Keresés ebben a blogban

2017. július 22., szombat

Pár hét szünet következik

Rodin: "Tél"
   Beállok ezennel én is azok hosszú sorába, akik elköszönnek pár hétre, hogy más égtájra vándoroljanak a nyári vakáció ürügye alatt. Bevallom, olyan kimerült állapotban leledzem, hogy legszívesebben 2 hétre magamra zárnám az ajtót, hogy kényszerpihenőt tarthassak... Semmi sem csábít kevésbé, minthogy autóba üljek holnap reggel és elmenjek 230 km-rel délebbre, onnan repülővel pedig még messzebb. Ha jobb állapotban lennék, most kellemes izgalommal várnám az utazást, a viszontlátást a rokonokkal, a régi házzal... Most azonban arra lenne a legnagyobb szükségem, hogy elfelejtsek minden előttem álló bokros teendőt, és megpróbáljam talpra állítani magam úgy-ahogy.
   Kimerítő hetek állnak mögöttem, nem is megyek bele a részletekbe. Még az eső is nekiállt, hogy a megmaradt pár csepp energiát is kiszívja belőlem!... Nem baj, majdcsak feltöltődik valahogy. A kertnek pedig kell az öntözés.
   Az előbb még egy baráti uzsonnán is voltam, pedig alig bírtam elindulni, de nem akartam lemondani kedves barátnőm meghívását. Hatan jöttünk össze, elvált vagy özvegy nők. A legidősebb 78 éves lesz aug. 2-án. Harmadik éve lesz, hogy férje meghalt. Eleinte nehezen viselte a rászakadt egyedüllétet, de pár hónap óta kivirult! Gondoltuk, megtalálta újra a helyét az élők között. Kiderült, hogy az első szerelme talált rá, jó 60 év után, aki közben szintén megözvegyült. 
   Szinte védekezett, jóváhagyásunkat kereste. Megnyugtattuk: mindannyian nagyon örülünk neki, hogy a sors ilyen szép ajándékkal lepte meg mindkettőjüket öreg napjaikra! Eszembe jutott azonnal a kedves Stali/Kati, milyen boldoggá tette az egymásra találás és mennyire igyekezett engem is meggyőzni, hogy ne csukjam be a kaput a sors előtt...



2017. július 15., szombat

A jóból is megárt a sok?...

   Micsoda mozgalmas hét megint! Nem is tudom, mit érezzek inkább: örömöt, vagy melankóliát?... Az utóbbi talán a szürke égboltnak is tulajdonítható. Sosem elégedett az ember... Főleg, ha magányos. Időnként kizökkentik a megszokott lassú és szótalan mindennapjaiból, aztán meg arra kényszerül, hogy idomuljon újra a csendhez... Csak úgy hipp-hopp, egyik napról a másikra.
   Hétfőn este baráti vacsorára hívott egy házaspár. Emlékszem, már akkor este lógott az eső lába a kerti apéritif alatt. Öten voltunk, éjfélig tartott a nagy csevegés.
   Kedden már d.u. 2-kor felkerekedtem egy itt élő belga barátnőmmel, hogy elmenjünk a közeli (25 km) Mons nevű városkába, ahol is egy könyvet akartam beszerezni. A szerző jó barátom, a könyve májusban jelent meg, és egyelőre csak Belgiumban kapható. Általában az autápályán 20 perc alatt ott van az ember, de ez a kedd másként alakult: egy kigyulladt teherautó miatt annyira eldugult, lelassult mindhárom sáv, hogy majdnem d.u. 5 óra volt, mire odaértünk. Szerencsére hamarosan egy kis könyvesboltra akadtunk. Majdnem elmentünk előtte, anélkül, hogy észrevettük volna. Amolyan Ali baba kincstárára nyitottunk ajtót. Nemcsak a menyezetig érő polcok roskadoztak a könyvek alatt, hanem az asztalok tetején, sőt, a földön is magas, törékeny könyvoszlopok álltak, alig találtuk meg a keskeny ösvényt a boltosig... Kicsit kétkedve említettem a könyv címét és szerzőjét, de emberünk a legkisebb tétovázás nélkül odalépett az egyik méteres oszlophoz és a közepéből kihúzta a keresett könyvet! (S mégcsak össze sem omlott...)  Megkérdeztem, olvasta-e, ismeri-e valamennyi portékáját? Igen, felelte egyszerűen. Sőt, szerzőnk is személyes jó barátja. Ezen már nem is csodálkoztam.
   A szerda este nagyobb erőfeszítést kívánt tőlem. Hajdani társaságunk hivatalos feloszlatását terveztem, összehívtam az errefelé lakó (50 km-en belül), még elérhető hét tagját, hogy a rendkívüli társulati ülés jegyzőkönyvét aláírhassák, dönthessünk a számlánkon levő pénzről, az iratok sorsáról, valamint a megmaradt folyóiratokról. A hivatalos rész elég gyorsan lezajlott, utána megvendégeltem őket, mint ahogy 1999 óta megszoktuk... Ketten hoztak süteményeket, egyik pezsgőt is, egy másik a feleségét két kislányukkal (egyik 4 éves a másik 3 hónapos)... A régi családias hangulatban telt az idő, az utolsó három vendég éjjel 2 óra felé ment el...
   A csütörtököt pihenésre szántam, de egyik ismerősöm ragaszkodott hozzá, hogy vele ebédeljek: az a gyanúm, hogy a mélabútól féltett... Azzal a feltétellel bocsátott el délután 4 felé, hogy másnap este együtt vacsorázom a megszokott baráti körével... Igy aztán a péntek estét megint házon kívül kellett töltenem, 8 másik vidám nyugdíjas társaságában... 
   Szombat-vasárnap beborít a csend. Ma még egy szót se szóltam...



2017. július 4., kedd

Elkezdem a meditációt...

...voltam (22)...
   Visszajött a nyár, pár napos lehűlés után, mely egyáltalán nem volt elviselhetetlen, sőt, kifejezetten jólesett a szokatlanul hosszú kánikula után. A napsütés pedig felkorbácsolja az életenergiákat, melyeket néha az esendő test fizikai állapota nehezen tud követni...
   Valahogy nem igazságos ez! Fejünkben, szívünkben 20 éves vágyak feszítik a kereteket, de a felgyorsuló szívdobogás beleszúr a bal oldalunkba, mintegy rendreutasítva a balga 60-70 évest: ébredj a valóságra, a te időd lejárt!... Esetleg, kis jóindulattal: lejáróban van... 
   Ne is vígasztaljatok, nem fog rajtam. Még csak irigy sem vagyok a fiatalságuk friss szépségében pompázó lányokra, fiúkra. Mind szép; csupa feszes, ránctalan bőr, napsütötte test, amelyen sokszor még felesleges zsírpárnák sincsenek! S milyen fürgén tudnak ültükből, fektükből felpattanni!... Lehetséges, hogy én is meg tudtam tenni anno?...
...vagyok (69)...
   Testünk fokozatos leépülése az idő ajándéka: aki korán meghalt, nem öregszik meg. Fékezi vágyainkat, mintegy takaréklángra állítja őket; többnyire magunk körül keressük, megvalósítható, elérhető szinten, akár a polcon a befőttet: nem merünk már létrára mászni...
   Kár, hogy a test bölcsessége, mely a távozás gondolatát igyekszik előkészíteni, hogy lassanként lemondjunk mindenről és minél kevesebb lázadással fogadjuk az elkerülhetetlent, nehezen talál otthonra fejünkben. Ha kisüt a nap, feltámad a tennivágyás, ezer kísértés és újdonság utáni vágy, amitől még olyan élőnek és fiatalnak érezhetjük magunkat! Csakhogy nem bírjuk szusszal, azaz pihegéssel...
   Ezért fogom elkezdeni a meditációt. Meg kell találnom a tibeti lámákhoz méltó megbékélést...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...