Keresés ebben a blogban

2009. december 22., kedd

Kellemes ünnepeket, boldog új évet!


Minden kedves és ritka, de annál becsesebb olvasómnak,
aki véletlenül vagy készakarva erre a blogra téved,
nagyon boldog meleg hangulatú karácsonyt
és az ideinél sokkal boldogabb és szerencsésebb új esztendőt kívánok!


A mellékelt rajz, sajnos nem önarcképem, hanem egy még 1996-ban készült portré (crayon-aquarelle)

2009. december 20., vasárnap

Radnóti Miklós : SZERELMES VERS

Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!

Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek !
s nem szeretek már soha mást.

1939. október 2.

2009. december 17., csütörtök

"Boszorkányok pedig nincsenek!..."Nincsenek?

   Nagyanyám sok boszorkányos históriát ismert. Szükség esetén azt is tudta, hogy mi a teendő. Engem például újszülöttként két hétig nem volt szabad az utcára kivinni, hogy a szemveréstől megóvjanak. Sőt, biztos, ami biztos, a kémény alatt (a kaminban) kellett leöblíteni az arcomat. Anyának, 19 évesen, nem sok beleszólása volt a teendőkbe. Csodálkozva figyelte, miért kell kidobni a sütőlapátot az eresz alá vihar esetén, villámhárító gyanánt... És ha a bevetett kenyér után megrázzuk a szalvétát a kemence szájánál, az azért van, hogy jó magasra keljen a kenyér!
   A dagasztás hetenkénti műveletére én is emlékszem. Kivájt fateknőben kellett megdolgozni tésztát, kétszer keleszteni és dagasztani, ami nagyon kemény fizikai munka volt. A második dagasztás kb. éjjel 2 óra tájban történt és hajnalban befűtötte apa a sajátkezűleg, nagy szakértelemmmel rakott kemencét, hogy az alját képező téglák jól átforrósodjanak. Szénvonóval körbetolta a parazsat és a 2-3 kenyeret, a fonott cipókat becsúsztatta nagyanyám a kemence közepére. Mi gyerekek, tágra nyílt szemekkel asszisztáltunk a púposan illatozó gyönyörűséges kenyerek kivételénél : héjukat gyorsan hideg vízzel végig kellett futtatni, hogy fényes maradjon. A még melegen szelt első karéjra olvasztott, piros paprikával, esetleg tavasszal újhagymával megszórt zsíros kenyér ízére ki emlékszik még ?...
folyt. köv.

2009. december 16., szerda

Juhász Gyula : Milyen volt...

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalászal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hagja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha hajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
1912.

Nem állhattam ellent ennek a szép Juhász Gyula versnek, a szelíden melankólikus szegedi költő egyik legismertebb alkotásának. A lemondás, a nosztalgia hamuja alatt a múlt parazsa...

* a linkre kattintva a vers francia fordításban is olvasható

2009. december 14., hétfő

Nagyanyám, "Furcsa" Kispál Eszter...


Visszagondolva, nagyon keveset tudok apai nagyanyámról, pedig egy fedél alatt éltünk egyetemi kollégista koromig. Ezt a portrét még gimnazista éveimben csináltam, emlékszem, milyen nehéz volt meggyőzni, hogy modellt üljön egy fél órára. Legtöbbször a fényképezőgép elől is elbújt, ezért is maradt róla olyan ritka kevés fénykép. Öregedő fejjel egyre jobban megértem viszolygását a megörökítéstől : én se nagyon szeretem, ha "megmerevítenek" az utókor számára...
Anya 18 évesen került Dunántúlról az Alföldre és az új helyen meg kellett küzdenie a "területéért", amelyen teljhatalommal nagyanyám uralkodott. Miután a fiatalabbik javára eldőlt a csata, mindenki megtalálta a helyét a házban. A hamu alatt pislákoló feszültség azonban mindvégig érezhető maradt annak, aki kellő detektorral rendelkezett... "Olyan vagy, akár nagyanyád!" : anya szájából nem számított bóknak ez a szívből jövő felkiáltás. Az egyetlen elismerést nagyanyám finoman kisméretű keze-lába váltotta ki : "Szerencsére nagyanyád kezét-lábát örökölted, nem az enyémet!" Így marad meg a öntudatlan anyai kijelentések súlya egy életre...
Nagyanyámat szinte sosem láttam fedetlen fővel. Éjjel-nappal, télen nyáron kendő takarta alig őszülő, kontyba tűzött két fekete hajfonatát. A kendő színe és vastagsága az évszakok és az alkalom szerint változott, egész gyűjtemény foglalta el a "sublótfiókot". Ugyanígy volt a kötényekkel is : e két kellék nélkül úgy érezte volna, hogy öltözetlenül kerül a világ szeme elé. Szinte sohasem mesélt gyerekkoráról, fiatal lánynak se tudom, milyen lehetett. Immár örökre magával vitte elmeséletlen históriáit...
folyt. köv.

2009. december 8., kedd

József Attila : AZ ÁRNYÉKOK...


Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok,
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, merítsd szemed
hálóját mélyre bennem.
1937

*** a címre kattintva megtalálható ennek a versnek a francia fordítása francia blogomon !



2009. december 4., péntek

Nagyapámról, még mindig...

   Nagyapámnak nem volt tanult mestersége, iskolába nem járhatott. Napszámból éltek, úgy ahogy, nomeg néha abból a nekem titokzatosnak tűnő foglalkozásból, aminek kupeckodás volt a neve. Állatokat adott-vett, a hortobágyi vásárra kísérte a csordát gyalog és egyúttal ez volt a földrajz lecke is : térkép és GPS híján így tanulta meg és sorolta fejből a közbeeső falvak nevét Mindszenttől a Hortobágyig, még 80 évesen is, sőt velünk is megtanította és mi is fújtuk büszkén az öcsémmel a sosem látott, egzotikus neveket. Néha megengedte, hogy borzongva megcsodáljuk forradásokba merevedett bal kézfejét, amit egyszer "mögtaposott a bika"... Ezegyszer volt életében orvos kezében. Egy megvadult bika kiszabadult a kötélből és átgázolt rajta : volt annyi lélekjelenléte, hogy mozdulatlanul fekve maradjon, s a kezével eltakarja a fejét...
   Öregségére nem maradt egy ép foga sem. Az ő generációja sosem gondolt fogorvosra : ha nem maradt, hát nem maradt... Imádta az édességet, mindig volt a zsebében kis csomag cukorka, amit velünk is megosztott, titokzatosan intve a szénakazal mögül, hogy kövessük a kazalba vájt kis rejtekhelyekre, ahová a készletet helyezte biztonságba nagyanyám inkvizíciója elől. Mivel civakodni nem szeretett, maradt a "huncutság", ahogy nagyanyám nevezte. Korán kelt és korán feküdt, sosem mulasztva el az esti imádságot. Miközben ruháit hajtogatta akkurátusan, egyenként istene oltalmába ajánlott mindegyikőnket...

folyt.köv.

2009. december 1., kedd

József Attila : JUDIT

JUDIT

Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még ? Aludj :
Egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj !

1936

Az egyik legkedvesebb József Attila versem... Női masochizmus? Szegény Judit helyébe képzelem magam egy pillanatra : a könyörtelenül közömbös szánalmat talán még nehezebb elviselni, mint a gyűlöletet, ami mégiscsak érzelem, talán éppen a szerelem ellenpontján...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...