Keresés ebben a blogban

2012. december 14., péntek

"Kis Karácsony, nagy Karácsony..."

   Ez a kép tavaly karácsonykor készült... Az idei nagyon különbözőnek indul. Holaputánra szól a repülőjegyem... Ezért nem is vettem az idén fenyőfát sem, hiszen csak a hónap végére foglalt a visszaút...
   Bevallom, ellentmondásos érzések kavarognak bennem: kb.1976. karácsonyát töltöttem utoljára a magyarországi családommal. Akkor kerültünk Berlinbe, François csak a követkző év novemberében érkezett meg, karácsonykor még híre-pora se volt... Autóval vágtunk a zimankónak, ami meglehetősen vakmerő vállalkozás volt: az utcánkig, a házig be se lehetett menni vele, akkora hó esett... S amikor január első reggelén visszafelé vettük az irányt, bizony nem is akart beindulni!... Tanácstalanul néztünk szét a kihalt utcákon (szilveszterezés után jószerével mindenki ágyban volt még!): hátha valaki segítene megtolni a kocsit! Végül megállítottunk egy arra karikázó biciklist, s pár méter után sikerült a motort életre kelteni. A továbbiakban alig mertünk megállni Berlinig, legföljebb benzinért...
   Azóta hol Laon-ban, hol Isztambulban töltöttük az ünnepeket. Itt, Valenciennes-ben már ez lenne a 22-ik... Ilyenkor kiált fel az ember (hívő vagy hitetlen): te jó ég, már ennyi? S már csak ennyi?...
   Ekkor fogja el meglehetős brutalitással az érzés, hogy élete bizonyos értelemben szakítások, sőt, szakadások sorozata... Van erre egy francia szó: "rupture", amit a "szakítás", "szakadás" mellett "törés"-nek is lehet fordítani. (mint Nancy Huston híres regényében, amit én "Törésvonalak" címen fordítanék; nem tudom, megjelent-e magyarul) Fiatalabb koromban még optimista módon viszonyultam hozzájuk, hiszen minden változás valami újrakezdés látszatát vette fel. Hatvan után már egyre jobban eluralkodik rajtam a nehézkedési erő...
   Anya, bizonyos vádló színezettel megjegyzi: "rég nem töltötted itthon a karácsonyt!" Hol is van az "itthon", teszem föl magamban a kötelező kérdést, amire a válasz egyre világosabb bennem... 

Minden kedves virtuális látogatómnak
 nagyon boldog ünnepeket kívánok!

Jövőre jelentkezem, ha a marslakók is úgy akarják...

2012. december 10., hétfő

Mit mondanak a csillagok?

   Ezekben a morózus, hideg-nedves időkben, amikor a soros napéjegyenlőség még olyan távolinak tűnik, kapaszkodókat keres az ember. Ilyenkor megveszem valamelyik magazint: a decemberi, esetleg januári számokban virágzanak a horoszkópok előrejelzései a következő évre (ezek szerint optimisták az apokalipszist illetően!). Tévedés ne essék: nem vagyok az efféle jóslatok vak híve, ráadásul nem is nagyon egyeznek egymás között... Ám amikor az ember a béka feneke alatt érzi magát, minden fűszálban igyekszik megkapaszkodni egy kis vígaszért...
   Nem csalódtam az Elle mellékelt füzetkéjében! A két euróért megkaptam a reményt 2013-ra! "Ciao la lenteur, bonjour la vitesse!" mondja a Mérlegnek szánt cím s mindjárt fellélegzik az ember, kedve van a továbbolvasáshoz! Magyarán: "Isten hozzád csigatempó, isten hozott gyorsaság!" Éppen ideje! Kiderült, hogy a múlóban levő 2012-es év nyomasztó hónapjait Szaturnusznak köszönhetem! Ő láncolt meg, kötözte lábaimra az ólomsúlyokat... Még az is lehet, hogy az esős, már-már penész-szagú tavaszt, nyarat, őszt is ő intézte így! Még szerencse, hogy Jupiter, az optimista, türelmetlen, fürgelábú Jupiter már ott toporog az ajtó túloldalán, én meg ezen a felén ülök tűkön...

2012. december 8., szombat

Márai: "Föld, föld!..."

   Márai Sándor "Föld, föld!..." című emlékezéskötete egyik legkedvesebb olvasmányom. Mindig újra és újra beleolvasgatok. Először francia fordításban ismertem meg, majd megvettem eredetiben is, a Helikon 2006-os kiadásában. 
    Ahogy az idő halad, úgy kerülök egyre közelebb az emlékezések műfajához (olvasói minőségemben is, nem számítva a saját irkafirkálásokat...). Mégpedig a Márai-féle értelmezésben, amely nem anekdoták füzéreiből szövött tarkabarka szőnyeg, esetleg kipofozott önigazolás, hanem óriási műveltségére alapozott nagy léptékű világlátás, finoman árnyalt stílusban.
    Kedvem volna oldalakat idézni a könyvből. Most azért választottam a legvégét, a harmadik rész rövid, huszadik fejezetét, mert mintegy visszhangként hat a múltkor idézett Pilinszky-levélre. Márai többször is elmondja, hogy csak magyar nyelven tud író lenni, mégis a mélyvízbe ugrik és 1948-ban elmegy. Érzi, hogy az egyre fojtogatóbbra szövődő diktatúrában nem fog tudni szabadon írni. A pár sorban minden benne van, a szabadság ára is... 


Az Arlberg-expressz kora délután indult Budapestről, és éjfél után ért az ennsi hídra. Megint belépett a fülkébe az orosz katona és kérte az útleveleket. Megvizsgálta a pecséteket, visszaadta az okmányokat, közömbösen becsukta a fülke ajtaját.
   Az éjszaka csendes volt. A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakában utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki. Ebben a pillanatban  -  életemben először  -  csakugyan félelmet éreztem. Megértettem, hogy szabad vagyok. Félni kezdtem.

2012. december 5., szerda

Régi telek...


   Nem szeretem a telet! Ez a kép tavaly karácsonykor készült, a ház előtt. Most még nincs hó, ami kevés leesett a hét végén, el is olvadt szinte rögtön. Mivel az elkövetkezendő napokban, hetekben sokat kell autóznom, félek a havas, jeges utaktól...
   Itteni barátaim elcsodálkoznak: "Hogyhogy nem szereted a telet? Te, a közép-európai, a kontinentális éghajlat szülötte?" Hát igen, talán pont ezért. Volt benne részem elég! Különösen a másfél éves moszkvai, leningrádi idők alatt!
   Visszatérnek emlékeimben a véget nem érő, kemény telek, a lábunk alatt ropogó hó. Igaz, autó-probléma nem volt. Sokat gyalogoltunk. Apa éjjel kétszer is felkelt néha, hogy elsöpörje az állandóan felgyülemlő havat a ház előtt. A hamut már mi is szórhattuk a járdán. 
   A "másik udvaron"  -  csak így hívtuk az elkerített gazdasági udvart, mely az állatok, a veteményes helye volt  -  valóságos mezsgyéket kellett néha ásni a hóba, hogy a tyúkokhoz, malacokhoz oda lehessen férni, nomeg a tüzelőhöz is. Akkor még messze volt a gázfűtés, sőt az azt megelőző olajkályha is... A cserépkályhát minden reggel ki kellett hamuzni. A kemencét nagyanyámék szobájában befűteni. Apa rakta a kis búboskemencét, amiben a kenyér is sült eleinte; szilveszterre  -  bőved-napjára  -  meg a szárma... Nem beszélve a finom sülttökről, aminek mézédes ízét máig is számban érzem...
      

2012. december 3., hétfő

Hétvége

     Megjött a tél errefelé is... Az is lehet, hogy csak bekukkantott egy pillanatra, ránk ijesztve egy kis hóval, 0°-kal... 
   A hét végén megjártuk Meudon-t, Párizs déli részén, ahol a gyerekek laknak. Káprázatosan sütött a nap, gyönyörű kék volt az ég! Hideg kék... 
   A másfél nap gyorsan eltelt az unokákkal. Ezúttal én voltam a sofőr, velem jött a két másik nagyszülő is: ők még ketten vannak... Fiam lett 35 éves... Hihetetlen! Tegnap volt, amikor megszületett a nyugat-berlini francia megszállási övezetben, a Pasteur nevét viselő katonai kórházban. A szülész szerepét is betöltő sebész ezredesi egyenruhában konzultált, emlékszem... Alig ismertem rá, amikor derékig nekivetkőzve, éppen bemosakodott, miközben engem betoltak a műtőbe, hogy új "császár" jöjjön világra, szép kerek fejjel, egyetlen ránc nélkül az arcán, mint ahogy anyósom mesélte: erről lehetett megismerni a császárral született gyerekeket (ő ugyanis szülésznő volt, a háború után kezdett...)
   Ha minden jól megy és az apokalipszis is elkerül bennünket, csak az év végén találkozunk újra: én Magyarországon töltöm a Karácsonyt. Akármennyire nehéz is a választás, a nagymamai szív az unokákhoz húz, telhetetlenül... Alice a neve leírását gyakorolja, sőt, megkért, hogy az enyémhez is írjak egy "modellt": szépen le is másolta, még a "s" sem kanyarodott ellenkező irányba, mint Lucie-nél annak idején. 
   Lucie (a képen épp állatorvost játszik) szintén rajzolt egy szívet mindannyiunknak emlékbe, testreszabott üzenettel, bár még kissé tétova helyesírással, ami a franciában nem könnyű! Este, nem sokkal hazaérkezésem után csöng a telefon, megismerem Lucie csendes hangját: "Tu me manques..." ("Hiányzol...")
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...