Szinte egész héten csodálatos tavaszi időben volt részünk. Tegnap még a szél is elült, és E. barátnőmmel a teraszon telepedtünk le : ő teát, én kávét ittam szokás szerint. Sőt, amíg a teavíz felforrt, leszedte szinte az összes kövér pitypangot a kertben egyetlen tyúkja számára... A pillanat olyan meghitt, szép, lágyan tavaszias volt, hogy kerestem a nemlétező gombot, amivel megállíthatnám az idő múlását... Ilyenkor önkénytelenül arra gondolok: vajon milyen esemény, milyen baljós hír fogja majd behajtani rajtam az árát?... Mint már annyiszor.
Estefelé SMS csörren kétszer is a mobilomon. Két hosszú üzenet, ismeretlen telefonszám. Végiolvastam, és még ma reggel is érzem a hatását. Ráadásként ma d.u. felhív az illető, és több mint 3 (!) órán keresztül szóval tart. Nemcsak egész délutánom ment rá, hanem a megmaradt jó hangulatom is...
Kb. 20 éve ismerem őt és élettársát, 2 nagy gyerek szüleit (ha franciául írtam volna ezt a bejegyzést, már rég kiderült volna, hogy a nej telefonált... Magyarul sokáig fenn lehet tartani a homályt). Szóval a nej (nevezzük Béatrice-nak) ötvenes, szép, érdekes nő, a férfi (legyen neve Georges) valamivel idősebb, a helyi egyetemen tanít. Őt ismertem jobban, bizonyos társulatok tagjaként gyakran találkoztunk, Gilbert-nek is bensőséges barátja volt. Rendkívül kedves, szolgálatkész, figyelmes ember, sokan ismerik, lehetetlen könyvesboltban, szinházban stb. találkozni vele, anélkül, hogy valaki a nyakába ugorva ne szakítsa félbe a beszélgetést.
S akkor Béatrice bejelenti, hogy szétválnak, már ki is vett egy lakást, s hogy a 24 évet egy ismeretlennel élte le, aki mellett ő nem létezett, aki mindig távol volt, s ha ő kérdést tett fel, a válasz az volt: "Semmi közöd hozzá!"... Időnként fizikai bántalmaktól se riadt vissza.
Felesleges mondanom, hogy egy világ omlott össze bennem. Tudom, hogy a látszattal csínján kell bánni, mert a külsőre legidillibb házasságok is rejthetnek valóságos poklot. Azt is számon tartom, hogy csak az egyik fél leírását hallottam, amit szintén óvatosan kell kezelni. Georges, ez a figyelmes, gyengéd barát, a rendkívül művelt, segítőkész ember egy hideg, sőt kegyetlen házi zsarnok szerepében nehezen képzelhető el!... Talán én vagyok a ritka és gyógyíthatatlan naív, aki meghatódik a hosszú és szép házasságok láttán és nem tartja lehetetlennek, hogy a kezdeti szerelem, még ha átalakul is, nem alszik ki kötelezően pár év múltán, közönybe, unalomba, estleg durvaságba fulladva?... Vagy Bergmann-nak van igaza, aki a "Jelenetek egy házasságból" c. filmjében olyan kegyetlenül józan képet tartott a szemem elé, hogy egy időre elvette a kedvemet diák koromban a páros élet gondolatától is...