Egy hét pihenés után benne vagyok újra a stressz hullámaiban : cédulákat ragasztok a számítógépre az el nem felejtendő tennivalókról, telefonálok szerelőnek, ilyen-olyan időpontok érdekében, megrendelek az Amazonon 3 műanyag örökzöld fácskát és egy térdfájás-elleni, oldalt fekvő alvás esetén térdek közé szorítható ergonomikus szivacs-párnát... Állítólag hatásos - majd megírom.
Meg kell látogatnom frissen operált barátnőmet, akinek a lábán elrákosodott foltot fedeztek fel nemrég : még szerencse, hogy időben! Megjegyzem magamban, hogy egy évben egyszer bőrgyógyászt is be kellene iktatnom az orvosaim közé, bár egyelőre egy jó pajzsmirigy-szakértőre vadászok (nem túl nagy lelkesedéssel, mert tudom, hogy évek óta fejem felett a műtét ígérete, mint Damoklész kardja...). Nem beszélve a péntek esti szezon-nyitó társulati vacsoráról, melynek megszervezésében én vagyok a soros : kb. 20-25 személyre kell előre elkészíthető ételt kitalálnom (és elkészítenem), valamint kiosztanom a desszert gondját másoknak... A havi gyógyszer-adagom is kiváltásra vár, s közben bekalkulálom a hónap végén esedékes CT és a megelőző vérvétel dátumát... S mindez csak a jéghegy csúcsa... Mikor jut időm a színház-bérlet kiváltására?...
Ha végigfutok a listán, csüggedten veszem tudomásul, hogy javarészt orvosi dolgokkal van tele. Valaha teljesen hiányoztak a repertoáromból, arról nem beszélve, hogy alig-alig volt szükségem listákra: minden megmaradt a fejemben... Ilyenkor kerülök egyet a kertben, főleg, ha ilyen ragyogóan - és enyhén - süt a nap, leülök egy percre a számítógép elé, hogy "kiszellőztessem a fejem" a gondoktól, mint a fuldokló, amikor a felszínre bukik, hogy levegőhöz jusson...
Váratlan telefon. Van-e kedvem este egy kis vacsora-meghíváshoz? Mit mondjak : olyan volt, mint egy mentőöv. Felballagtam a lépcsőn és - hónapok óta először - enyhén kisminkeltem az arcomat...
(a képen Serre-Chevalier az Alpokban)