Keresés ebben a blogban

2012. június 27., szerda

Az ígéret szép szó...



Megígértem néhány kedves és együttérző látogatómnak, hogy lefordítom a kis 50 perces színdarabot, amiről nemrégen számoltam be. Nos, 3 nap alatt kész lettem a fordítással, néha "újra-írással", mert meg kellett szabadulnom a francia nyelv mechanizmusaitól (amelyen eredetileg íródott), hogy lehetőleg magyarul hangzzon... Még így is találnék csiszolgatni valót, mert minél inkább eltávolodok időben az eredetitől, annál könnyebben szöknek a szemembe magyartalanságok... Persze, magyar színpadra meg egyenesen "adaptációra" lenne szükség... Ezt a részletet a közepe tájáról vettem ki:


(...)

 Victoria : Tudod, mindig is utáltam a mérlegkészítést, általában mindenfajta megméretést. Megtörte a lendületet ! Csak a következő cél számított. Most jövök rá, hogy még annyira se álltam meg, hogy az elért eredményben elgyönyörködjek ! (szünet) Ha most megkérdezed, hogy hol tartok, azt mondom : zsákútcában…

Dominique : Ugyan, ugyan, ne essél már a másik végletbe ! Nem mondhatod, hogy nem értél el semmit : jó anyagi körülmények között élsz, a munkádban elismernek. Miért lennél elégedetlen ?

Victoria : Találd ki ! EGYEDÜL VAGYOK… A kutya se vár rám otthon… Életemet úgy alakítottam, ahogy akartam, s egyszerre csak előttem van feneketlen üressége. Nem akartam se férjet, se gyereket, csak akadályoztak volna az előrehaladásban. Olyan vagyok, ugye, kedves Húgom, mint egy közhely, üres klisé, mellyel a tisztes polgárok ijesztgetik egymást ?...

Dominique : Mit mondjak ? Közhelyért közhely : mindenki a maga útját járja… Attól, hogy rongyosra van koptatva, még igaz…

Victoria : Te legalább elégedettnek látszol ! Irigylem a derűs nyugalmadat ! Igaz, megszenvedtél érte gyerekkorodban, ahogy ma megtudtam tőled, de te legalább levontad belőle a kellő tanulságot…

Dominique : Honnan tudod te azt ? Te magad mondtad, hogy óvakodni kell a közhelyektől…

Victoria : Mit akarsz ezzel mondani ?

Dominique : Nocsak, ma van a nagy vallomások napja ? Ám, legyen ! Emlékszel, hogy idő előtt otthagytam az egyetemet, és férjhezmentem Pierre-hez. A láthatatlan kislányból kivirult családanya lett, tökéletes házitündér, akinek az otthona mindig fényesre súrolva várja a vendéget, s a figyelmes, gyengéd férjet, hogy az feltöltődhessen az otthon puha melegében… Akárcsak a megtérő harcos ! Mi kell még ennél is több ? Vajon miért vagyok mégis egyedül, akárcsak te ? Megunt, elhagyott… Nem voltam már képzelgései magaslatán… Tudod, miről álmodozott ? Szabad, elérhetetlen nőről. Mint amilyen te voltál ! Nem pedig kényelmes, puha derékaljról, amely elaltatta vadász-ösztönét, s  mindig engedelmesen kéz alá símult…

Victoria : Erről volt hát szó ! Akkoriban a család tudomásul vette a választásotokat, senki sem akart a dolgaitokba beleszólni. Tapintat vagy közömbösség vezetett-e bennünket, ma már megkérdőjelezem ezt is.

Dominique : Ėn meg azt, hogy kértem volna-e a részvétetekből ?... Igaz, lezuhantam a kis rózsaszín felhőcskéről, aminek az volt a rendeltetése, hogy gyerekkori sérelmeimért kárpótoljon. A mesebeli királyfi a szemem előtt változott vissza varangyosbékává  -  valahogy úgy, mint amikor az ember visszafelé olvassa a mesét… Inkább valóságos földrengésként éltem át ! Hogyan láthattam volna előre, amikor szemem előtt úgy lebegett szüleink házassága, mint egy igazi szentkép !...

Victoria : Valóban olyanok voltak : soha egy hangos szó közöttük, csupa gyengéd tekintet, apró figyelmesség, mintha még lélegzeni se tudtak volna egymás nélkül…

Dominique : Számomra is szent volt a házasság : holtomiglan, holtodiglan… Ha lehet, egyszerre, mint a szüleink is !

Victoria : Tényleg, egyszerre ! Nem találod furcsának ?

Dominique : Miért lenne különös ? Hisz élni se tudtak egymás nélkül !

Victoria : Elvileg rendben. A valóságban viszont… furcsa egybeesés…

Dominique : Dehát autóbaleset volt ! Sajnos, napjainkban nincs benne semmi rendkívüli.
(...)

"Pépites d'or et vieille lavande"   -   "Aranyszemcsék régi levendula között..." részlet 
© és ford. R.T.


2012. június 24., vasárnap

Időjárásjelentés június végéről...

Egész nap esik... Már lassan eltelik a harmadik hónap is... A virágok néha nekibuzdulnak, de alig van idejük kinyílni, még bimbósan megrozsásodik némelyik... 
   Nem mondhatom, hogy sokat ültem a kerti asztalnál. Errefelé az eső nem hirtelen zuhanyként csap le többnyire, hanem jótékonyan beteríti az eget, és apró, sűrű, megállíthatalan cseppekben permetez napokon, heteken, esetleg hónapokon át, mint az idén is... 
  Ez ilyen tavasz lett... Ha arra gondolok, hogy a nyár oly rövid és nemsokára itt az ősz, megkörnyékez a búskomorság...
Miért is kellett nekünk ideköltöznünk, immár 22 éve?... Alig 300 km-rel délebbre most is kellemes az idő, hogy a Földközi tengerről ne is beszéljek! Ott 30° körül van a normális hőmérséklet! Csak ez a kis, belga határ menti csík fogadja olyan nagy vendégszeretettel a brit szigetek felől megállás nélkül érkező felhőket... Még szerencse, hogy a barátaimtól annyi meleget kapok!   
A Magyarországról jövő hírek szinte kivétel nélkül kánikuláról szólnak! Majdhogynem írigyen olvasom őket és megpróbálok visszaemlékezni, milyen is a nap símogató melege... Milyen érzés is volt tavaly, amikor lekerült a meleg pulóver és mezítlábozhattam a tengerparti homokon... Elfog a nagyon aktuális, mindennapi borzongás és megigazítom térdemen a meleg plédet...

2012. június 19., kedd

Részlet Szabó Magda naplójából...

82. május 25.
(...) Olyan illogikus minden. Nekem az életben semmi se sikerült: nem lett házam, magamhoz méltó létformám, sose volt elég időm, folyton a nyilvánosság előtt kellett élnem, amit gyűlölök, nem volt nekem más eredményem, csak amit nem is reméltem: a halálos szerelem, a beteljesült boldogság, a Veled való egyesülés. Miért nem tudom elfogadni, hogy vége? Miért nem tudok megnyugodni? Miért az egyetlen, amit értek, a hajtincs, amit levágtam, a fényképed, amelyen rám mosolyogsz. Ó, mennyire szeretlek, mennyire, mennyire, mennyire! Üzenj, szólj, jelezz valamiképpen, üzenj, szívem, éreztesd, amit várok. Még mindig hasztalan minden közeledés hozzám, még mindig egy sivatag közepén üvöltök az elpusztult párom után.
   Nyúl, most jöttem meg A. Zsuzsától, elvittem a fenyegető leveleket  -  nagyon komolyan vette, azt ígérte, intézkedni fog. Ó, ha szólhatnál, ha Veled beszélhetném meg, ami van, jót-rosszat, elpusztulok ekkora magányban. A te gyönge kezed, amelynek két kilót nem volt szabad emelnie, hogy összetartott körülöttem mindent. Mindenki fordítva hitte: én állok, mint a szirt, erős vagyok, bátor. Persze. Csak éppen ott álltál kitárt karral mögöttem, és sosem eresztetted le a karodat. Nyúl, segíts, nem bírom már. Ma egyáltalán nem bírom. (...) 

Szabó Magda: Liber Mortis, Európa Könyvkiadó 2011
részlet az 1982. május 25-től 1990. február 27-ig vezetett naplóból 

2012. június 16., szombat

Lemegy a függöny


Hát, ez is megtörtént... Most jön majd a "baby-blues", amely szülés után fog el néhány nőtársamat, amikor levonul a nagy esemény körüli lelkes fölfordulás, s marad a sok munka és az éjszakázás...
Tegnap volt a negyedik és egyben utolsó előadás is. Első ilyen próbálkozásom, hogy dialóguson keresztül próbáljak érzékeltetni különböző személyiségeket, hátsó, ki nem mondott gondolataikat is... Összecsapásaikat, a múlttal, a gyerekkorral történő szembesülésüket. Amikor a szavaknak  -  és a játéknak  -  kell minden pszichológiai tanulmányt közvetíteni, helyettesíteni... Nagyon izgalmas volt ez a pár hónap. A próbákon szándékosan nem vettem részt. Amikor az ember egy szöveget a kezéből kiad, nem az övé többé. Mint a gyerekeink. Miután világra hozzuk őket, saját magukéi elsősorban. Mi csak vigyázva egyengethetjük első lépéseiket, készen arra, hogy elkapjuk őket, ha elesnek... S főleg bizalommal arra neveljük őket, hogy nélkülünk is megéljenek.
A két nővér szüleik temetése után a régi holmik között válogatva felidézi gyerekkorát. A régi rivalitások felelevenednek, kiderül, hogy messze nem egyeznek az emlékeik... A szülők szinte tökéletesen összeforrott párja, amely még a halálba is kézenfogva ment, követhetetlen példaként nehezedett a két nővérre... Életük mérlege végül is nem egészen felel meg a látszatnak. Súlyos titkok kerülnek akaratlanul is napvilágra...
Általában ingatag önbizalmamat némileg serkentette a lelkes fogadtatás. A nézők percekig ültek mozdulatlanul még a végszó után is... A látszólag könnyed hangú kezdés után szinte észrevétlenül száll rájuk az állandóan növekvő  feszültség, mely csak a végén oldódik fel némileg, kicsit nyitva hagyva maga után az ajtót...
Biztató volt az a kérdés is, mely kivétel nélkül minden este elhangzott: "És jövőre mi készül?..." 

2012. június 12., kedd

A hosszú élet titkai...

Egyik ismerősömtől kaptam egy e-mail-t, mely összefoglalja Stanford pszichiátriai tanszékének bizonyos kutatási eredményeit. Dióhéjban: egy férfi azzal tehet legtöbbet egészsége megóvásáért, ha házasságban él, míg egy nő hosszú, boldog életének titka abban rejlik, hogy barátnőivel a lehető legrendszeresebben összeül egy kis dumapartira!
Francia blogomon tegnap hozzáfűztem egy-két kérdést, melyek e hír kapcsán felmerültek bennem. Először is: mi az az életbevágóan fontos dolog, amit csak egy odaadó hitves adhat meg egy férfinak, s amit a feleségnek nem nyújthat viszont a férj? A nők szükséges szerotonin ("boldogság-hormon", jó közérzetet adó, stress-csökkentő neurotranszmitter) szintjét növelheti egy jó baráti csevegés, melyben kiteregethetik egymásnak, ami a lelküket nyomja, s szavakba öntve máris könnyül a problémák súlya. Férfiak egymás között ritkán mennek bele a "lelkizésbe", témáik nagy része a munka, a sport, a politika körül forog.
Visszatérve az első kérdésre: mi vajon a feleség szerepe a férj életének meghosszabbításában? Házvezetőnő, ápoló, szakács és szükség esetén a helyzet magaslatán álló szerető is egyben, minden területet derűsen, a legnagyobb rendszerességgel látva el! Ráadásul a férj elé nyújtva a csodálat ama tükrét, melyben  -  Virginia Woolf szerint  -  többszörös nagyításban láthatja meg önmagát...

2012. június 9., szombat

Szemle

Közös blogunk legutóbbi témájának sugallatára előbányásztam néhány fényképet a rendelkezésemre álló (kevés) albumból. Ez a pár kép is elgondolkodtatott azon az óriási változáson, amelyen egynéhányunk feje átment az évek során... Mások meg szinte semmit sem módosultak, rögtön fel lehet őket ismerni kiskorú képeiken is! Kedvet kaptam ezen a blogon egy kis "közszemlére", bár azok közül, aki ide betéved, kevesen ismernek személyesen. Számukra csak a dolog eszmei háttere marad... az is lehet, hogy teljesen érdektelenül, de talán elnézik nekem ezt a kis exhibicionista, elsősorban magam számára készült számvetést!
Itt kb. másfél éves vagyok. Már egészen magyarán beszéltem anya szerint, előbb kezdtem beszélni, mint járni... Azóta is meglehetősen beszédes vagyok, hogy mást ne mondjak, írásban is, élőszóban is... Akik ismernek, igazat adnak nekem. A sport viszont soha nem lett erős oldalam...
Ezen a képen 3-4 éves lehettem. A masnik! Mindenütt, ruhán, hajban: a korombeliek ismerik ezt a divatot. A hajunk abba a bizonyos "hurkába" tűzve a fejünk tetején... Nekem soha nem volt copfba font hosszú hajam, s így megmenekültem a hajbontás tortúrájától. 

 Talán 6 éves lehettem... Még a régi ház udvarán álldogálok egy rongybabával. Sok játékom nem volt, s főleg nem összehasonlíthatók a mai gyerekek választékával... A masni még dívik, én meg kezdek megnyúlni, de mindig vékony maradtam, mint a cérna. Ekkoriban próbálták ki rajtam  -  de csak egyszer!  -  a csukamájolajat és a kecsketejet.
Változóban, alakulóban az arc... 12 éves vagyok. A hajviseletet még a család diktálja, s nekem se nagyon jut eszembe holmi kacérabb hajvágás. Ezen a téren is hamarabb érnek a későbbi generációk! Szemfestés, körömlakk még az érettségiig is tilos volt, de 12 évesen még rá se gondoltam! Nekünk még megadatott a viszonylag hosszú gyerekkor kiváltsága, ahogy a mai kis Lolitákat bizonyos szomorúsággal elnézem...
Milyen változás 2 év alatt! Divatosabb hajvágás, a ruha is lányosabb, világoskék volt, emlékszem és már az a varrónő készítette, akit esküvői ruhámmal bezárólag rendszeresen felkerestem ötleteimmel! A boltok választéka igen szegényes volt, sokszor kaptam ajándékba egy-egy darab anyagot, amit aztán ruhának lehetett álmodni...
Itt vagyok negyedikes gimnazista, dúl a tupír divatja... Manapság meglehetősen groteszknek tűnik, de akkor kicsit felnőttebbnek éreztük magunkat tőle. Kamaszkor, szerelmek, rettentő mélyen, intenzíven és plátóian... És főleg titokban: fontos volt, hogy senki se tudja. Főleg az érdekelt nem...
Aztán jön az egyetem, Szegeden. Másodéves lehettem, amikor  -  talán valami emancipációs inger hatására ilyen rövidre vágattam, ami aztán az 5 év folyamán évente váltakozott a vállig érővel... Mindig sovány voltam, meglehetősen jó étvágyam ellenére alig értem el a 48-49 kilót, azt is csak a vakáció alatt... Ha arra gondolok, hogy irigykedve néztem a teltebb formájú évfolyamtársaimat... Ma meg már...
Kezdő tanárként, Szentesen... Itt jegyzem meg, hogy az eddigi szinte összes fénykép ugyanannál a rég elporladt fényképész Etelka néninél készült, aki szerette az előre-hátra dőlő, kicsavart fejtartást. Sokáig, türelemmel állítgatta a modelleket, hogy a legelőnyösebb képet hozza ki belőlük az örökkévalóság számára...
Ugorgyunk egy nagyot, mint Pósalaki úr mondaná Nyilas Misinek... Blogomon itt-ott feltűnt már egy-egy kép az utána következő évekről. Mielőtt még kedves látogatóm kidőlne a kimerültségtől, esetleg az unalomtól, ideteszek egy frisset:

A fényképek, rájuk kattintva, megnagyobbodnak!

2012. június 7., csütörtök

Illés Endre: Éjszakai jegyzetek (részlet)



A valódi


A régi vágású szónokok többnyire így puffantották el Széchenyi Hitel-ének zárómondatát: Magyarország nem volt, hanem lesz.
Mennyivel erősebb az eredeti mondat:
Sokan azt gondolják: Magyarország  -  volt; én azt szeretem hinni  -  lesz.
Mindig csak a valódiban találunk forró magot. Még a szórend is fontos.




Gyufaláng


Nagyon keveset tud, s ezért tudálékos. Hallott erről-arról, s ezt a keveset, mint egy gombostűt, beleszúrja a gyanútlan életbe.

Thomas Mann írta orvos barátjának, Frederick Rosenthalnak: "Végül is a halál nagyszerű háziszere az életnek." Még három éve volt.

Te nem úgy röpködsz, mint egy madár, Te úgy röpködsz, mint egy légy.

Boldog művész vagy, akit a görög istenek nemcsak tehetséggel ajándékoztak meg, de Harmóniával is. Az alkotás harmonikus boldogságával. A természetben való feloldódás harmóniájával. Nem ingyen és nem előzmények nélkül kaptad. A görög mitológiából tudjuk: Harmónia apja maga Árész volt, a harc istene. Sok harccal kellett megszerezned, ami most a tied. De így lett egészen a tied.

(in  Illés Endre: Szerelmeim, évek múlva  Magvető Kiadó 1984)
Köszönet Kapitány G-nak!

2012. június 5., kedd

A "királynő stólája"...

A képen látható, min körmöltem vagy 10 órát már a múlt hét óta!... Kézzel! Ujjam hegye mint a rosta... A képen látható sál a 12-én kezdődő előadásokhoz az egyik kellék. Nem találtam megfelelőt készen, így elvállaltam, hogy veszek anyagot és elkészítem... Beszegés jó 180 cm (háromszögletes), majd a fekete csipke rádolgozása mindkét felén, végül két oldalon beszegve a rózsaszín csipkével... Nem mondom, hogy egy profi varrónő nem találna kivetnivalót benne, de tőlem maximum ennyi tellett, az adott technikai feltételek mellett...
   A lámpaláz felmenőben, hétfőn lesz a főpróba. Akkor fogom látni első alkalommal, mi lett abból a kb. 20 oldalas kis szövegből, amit még a télen kezdtem írni, felbátorodva a tavaly májusi kísérlet sikerén (ici). Ezúttal "igazi" darab formájában, dialógusokra építve. Ez is első kísérlet, de úgy látszik, vakmerőségem lassan nem ismer határt!
Izgalmas volt, hogyan rajzolódhat ki két különböző karakter minden leírás mellőzésével, csak azon keresztül, amit mondanak! A játékot a rendező és a színész adja hozzá. Sőt, az is érdekes volt,  hogy a rejtett gondolatokat hogyan sejtetheti az, amit kimondunk...
   Persze, nem kell valami nagy presztízzsel rendelkező társulatra gondolni! Ez csak afféle kísérlet, havi irodalmi estjeink keretében, melynek "színházi" részével Richarda foglalkozik, lévén színészi, rendezői múltja és kicsit erre felszerelt, 40 nézőt is befogadó nappalija... Ketten jásszák, Richarda és Godelieve, tehetségükön túl is két nagyszerű ember...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...