyírt az írásban, biztatást a visszhangban. 

2016. május 19., csütörtök

A kis fiókos szekrény kalandjai

   
  A szekrényke az IKEA-ból származik, még én állítottam össze annak idején a számtalan fa- és fémdarabból, sőt "meg is énekeltem" ezen a blogon bravúros teljesítményemet!... (itt)
   Egy ideje úgy tűnt, hogy ő is megelégelte a téli szürkeséget, a nehezen érkező tavaszt, és szomorúan álldogált a konyhában. Gondoltam, kapjon egy kis színes változást, a szürke ruhához pár színes kiegészítőt!
   Elszaladtam a barkács-boltba  -  nem is bolt, hanem óriási hyper-market, ahol az égvilágon minden kapható, ami lakással, házzal, kerttel kapcsolatos  -  és több, mint fél órán át válogattam a gombok között, mélyen elmerülve a világrengető probléma legjobb megoldásában!... Tudvalevő, hogy a Mérleg képes órák hosszat töprengeni, tétovázni, méricskélni  -  ingadozni!  -  nehogy rossz döntést hozzon, amit később megbánna! Tanúsítom: kimerítő, MINDENKI számára!
   Vettem még három képkeretet, hozzávaló passe-partout-val: most már csak a bele való rajzoknak kell elkészülniök a megmaradt szűk két hét alatt...
   Adrenalin-szintem emelkedőben, ideje hozzáfogni!

2016. május 12., csütörtök

Irodalmi est a levelezésről (folytatás)

   Elmesélem hát, milyen is volt...
   Hárman telefonáltak, hogy nem tudnak eljönni a hét közepén, egyéb kötelezettségek miatt.
   Gondoltam, nem lesz könnyű, mert az idájárásjelző viharos záporokat jósolt itt északon és kinek lenne ilyenkor kedve 30 km-t is autózni csupán azért, hogy holmi irodalmi csevegést hallgasson ahelyett, hogy nyugodtan tespedjen a tévé előtt?... 
   Este 8 előtt kezdtek érkezni csuromvizesen (a parkolóhelytől az ajtóig ázva), enni-innivalóval megpakolva, esernyőkkel hadakozva... Legtöbben hoztak felolvasni valót is.
   Én kezdtem egy hosszabb bevezetővel, s benne néhány csemegével, közöttük Apollinaire, Céline, Sartre, Beauvoir, Alphonse Allais stb.... stb... levélrészleteivel.
Utána átadtam a szót azoknak, akik megosztani kívántak hozott szöveget. Egymást követték a felolvasások (maximum 2 oldalnyi szöveggel, hogy pergőbb legyen a ritmus) és nagyon változatos témák, hangok vegyültek össze. Ezzel válaszolok is Tamko kérdésére: nem szűkitettem le a témát, szándékosan, hogy minél többen hozzáférjenek. Vannak köztünk volt irodalomtanárok, de olyanok is, akik alig-alig olvasnak irodalmat. Ez utóbbiak hatnak meg engem személy szerint legjobban... Néha véletlenül léptek be az ajtón  -  és itt ragadtak, évek óta már! Jönnek hűségesen, minden hónapban, néha fel is olvasnak, de semmi sem kötelező. Ha a téma komolyabb "szakmai" ismeretet követel, azt is úgy igyekszünk átadni, hogy mindenki hozzaférjen. Nem muszáj hermetikusan bezárkózni egy zsargonba, csak hogy "tudósabbnak" látsszon valaki...
   Nem szeretek senkit kioktatni, hogy mi az "igazi" irodalom. Főleg azokat nem, akiknek nem volt módjukban megtanulni (nyilván őseimet magammal hordozó "poggyászom" miatt).
Kioktatni nem, de oktatni nagyon... Méghozzá úgy, hogy szinte észre se vegyék. Megmutatni, átadni a megérzést, hogy mennyivel nagyobb élmény egy igazi művészi alkotás, mint a ponyva és a giccs.
    A lényeg a boldogság megosztásában van...

2016. május 11., szerda

Irodalmi est a levelezésről

   Készülődök a mai irodalmi estre, melyre nálam kerül sor. A levelezés lesz a témája, melyről nemrég írtam ezen a blogon. Nagyon sok anyag jött össze, nehéz válogatni belőle. Sorra kiadják híres emberek összegyűjtött leveleit.
    Szívesen gyűjteném ezeket a könyveket, mert ellenállhatalanul vonz a téma, a híres kortanúk nap mint nap feljegyzett naplóival együtt. Természetesen nem futbalisták, énekesek, botrányhősök, kérészéletű hírességek mások által lejegyzett, esetleg felfújt üressége érdekel, hanem azok tanúságtétele, akiknek érdemleges mondanivalója van a világ számára, és képesek is megfogalmazni ők maguk. 
    A műfaj spontaneitása érdekel. Mintha a nagy ember lelépne a piedesztálról és emberi valóságába engedne bepillantani. Korára, életművére vet intim, néha meglepetéseket is tartogató pillantást, "leveszi az álarcot" az érzéseiről is.
   A szobor megelevenedik.

2016. május 5., csütörtök

Májusi nosztalgia



Május... Egyik legkedvesebb hónapom, még itt, Észak-Franciaországban is. 

Igéret. Hogy kibontakozhatunk a mozdulatlan hónapokból, megmelengethetjük elgémberedett tagjainkat a fösvény napsugárban, hátha életre kelünk megint.

Valon kihajtanak-e még göcsörtös ágaink? Hoznak-e pár levelet, ha nem is harsogó, győzedelmes zöldet, hanem félénk, majdhogynem restelkedve halványkodót, félszegen meghúzódót...

S megpróbáljuk felidézni a régi májusok bódító illatát. Amikor nem is tudtuk, milyen boldogok voltunk.

Az ifjúságot...


Juhász Gyula 

Egy régi nőnek

A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.

Az én holt ifjúságom
A legszebbik halott,
Az én holt ifjúságom
Vígan föltámad ott!

Az én tűnt édenkertem
Csupán neked terem.
Az én tűnt édenkertem
Az első szerelem.


Radnóti Miklós

Május

Szirom borzong a fán, lehull:
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.


 

2016. május 1., vasárnap

Felöltözött


   Megkockáztatom, hogy kedves látogatóim enyhe csömört kapjanak (annyit lelkendeztem már róla!) a kertem, közelebbről rendíthetetlen nyugalmú kis birkám látványától, de nem tudtam ellenállni innen a teraszról a lemenő nap sugaraiban sütkérező kis japán juhar látványának!... Vadonatúj levelekbe öltözött.
   Már vagy tíz napja böjtöltük a télies hangulatú időjárást, két tartós zápor között, esetleg szálingózó hóban! S most hirtelen 16-18° lett, bár a háttérben hideg szél fújdogál észak-nyugat felől.
   A gyerekek ma visszavitték az unokákat az egy hetes tavaszi szünetről. Nekem Alice jutott, s csak csodálkoztam, mennyit változott a két hónap alatt: megnyúlt, magabiztosabb, nyugodt derűjét továbbra is ápolja, főleg ha nővére nincs a közelben mindent elsöprő tekintélyével! Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Gondosan kijavított, ha egyes ritkább szavaknál tévedtem a hímnemű vagy nőnemű névelő vagy jelző végződésében. Szinte egész nap énekelt(ünk), ami mégiscsak a jó hangulat jele! Még azt is elfelejtettük, hogy alig dughatjuk ki az orrunkat és a fűtés is megállás nélkül működik...
   Tegnap este összejött a család, akikhez természetesen Agnès szüleit is hozzászámolom. Mindig rövid pillanatnak tűnik a látogatás,  de menyemnek ma már Svájcba kellett 3 napra repülnie, s addig fiam fogja a frontot otthon is, a munkában is tartani. Soha nem panaszkodom nekik (ami ellen Anya tartósan "beoltott"), tudom úgyis, hogy maximálisan teszik, ahogy tudják...  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...