Életre szólóan...

   Barátaim, ismerőseim nagy része már tudja, hogy d.u. 2 és 3 között ne keressenek. Akkorra megebédelek, majd elhelyezkedek a TV előtt, hogy pihenés ürügyén egy órát áldozzak egyik kedvenc műsoromnak. Közérdekű témák köré meghívnak 3-4  ismeretlen tanút, akiket a téma közelről érint(ett). Sokszor esik szó pl. jogi esetekről, betegségekről, amikor is a tanúkon kívül orvos, pszichológus vagy jogász is van jelen, ilyen formán ezek az adások pl. ismeretterjesztő jelleggel is bírnak. Máskor pedig egyszerűen a mindennapi élet, esetleg az életkor által felvetett témákat beszélnek meg, vagy kivételes kalandos helyzeteket mesélnek el a résztvevők. Egyszóval, a témák olyan változatosak, mint maga az élet.

   

algériai tanár koromban 

Tegnap pl. a tanár-diák kapcsolatról volt szó. Három volt diák meghívását közvetítették egykori tanáraik részére, anélkül, hogy felfedték volna a meghívók kilétét, azzal az ürüggyel, hogy a műsor a pedagógus  pálya emlékei körül forog majd, ami végül is nem volt messze az igazságtól. Csakhogy a lényeg abban a sorsdöntő hatásban volt, amit az egykori tanár gyakorolt diákjára azzal, hogy hitt benne, esetleg külön is áldozott rá időt, s így az behozhatta a kezdeti lemaradást. Átadta diákjának is a hitet önmagában, a lehetőség bizonyosságát, mellyel szárnyat adott neki. A tanárok egyhangúlag vallották, hogy kezdettől fogva meglátták szemükben az értelem, az érdeklődés felcsillanását, amely csak biztatásra várt a néma visszahúzódás mögött, hogy kibontakozhasson. Nem véletlen, hogy később mindhárom diák a pedagógus pálya felé fordult, mert a tanár nemcsak ismereteket adott át, hanem életreszóló emberi példával is szolgált. 

   Mondanom sem kell, hogy nagy volt a meglepetés, amikor az egykori tanárok felfedezték a meghívás igazi célját és felnőtté vált régi diákjaikat. Mindenki a szemét törölgette, bevallom, én magam is. Ilyenkor különösképpen feltámad bennem rövid, de gazdag pályám minden feledhetetlen emléke. Mint az egyik tanár megjegyezte a sok hálás köszönet közepette, voltaképpen ő kapta a nagyobb ajándékot, hiszen mi lehet nagyobb jutalom egy pedagógus számára, mint érezni, hogy sikerült egy életre meggyújtani azt a bizonyos lámpást egy gyerekben...

Zaklatott október

     Alig érzem a lábaimat  -  vagy inkább túlságosan is érzem őket? Két nap egymás után lejártam egy jó félórás utat : pár apró javítani való jött össze az autómon, nem várhattak a jövő márciusban esedékes szervizre. A szerelőig vezető utat jártam meg kétszer, oda-vissza. Ha megfogadnám a jó tanácsokat, naponta elvégezném ezt a kis testgyakorlatot, és valószínűleg meg se kottyanna félórás gyaloglás! Nade...

  Ma 10 órakor kezdődik Dominique Bernard irodalom tanár temetése Arras-ban. A megrendülés óriási, napok óta tömegek írják alá a ravatal mellé helyezett emlékkönyvet : diákok, ismerősök és ismeretlenek, fegyelmezett, visszatartott mély gyászban, mint ahogy itt északon teszik. 

   A nemzetközi helyzet zavaros, konfliktusoktól terhes légköre beszivárog az európaiak hétköznapjaiba is. Közben szinte elfeledkezünk az ukrán-orosz háborúról, ami természetesen az orosz agresszor malmára hajtja a vizet. Putyin arra számít, hogy Ukrajna támogatói megelégelik a költséges segítségnyújtást, s hamarosan alábbhagy a kezdeti szolidaritás. Pár hónap múlva beindul az amerikai választási kampány és fennáll Trump visszatérésének réme. Maga a vezér bebizonyította, hogy képes minden alantas és törvénybe ütköző lépésre, hogy hatalomra jusson. A demokrácia törékeny rendszer, éppen legfőbb erényei teszik sebezhetővé. Nade ugyebár ne beszéljünk politikáról. Mégis, mégis kikívánkozik belőlem : október 13-án, szinte pontosan 3 évvel Samuel Paty után, újabb tanár áldozatot követelt az elvakult iszlám terrorizmus, a 19 éves Mohammed M. ingus menekült (orosz állampolgár) személyében, aki 5 éves volt, mikor családja menedékjogot kért és kapott Franciaországban. Abban a gimnáziumban érettségizett, amelynek egyik népszerű irodalomtanárát leszúrta az iskola előtt. Csak úgy, a szimbólum kedvéért, hiszen személyesen nem is tanította, csak a diákjait akarta megvédeni... A terrorista bátyja már börtönben ül egy ideje, apját pár éve kitoloncolták, ő maga is megfigyelés alatt állt.

   Többször felteszik a kérdést : félünk-e? Természetesen. Ezeket a veszélyeket nem lehet megszokni, könnyedén venni. A terroristák többnyire nem jelentik be előre akcióikat, meglepetésszerűen támadnak, a nyugati típusú demokráciák életmódját, képviselőit, esetleg békés polgárait veszik célba, egy szélsőséges iszlám vallás nevében, mely a Korán parancsait az ország demokratikus alkotmánya fölé helyezik. Nem tudják elviselni a gondolatát sem, hogy itt 1905 óta a vallás a magán szférára korlátozódik. Mindenki szabadon választhat belőlük, esetleg nélkülük is boldogulhat. A "laïcité" tehát nem egyenlő az ateizmussal, ahogy sokan tévesen feltételezik! Lényegében lelkiismereti szabadságot jelent. De azt is, hogy saját hitét, elképzeléseit senkinek nincs joga másokra erőltetni, s hitének parancsai csak rá vonatkoznak. A demokrácia egyik alappillére a szabad vélemény nyilvánítás joga. Ha ebben megalkuszunk óvatosságból, megfélemlítettségből (ez a terror célja), akkor átszakad az utolsó védőgát is!

   Jelenleg a tanárok az első vonalban állnak. Sok helyen nehéz bizonyos tantárgyakat (természettudományok, filozófia, történelem, irodalom, sport) tanítani a szélsőséges prédikátorok, esetleg a szülők hatására, de az iskola a demokrácia, a szabad gondolkodás, a véleménycsere erőszak nélküli gyakorlásának elsajátítását is hívatott átadni. Nem feledkezve meg a felelős állampolgárrá nevelésről, aki ismeri nemcsak törvényes jogait, hanem kötelességeit is.

   A gyerekek, kamaszok rendkívül érzékeny, befolyásolható, képlékeny életkorban vannak. Ez adja a tanári pálya szépségét és egyben a nehézségét is. Biztosan nem a fizetésért, hanem az értelméért.

Kókadozok...

    Úgy tűnik, a későnyári idő ki akar tartani legalább a születésnapomig. Szerencsére, éjjel lemegy a hőség 10° alá, hogy a ház lakója tudjon pihenni és a kertre is jusson harmat. Csak ne lenne tudatunk mélyén az a szolasztalgikus szorongás (félelem egy eljövendő katasztrófától (itt olvasható), amely idő előtt megmérgezi az ember életét, hogy még a jó időnek se tudjon örülni...)

   Felvettem a 2021. márciusa óta számított 6. oltásomat a Covid ellen, a legkisebb utóhatás nélkül. (Itt az évenként kétszeri oltást javasolják az idős és/vagy krónikus betegségben szenvedőknek  -  mindkettőt kipipálhatom). Körülöttem már sokan voltak betegek, de eddig sikerült megúsznom külösebben drasztikus elővigyázatosság nélkül (legfeljebb nem puszilkodunk, pedig itt a franciáknál nagy szokás). 

   Az az érzésem, hogy alig történik valami az életemben. Bár, ha jól megnézem, szinte minden napra jutott program : összejövetelből kettő is, egy mozi (nem tetszett igazán a film, de elmentem kedves barátnőm miatt, aki vígjátékra vágyott, velem ellentétben : újabban inkább meg- azaz felrázódásra van szükségem... Mostanában a nevetéstől is elment a kedvem) Szombat délután benéztünk Muriel barátnőmhöz, aki újabban nemcsak verseket ír, hanem textilképeket is fest és hímez! A múlt hétvége volt az ún. "Nyitott műhelyek" ideje, amikor is 2-3 napon keresztül képző- és iparművészek fogadják a látogatókat, akik néha munka közben is láthatják őket. Jó kis beszélgetés kerekedett a ház gazdájával és a jelenlevő, többnyire általam ismeretlen látogatókkal. Kicsit feléledtem tőle.