Keresés ebben a blogban

2014. április 27., vasárnap

Tavaszi szelek...


   Végetér a tavaszi szünet az unokák számára ma este... Visszautaztak az előbb: együtt voltunk a múlt szombat óta. Nekem Alice jutott ismét: Lucie a másik nagyszülőket választotta, mert nálam nincs meg az a Disney-csatorna (lemondtam, lévén, hogy én nem nézegetem egyedül és őket is igyekszem ritkán ültetni a TV elé), amelyen egyik kedvenc rajzfilmje megy... Találkoztunk azért egyszer-kétszer a hét alatt. Az apjuk is eljött pár napra, míg a menyem a munkája miatt Svájcban töltött pár napot. Szombat este aztán összejött mindenki, a másik két nagyszülő is itt volt egy gaufres- és kártya-partira!
   Megvallom, jólesik az átmeneti nyugalom. Nagyon is átmeneti, hiszen a jövő héten össze kell állítanom a annak a 14-16 képnek a listáját, amelyeket Arras-ba kell vinnem május 1-e és 5-e között. Közben el kell készülnie az itt kiállítandó 4 rajznak is. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan nagyméretű átalakulások mennek végbe a konyhában, a tetőtől kezdve minden helyet változtat, ha igaz... Mindez a gázszámla csökkentésének reményében, nomeg "öreg napjaim" előkészítése fejében... Előre IRTÓZOM a felfordulástól!

2014. április 24., csütörtök

Évforduló






Április 23.
Egy éve, hogy Anya meghalt.
Leírva így keveset mond. Palackba zárt szellem a fájdalom, egyszerre távoli és ugyanakkor nagyon is közeli. Bármikor kiszabadulhat, és megsemmisíthet minden illúziót... Hogy immár nagynehezen felépült egy újabb kártyavár.
Egy év kevés, hogy tisztázzunk magunkban minden oly ellentmondásos érzést. Hogy valóban megbéküljünk egy hiánnyal, amely néha csalóka jelenléttel áltatja a könnyű álmot...

2014. április 17., csütörtök

Szemverés vagy amit akartok...





   Néha az aggodalom olyan nehéz súllyá válik, hogy  kijáratot keres magának. Muszáj róla beszélnem. Még akkor is, ha esetleg senkit sem érdekel.
    Babonás lennék mégis? Kétszer voltam tanú esküvőn, mindkettő válással végződött. Azóta nem vállalom.
    A képen látható két kedves ismerős, barátnő  -  nagy tehetségű színészek különben  -  számára, testreszabottan írtam a két színpadra szánt szöveget, el is játszották sikeresen.
    A harmadik darab meglehetősen jól haladt,  -  ezúttal egy harmadik szereplő csatlakozásával  -  mióta megtaláltam a kezdő szituációt, mely lehetővé tette, hogy a három ismeretlen nő találkozhasson, mégpedig úgy, hogy ez a találkozás le is zárjon minden kiutat. A helyzet abszurd volta is tetszett, mert megengedi a valóság és az irrealitás minden váratlan és mégis ezáltal elfogadható keveredését. Hol találkoznak? Egy jellegtelen várószobához hasonló helyiségben, ahonnan nem lehet  kimenni. Az egyetlen ajtó csak befelé vezet, a kilincs eltűnt (itt nyilván sokan asszociálnak Sartre: "Huis clos" c. drámájára, de csak ez a pont közös).
A három nő temperamentuma szerint reagál természetesen, és ezt is érdekes volt kiaknázni. Végül is időbe telhet, mire elfogadjuk a gondolatát, hogy meghaltunk... Az "időtlenség" érzése maga is kelthet nagy szorongást.   A hangnemet igyekszem a komikum és a irónia, valamint a sejthető drámaiság borotvaélén fenntartani, s hogyan jutunk majd el együtt a csattanóig, pontosan még én sem tudom. Hagyni kell szabadon mozogni, beszélni a szereplőket, mintegy saját logikájuk szerint, melynek árnyalatai írás közben bontakoznak majd ki, és hagyom, hogy engem is meglepjenek. 
   
    Könnyen lehetséges, hogy soha nem írom meg a második felét. Babonás lennék mégis? Ha nem is lettem volna eddig, most komoly esélyem van rá. G. után két hónappal R. is nagyon beteg. G. kezd nagyon lassan felépülni a januári szívműtétből, R-t sürgősen operálni kell, s a műtét után kemoterápia vár rá... Kb. egyidősek vagyunk. 

2014. április 13., vasárnap

Egy rajz ihletője


A képen Milena Jesenska, Franz Kafka barátnője, fordítója. Jóval régebben "találkoztam" vele, amikor is elolvastam Margarete Buber-Neumann, volt ravensbrücki fogolytársa könyvét találkozásukról. Neve valószínűleg Kafkához fűződő rövid kapcsolatának köszönhetően maradt fenn.
Politikai újságírással, fordítással foglalkozott (így ismerkedett meg Kafkával is). Csehország megszállása után részt vett az ellenállásban, így került a ravensbrücki táborba, ahol meghalt 1944-ben, 47 évesen.

A lenti rajzon nem a hasonlóságra törekedtem, kicsit finomítottam is a vonásain. A fejtartás, a tekintet érdekelt: látszólag nagyon egyszerű, alig fordul kicsit balra, hogy szembenézzen a fényképésszel... 
Tudvalevően a könnyedség visszaadása a legnehezebb...

2014. április 10., csütörtök

Az örökkévalóság kapuján innen...


Éledezik a kert... Az idén első alkalommal lenyírtam a füvet a múlt héten. Jó jel! 
A rózsafákon megjelentek az első bimbók. A kamélia utolsó virágait bontja, 
száznál jóval több volt rajta, talán a duplája is. 
Behozta az elmúlt két év lefagyott termését.
Bokros a hortenzia.
A jácintok rég befejezték, a tulipánok elnyílóban. 
A szomszéd kertjében nemsokára illatozik az orgona, 
illatából nekem is adományozni fog.

   Szívesen kiülnék néha, hogy elkaphassak néhány napsugarat, de az időm nagyon szűkes: két hét maradt a felkészülésre a májusban nyíló kis kiállításig, mert Húsvét után itt lesznek az unokák is egy hétre: addig be kell fejeznem. Minél közelebb a határidő ("nyakamon a kés"  -  mondja a francia  -  "j'ai le couteau sur la gorge"), annál magasabb az adrenalin-szint, hogy kimozdítson a holtpontról. Hiába, úgy tűnik, életem végéig nem tudok ezen változtatni...
   Eldöntöttem, hogy félbehagyom háromszemélyes darabom írását. Mióta megtaláltam végre a kiinduló szituációt, melynek abszurd volta mindent lehetségessé tett, egymás után betegszenek meg a szerepek jövendőbeli alakítói... Méghozzá nagyon súlyosan. Az első infarktust kapott, súlyos szívműtéttel végezve januárban. Még most is lábadozik. Mihelyt újra felvettem a "tollat", a második szereplő is kidőlt: súlyos rák gyanújával épp most vizsgálják, 15 kg-t fogyott másfél hónap alatt... Szeretném megkímélni a még egészséges harmadikat: abbahagyom...

Utóiratként csak annyit: a három nő ismeretlenül találkozik össze egy jellegtelen "várószobában". Az ajtó kifelé nem nyílik. Lassan kiderül, hogy a másvilágra érkeztek meg, ahol immár az örökkévaláság vár rájuk, mely tudvalevőleg igen hosszú, "különösen a vége felé", ahogy W. Allen mondja...




2014. április 5., szombat

Szellemidézés, mégegyszer...


Éva fotója majdnem ugyanonnan
   Éva meglepetése váltotta ki belőlem a nosztalgia szökőárját... Azon a bizonyos sínpáron indult el, amely Bobára fut be... Amint Ajkát elhagyta a vonat, öcsémmel fennhangon szavaltuk a megállók nevét, hogy minél gyorsabban haladjon a különben ráérős vonat, Mindszentről hajnali 5-kor (sőt, az 50-es években már előző este 8-kor) indulva, d.e. 11 körül tovább a Déliből, hogy fél négy felé ledöcögje azt a százvalahány kilométert... Ajka, Városlőd, Kislőd, Hajmáskér, Karakószörcsök, Tüskevár, Somlóvásárhely, Devecser, Kerta... Boba. Az ígéret földjének előcsarnoka. Onnan Nagypirit még vagy négy kilométer, oda nagybátyám két szép lovával visz bennünket, méghozzá hintóval, mint a megkülönböztetett figyelemmel várt vendégeket. S ez igaz is volt!
    Évente egyszer láttuk egymást a dunántúli családdal. A nagyszülőkön kívül Anya három testvére lakott még Piriten. A szülői házban percek alatt összefutott az egész rokonság, beleértve a távolabbiakat is. Néha 10-nél is többen szorongtunk egymás hegyén-hátán a kis konyhában, a sok ragyogó arc, hangos beszéd, sírás-nevetés közepette. Ajándékok, kóstolók jártak kézről kézre, a hónapok alatt felgyülemlett sok kérdés-felelet hullámzott a levegőben. Mi, gyerekek, tudtuk, hogy ez csak a boldogság nyitánya, mely többnyire két hónapig fog tartani. Anya fájó szívvel hazautazik majd az Alföldre egy-két hét múlva, mi pedig lubickolhatunk a számunkra egzotikus dunántuli vakációban szeptemberig!
    Ahogy az emlékeket próbálom összeszedni, úgy élem át változatlanul az akkori hangulatot, a nyári forróságot, hallom Giza néni éles hangját, látom könnyes szemeit, nagyapám csak mosolyog a "sporhelt" melletti kis széken ücsörögve, a simlis sapkában, a sokdioptriás szemüvege mögé rejtett nagy kék szemeivel, s Pajtás kutya is odasompolyog diszkréten... S miután lassan lecsillapodik a pezsgő egymásratalálás, elkezdődhet a mesebeli vakáció.
   De az már további fejezeteket kíván...
    

2014. április 1., kedd

Gyerekkor, résilience...

    Egyre többet cikkezek a gyerekkorról... Gondolom, szerepe van ebben az idő múlásának felettem. Hatására tudvalevően közeledünk lassanként a kiindulóponthoz, hogy a kör bezárulhasson... Persze, tapasztalatokkal sokkal gazdagabban.
   Az is lehet, hogy csupán életünk ritmusa lesz sokkal lassúbb, fáradékonyabb, felelősek is egyre inkább csak magunkért leszünk, majd ezt is mások veszik kezükbe, s akkor ismét a csecsemőkori boldog (?) felelőtlenség állapota szakad ránk... Remélem, ez még messze van, de anyámat pont egy éve érte el. Azóta is kísért ez a gondolat, ez a kép.
   A gyerekkorba kalandozok vissza, az emlékek felélednek, hiszen ebben a korban mélyebbre vésődtek, lévén az emlékezet még nem túlságosan megterhelve. Szinte állandóan szembesítem magam az akkori énemmel. Mit valósítottam meg elvárásaiból, álmaiból? Vészesen közeledik a számadás.
   Sokan mondták már, mennyire meghatározó ez az időszak. Van, aki olyan boldog volt, hogy nem tud elszakadni tőle, s örökké kielégítetlen felnőttként sóvárog utána. Másnak a gyerekkor tengernyi szenvedés színtere volt, melyet rokkantként cipel magával.
   Szerencsére itt is létezik arany középút. S minden szenvedő gyerekből sem válik depressziós vagy bűnöző felnőtt. A már (általam) sokat idézett neuropszichiáter Boris Cyrulnik mondja, hogy minden attól függ, van-e a gyerek körül egy "szeretet-referens", akár családtag, akár idegen, akiben a gyenge növényke megkapaszkodhat, s hatása alatt átélheti azt a bizonyos "résilience"-nak keresztelt folyamatot, melyben "meggyógyíthatja" önmagát (azt hiszem, M.o-n csak angol nyelven kapható "Resilience" címen). Saját tapasztalata szülte az elméletet. 1944-ben, 6-7 éves korában, egész családját a halálba deportálták, ő maga úgy menekült meg Nice-ben, hogy  elbújtatták a szomszédok egy szobában, ahol napokig forgott az asztal körül a sötétben, hogy megkapaszkodhasson a valóság egy szikrájában...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...