Keresés ebben a blogban

2010. november 25., csütörtök

Leningrád, folytatás...

Olvasgatom az 1971-ben íródott "naplófélémet" még Leningrádból. Hihetetlen, menyit éjszakáztunk! Igaz, hogy huszonegynéhány éves korában az embernek még nem kell takarékoskodnia az erejével, és rugalmasan kiheveri az éjjel 3 óráig is eltartó beszélgetéseket, melyek hol egyikünk, hol másikunk szobájában zajlottak, esetleg csoportfelelősünk, kísérőnk, szegedi tanárunk, H. Anna szobájában, akinek azért kijárt az a luxus, hogy egyedül lakhatott. Többször is olvasom, hogy ennek és ennek levágtam a haját (még Annáét is!) : a napló szerint valóságos fodrász-szalont nyithattam volna, magyarok, oroszok (minden lehető nemzetiséget beleértve), fiúk, lányok jöttek rendszeresen, könnyelmű bizalommal a kezem alá... Igaz, hogy a városban nagyon gyér volt az efféle szolgáltatás és az akkori orosz nők híresek voltak rosszul fésültségükről! Azt mondanom se kell, hogy ingyenes volt a kezelés...
Illusztrációként, hogy milyen is volt egy akkori 23 éves leányzó átlagos hangulata ott a leningrádi zimankós télben, íme egy bejegyzés:
1971. febr. 22. hétfő : Marival bevásárolni megyünk, vagy 7 rubelt hagyok ott, és ráadásul csak kajára. Étvágyam, úgy tűnik, javul. Elhatároztam, hogy a kaján nem spórolok, de akkor min? D.u. mosok, heverészek, alszom, csak éppen nem tanulok. Az Оттепель-t befejeztem. Nagyon érdekes könyv, jó lenne elelmélkedni róla , mégjobb lenne valami hozzáértővel megbeszélni. Este még nagy beszélgetés Zsicával. Arra is kíváncsi vagyok, mi lesz itt mindenféle jóslás nélkül? Erről ennyit. Éjfél felé fogok hozzá a fogalmazáshoz."

2010. november 18., csütörtök

2010. november 13., szombat

Visszatérés a blog-bolygóra...

Majd egy hónapig hiányoztam a blog-szférából - helyesebben talán úgy kell fogalmaznom, hogy nekem hiányzott a blogom ápolása, hiszen a kínálat amúgy bőséges maradt... Miután tegnapelőtt visszajött a javítóból csodás e-Mac-om, végre visszataláltam régi reflexeimhez, a magyar ékezeteket is tartalmazó táblázathoz, amely nélkül érthetetlen bejegyzéseket nem akartam közzé tenni.
Kapok néha "magánúton" alig titkolt, többé-kevésbé baráti szemrehányásokat, melyek szememre vetik feltételezett "hűtlenségemet" vagy a "hazához", vagy a "nyelvhez", melyet immár 36 éve elhagytam. Nem érzem igazoltnak ezeket az alig burkolt vádakat, arról nem is szólva, hogy senkinek sem adatik meg a jog arra, hogy ha még jószándékból is, de ítélkezzen mások választásai fölött, miután annak motivációi rejtve maradtak előtte... Nincsen kezében minden adalék az igazság kiegyensúlyozott megítéléséhez. Én legalábbis igyekszem ehhez tartani magamat. Meg aztán a választás legyen az egyéni szabadság kérdése, már amennyire lehet...
Röviden még egy aktuális témáról : mióta franciák közt élek, megtanultam, hogy november 11-e ünnep. Az Armistice, az I. világháborút lezáró, francia-német békeszerződés aláírásának évfordulója, amelyet 1918-ban írtak alá egy vasúti kocsiban, az Oise megyei Rethondes-ban (ugyanott, mint 22 évvel később, 1940.június 22-én, lezárva a másodikat, legalábbis a hivatalos kormány szemében...). Annak idején, még magyarországi időmben, novemberben csak a Nagy Októberi Forradalom volt ünnep : a veszteseknek nincs mit ünnepelni... A család férfigenerációinak amúgy is kijutott a világháborúkból : nagyapáimnak az első, apának a második. Sokat meséltek róla. A versailles-i szerződésről is, meg a két világháború közötti gondosan szítogatott irredenta hangulatról, ami megint divatba jött, úgy tűnik... Nekem a családi tanúvallomásokból főleg az maradt meg, hogy minden háború végül is egy embertelen méretű katasztrófa és a határokat nem odébb tologatni, hanem eltörölni lenne legjobb...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...