Keresés ebben a blogban

2017. június 24., szombat

Nyáreleji történet

   Afféle közepesen, esetleg szerényen jómódú kerületben lakom. Igaz, nemigen teregeti ki senki sem a gazdagságát, sem a szegénységét. Meg kell érezni. A tehetősebb nem hivalkodik, a szerényebben élő pedig igyekszik a látszatot megőrizni. 
ez a kép a Net-ről
   Két-három házzal odébb, az előbbieket meghazudtolva, néhány lakó felkavarja a diszkrét harmóniát. A házat a város szociális szervei bérelik és nehéz helyzetben levő, talán úgy is mondhatnám, "rehabilitációs stádiumban" levő 8-10 embert szállásolnak el, hogy ne kerüljenek utcára. Van, aki dolgozik, vagy próbálja, mások isznak, néha verekedés tör ki, esetleg felgyújtanak ezt-azt a házban (többször jöttek már rendőrök, tűzoltók, főleg éjszaka...). 
   A lakók változnak, a mostaniak inkább csendesek, nem vetetik észre magukat.
   Azaz mégis, pár napja, a kánikula kellős közepén. 
   Gyors bevásárlást intéztem, megtöltve egyben a benzintartályt is. Mögöttem sor volt, ezért gyorsan idítottam, a bankkártyámat bedobtam a mellettem levő ülésre a táskám tetejére, mondván, hogy később helyére teszem. Hazérve kikapkodtam a bevásárlószatyrot és a táskámat, hogy minél előbb bemenekülhessek a ház jótékony hűsébe. 
   Jó félóra múlva csengetnek: az ajtónyílásban szomszédasszonyom és egy foghíjas fiatalember, kezében a bankkártyámmal. Kérdezi, az enyém-e, egy autó mellett találta a földön. Már kérdezett másokat is, de senkinek se kellett, így érkezett "mamihoz"... Ráismertem az említett "problémás" ház egyik lakójára. Maminak becézi a szomszédasszonyomat e ház több lakója is. 78 éves, az egész utca kulcsa nála van letétben, ha valaki elmegy hosszabb időre, ő szedi össze a postát, nyitja a redőnyt, stb. Pedig rengeteg egészségi problémával küzd, de segítőkészsége határtalan. Már észrevettem máskor is, hogy az említett csavargó külsejű fiatalok egyike sem megy el köszönés nélkül mellette, ha kinn áll a ház előtt, sőt, némelyik arcon is csókolja (a franciák rettentően szeretnek puszilkodni, még az ismeretség kezdetén is! Majdnem a jónapottal ér fel!) Elmondta, hogy néha gyógyszerrel, elhúnyt férje ruháival látja el őket...
   Mondanom sem kell, mennyire megörültem! Azaz, először inkább meglepődtem, mert nem is tudtam, hogy elveszett a kártyám! Rögtön az ezzel járó katasztrófa jutott eszembe... Az infarktus környékezett.
   Hálálkodtam nagyon a fiatalembernek: "Monsieur! vous m'avez sauvé la vie!" ("Megmentette az életemet!") Sőt, örömömben a nyakába ugrottam és mindkét orcáján megcsókoltam!...
   Nem is fűzök kommentárt a meséhez. Az olvasóra bízom, mit gondol.

2017. június 14., szerda

Számtalanadszor a blogolásról

   Ilyenkor nyár felé, talán a kánikula hatása alatt, szunnyad a blogvilág is, néhány szenvedélyes blogolót kivéve, akiknek e nélkülözhetetlen elfoglaltság nélkül nem lenne teljes az élete. Azt hiszem, közéjük sorolom magamat is, s bár nem írok bejegyzést minden nap, hiányérzetem van akkor is, ha az ihlet esetleg cserben hagy...

   A blogolásról írott eszmefuttatások időről időre felbukkannak, nem annyira téma hiányában, hanem főleg azért, hogy megvizsgálja az ember, miért is blogol még mindig? Sokan végleg elhallgatnak vagy csak szünetelnek, azt pedig nem tudhatom, hány újonc vág bele, a gyors és szűkszavú, képes kifejezésmódok konkurrenciájának ellenállva a kicsit együtt gondolkodó, hosszabb munkát igénylő írásnak-olvasásnak? Jó lenne kisebb felmérést ismerni róla.
   Mit is várok még mindig ettől a kifejezésmódtól? 9 éve lesz, hogy elkezdtem. Párhuzamosan írok naponta füzetbe is, tehát a nyilvános bejegyzések nemcsak magamnak szólnak. De mit is várok azoktól, akik elolvassák? Van egy kis kör, hallgatólagos tagjai veszik a fáradságot egy-egy hozzászólásra, mindig nagy örömet okozva ezzel a gesztussal. Néhány zugolvasóm is van, akik ritkán, esetleg sosem jelzik jöttüket. Ez is benne van a játékban, a szabadság játékában. Velem is előfordul. Néha nehezen lépek ki a diszkréció félénk védelméből. Főleg, ha tudom, hogy egynémely blogolót nehéz kielégíteni, kibogozni, hogy mit is vár tulajdonképpen az olvasójától. Van, aki nem szereti a "bólogató János" féle hozzászólást, semmitmondónak, magát el nem kötelezőnek (a francia úgy mondja: "il ne se mouille pas"  -  vagyis "nem mártózik meg"...) érzi. Ha azonban a legkisebb ellentmondásba ütközik, véres agressziónak tekinti. A kemény hangú rendreutasítás pedig furcsa módon sokáig sajogni fog... még ismeretlentől is. Ilyenkor jön a semlegesség, esetleg a menekülés védőpajzsa...
   Nyilván egyéni "mérleges" vonásaim teszik, hogy a harmonikus légkör után vágyom. A blogon is. Ez persze nem zárja ki a vitát, mégpedig egymás véleményének tiszteletben tartása mellett (hogyan várhatnám el valakitől, ha én megtagadom?). Azon sem botránkozom meg, ha valaki igyekszik örömet szerezni a véleményével. Úgy is meglátszik, szívből jön-e?  Mert egy ilyen gesztus feldob, mintha hirtelen kisütne a nap a felhők mögül... És ez mindkét irányban, az "adok-kapok" formájában is működik!
     

2017. június 12., hétfő

Hétköznapi csoda

   Franciaország délebbi részein kánikulától szenvednek. Itt, északon egyelőre kellemes, 20° feletti a hőmérséklet, a régi ház vastag fala hűsít még nappal is, éjszaka pedig pihentető.
   Reggelente első lépéseim a teraszra visznek. Még látszanak az esti locsolás nyomai, kellemes hűvös árad a kertből. Körüljárom a virágokat, hálás pillantást vetek mindegyikre, hogy ilyen szépek, hogy ennyire igyekeznek kedvembe járni, megszépítve napjaimat (melyekre igencsak ráfér...). Ahogy a nap fordul, úgy világítja meg sorban mind a négy oldalt és a feléje nyújtózkodó rózsafát, liliomot, jázmint, levendulát...
   Ilyenkor mindig emlékeimbe szökik nagyanyáim, anyám, nagynénéim képe... Mindegyiknek volt virágoskertje. Szemükben ugyanezt a nélkülözhetetlen örömet láttam, mint amit magam is érzek e hétköznapi csodák láttán.
Ilyen örökséggel hogyan is tehetnék másként?...

2017. június 6., kedd

Mozgalmas hétvége - már megint!

   A végén tényleg babonás leszek!
Rodin
  Igaz, hogy régóta hangoztatom már: nem szabad átadnom magam a felhőtlen örömnek, még rövid időre sem, mert a büntetés (esetleg hátbaszúrás) nem késik sosem.
   Vagyis: állandóan résen kell lenni, ami meglehetősen fárasztó...
   A hét végét a gyerekeknél töltöttük. Ebéd után elejtettem fiam előtt: "Nincs kedved kerülni egyet a közeli IKEÁ-ban?" Rögtön kapott az alkalmon, hogy kedvembe járjon, s közben ő is engedjen egy-két apró csábításnak.
   Azon kevés férfiak közé tartozik, akik szeretnek boltba járni (ebben egyáltalán nem az apjára üt!), szeretünk együtt nézelődni, közben elbeszélgetünk, nevetgélünk, biztatjuk egymást a csábulásra... Egyszóval, nagyon kellemesen telt a kb. 2 óra. Olyannyira, hogy egészen elfeledkeztem arról a bizonyos "résről"...
   A Smart tudvalevően kisméretű autó. Beletömtünk egy matracot, egy 2x3 méteres szőnyeget, egy méteres pálmát cserépben, melyet én szorongattam két térdem között, s levelein keresztül próbáltam kipislantani az útra... Fiam a két visszapillantóban tájékozódott. Mindez azonban csak a jókedvünket táplálta!
   Hazaérkezve a garázs előtt parkoltunk (az alagsorban van), a lejtő elején. Fiam elkezdte a csomagtartót üríteni, én vártam, hogy kiszabadítson a cserép pálma és a könyököm alatt szorongó szőnyeg fogságából. Egyszer csak a levelek résein át látom  -  azaz mintha látnám  -  hogy az autó elkezd lassan lefelé gördülni a lejtőn... Kiabálok: Megy lefelé!, fiam is: Húzd be a kéziféket! (be volt húzva különben) Én: Hol van? nem látom! (rajta volt a szőnyeg)... Közben az autó meggyorsul a lejtőn, neki a zárt garázsajtónak (ami egyébként vadonatúj!), nagy zajjal betöri és a plafonra tolja fel, miközben a nyitott csomagtartó felhajtott ajtaja ripityára törik... A garázsban menyem autója várakozik, az állítja meg a Smartot végül is...
    A zajra a szomszédok is befutottak. Az otthonmaradott öt ember szintén megijedt nyilván, Lucie attól félt, hogy engem is darabokban vesznek elő...De nem. Hajam szála sem görbült meg, sőt, egész idő alatt eszembe sem jutott, hogy bajom történhetne, csak  a garázsajtó és az autó miatt aggódtam... Őrangyalomnak sok dolga van miattam!
a japán vendéglőben

   Szombat lévén  -  s utána 2 napos ünnep  -  reménytelen volt javító után nézni. Fiam és apósa nekiláttak a barkácsolásnak. Másnap délre sikerült valahogy visszaerősíteni az ajtó leszakadt elemeit s még a motorja is működött! Nagy megkönnyebbülés volt, hiszen a garázson keresztül a házba lehet jutni.
  Vasárnap délután kárpótlásul megnéztük a Grand Palais-ban rendezett monumentális Rodin emlék-kiállítást (leszakadt a lábam, de nagyon tetszett) és este még egy japán vendéglőt is kipróbáltunk, ahol  -  asztalunk folytatásaként  -  előttünk zajlott a sütés-főzés a felforrósított nagy bádog lapon...



2017. május 31., szerda

Rögtönzött nyári vacsora

Elmosva ma reggel...
   Második napja jó 10°-kal kevesebb a hőmérséklet, úgy 22-23°. Fellélegeztünk. Pár hete még el sem tudtam képzelni, hogy az enyhén borús égbolttól, a hűvös szellőtől fogok megkönnyebbülni! Az eső eddig elkerült bennünket, esténként meglocsolom a kertet és a teraszt is lelöttyintem egyben. Virulnak a muskátlik és a rózsafák is nekibuzdultak.
   Tegnap este kis vacsora volt nálam, amolyan expressz, nem órákig készülődős, mert a ház annyira felmelegedett az elmúlt napokban, hogy nem volt lelkierőm ráadásként órákig sütni-főzni benne... Vagy csak a jó ürügyet ragadtam meg?... Tény, hogy a takarítás, pakolás, bevásárlás sokkal több időmet vette el, mint maga a vacsorakészítés.
   Négyen voltunk. D.u. 5 óra felé érkeztem meg a boltból és a péktől. Közben fejemben szerveződött a vacsora. Apéritif a teraszon: a készen vett kis "blini"kre kentem a szintén készen vett miszmaszt, melyre piros ikrát tettem dísznek, mellé meg szintén kész kis sajtkockákat. Egy üveg pezsgőt üritettünk ki négyen, ami a hangulatot kedvezően felpezsdítette.
   Közben előkészítettem a körítést, ami abból állott, hogy a két tasak háromfajta rizskeveréket feltettem a forró vízbe 10 percre... Egy szilikon formába helyeztem a négy szelet oliva-olajjal enyhén lepermetezett, fűszerezett lazacot, 4-5 kanál vízzel felöntve, lefedve a mikróba tettem 5 percre. 
   A teraszon még nem ment le a nap, de betelepedtünk az ebédlőbe, ahol felszolgáltam előételnek a behűtött gazpacho-t, a spanyol fűszeres paradicsomlevest (melyet szintén dobozban árulnak  -  nyáron nagyon finom!), mialatt a következő fogás megsült, -főtt. A rizshez melegítettem a mikróban egy kis holland szósznak nevezett, halételekhez járó vajas, krémes, citromos szószt (2'30). Hozzá az egyik vendég hozott finom fehér bort.
   A főétel után következett a saláta és a sajt, de nem mindenki vett már belőle. Desszertnek  -  lustaságom (vagy fáradtságom?...) megkoronázásaként készen vett csokoladétortával szolgáltam. Finom volt! Befejezésül kávé, tea járta. 
   Ennyit az evés-ivásról, kicsit hosszú lére sikerült, de csak azt akartam ecsetelni, hogy ez a hét amúgy is kimerítő lesz számomra (csak csütörtök este leszek itthon) és nem volt erőm sokat főzőcskézni. Barátaim pedig amúgy is az együttlétet értékelik a legjobban, nem pedig az egymáson túltevő szakácsbravúrokat. Mint ahogy én is.
   Amolyan hajótöröttek vagyunk mi négyen, három nő, egy férfi. Egyedül élünk. Hárman özvegyek, még nem hevertük ki a megpróbáltatást, melyet a halállal szembesülés, egy nagybeteg társ ápolása jelent hónapokig, évekigÉjjel fél kettőig beszélgettünk. A negyedik elvált, sok csalódás hajótöröttje. A végén kártyát vetett nekem...

2017. május 27., szombat

Rodin

   Tegnap megnéztem az új Rodin-ról szóló filmet, mely a cannes-i filmfesztivállal egyidőben jelent meg a mozikban is. Még élénken emlékszem az előző filmre, melyet Bruno Nuytten forgatott "Camille Claudel" címmel, a felejthetetlen Isabelle Adjani-val a címszerepben, s melyben Rodin-t Depardieau alakította, szintén rendkívül szuggesztíven. 
   Nem akarom összevetni a két filmet, egészen más koncepcióról van szó mindkettőben. Inkább magáról Rodin-ről beszélnék, hogy miért tartom rendkívüli zseninek, a modern szobrászat megteremtőjének.
   Mindenki ismeri az agyonra koptatott "Gondolkodó ember"-t és a "Csók" szerelmespárját is... Emlékszem az óriási érzelmi letaglózásra, melyet az első alkalommal éreztem, szemben egy "élő" Rodin-szoborral... "A Calais-i polgárok" szoborcsoportjáról van szó, mégpedig egy hűvös szeles napon Calais főterén. Alig bírtam továbbmenni. Mert tényleg élnek. A gyerekekkel tervezzük a jubileumi kiállítás megtekintését a Grand Palais-ban, melyet halálának 100. évfordulójára rendeztek meg.
   Egyik legzseniálisabb  -  ha nem a legzseniálisabb  -  alkotása számomra a Balzac-emlékműve, mely forradalmasította az addigi akadémikus szobrászatot: mondhatnám, felrobbantotta a szabályait. Azt vallotta, hogy számára az elsőrendű ihletforrás maga az élet.
 

   Ez engem mindig megnyugtatott, furcsa módon, nem mintha poros nyomába léphetnék, hanem mintegy igazolásul: ha Rodin-nek szabad! Merthogy engem is ez izgatott legjobban... Hallatlan erő, energia árad a műveiből, valósággal megfélemlítenek, közelükben egészen parányinak érzi magát az ember... Átérezzük a lázat, amely állandóan arra hajtotta, hogy a lényeget ragadja meg: "az igazat mondd, ne csak a valódit" mondaná József Attilával... Nem érdekelte a síma hasonlóság a Balzac figurában sem, mégis igaznak érezzük, mert éppen  a hasonlóságon megy túl.

   Halála előtt néhány évvel lediktálta testamentumát, melyet csak eltűnte után lehetett nyilvánosságra hozni. Rövid részlet a meglehetősen hosszú szövegből:

"...Soyez vrais, jeunes gens. Mais cela ne signifie pas : soyez platement exacts. Il y a une basse exactitude : celle de la photographie et du moulage. L’art ne commence qu’avec la vérité intérieure. Que toutes vos formes, toutes vos couleurs traduisent des sentiments."

... Fiatalok, legyetek igazak. Ez nem jelenti azonban, hogy legyetek laposan pontosak. Létezik alantas pontosság: a fénykép vagy a gipszöntés. A művészet csakis a belső igazsággal kezdődik. Azzal, ahogyan formáitok, színeitek az érzelmeket tükrözik.

2017. május 22., hétfő

Virágom, virágom...

A teraszon kezd felfutni a falra erősített rácsra a hajnalka! Szinte soha nem éri nap ezt az északi fekvésű falat, sőt, a gyökereinek is csak cserépben van hely. Talán mégis megszokik nálam! Mindenesetre sok virágot hozott, szinte mihelyt átültettem.

A visszatérő napsütés (legalább 1 hetet jósoltak  -  mindig szűk határok között mozgunk errefelé!) felpezsdítetette kertészkedő vágyaimat. Hoztam három cserép muskátlit, mely még átültetésre vár. Tegnap az alábbi sokszínű kis virágot (itt úgy hívják: cosmos) süllyesztettem két rózsatő közé és még két másik fajta is helyet talált, bár nincs róluk egyelőre kép. Ilyenkor sajnálom, hogy milyen kicsi a kert, de a város közepén ez is megbecsülendő ritkaság!  



Elmentem délután a festőcsoportunk kiállítására is. Ezúttal nem veszek részt, pedig fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a csoport, ráadásul azt hiszem, jelenleg én vagyok a legrégebbi tag! Az alapítók nagy része kihalt. Én a 90-es évek közepén csatlakoztam. Az idén nem akartam a nagy stresszel járó felkészülésbe fogni: többnyire a két-három utolsó hétre hagyom, hogy adrenalinom elérje a maximális szintet, és utána a végkimerülés határán végezzem!... "Megénekeltem" már többször is. Az idén nem volt erőm hozzá.
Tegnap d.u. több, mint 400 látogató fordult meg a teremben (huzigáljuk a pálcikákat) Sajnos, a szám nem egyenlő a vásárlókéval! Az embereknek kevés a pénze, s nem lehet tudni, mit hoz a holnap... 


Ez a bokor pici volt, amikor idekerült 2014 őszén, a terasz elkészülte után. Nem akartam, hogy elkerítsék a teraszt, inkább öt bokrocskával szegélyeztem, melyek 20-30 cm-esen érkeztek. Úgy tűnik, szeretik a helyet, állandóan nyesegetni kell őket és tobzódva virágzanak, mihelyt tehetik. 

Hát, ez ilyen virágos bejegyzés lett...
Valamikor nem is hittem  -  és a családból talán senki sem!  -  hogy kiütközik rajtam egyszer a kertészkedő atavizmus... Igaz, hogy többnyire lakásban éltünk, gyakori költözködéssel egyik országból a másikba. 
A kertészkedés meg, mint tudjuk, gyökerek dolga...

2017. május 19., péntek

Fagyos szentek?...

   Az égboltozat egyik szeme sír, a másik nevet. 5 perce még fényesen sütött a nap, most ég a villany és kint zuhog az eső. Igy megy már második napja megállás nélkül. Legalább nyugodtan pótolhatom az elmaradt válaszokat levelekre, üzenetekre, megírhatom ezt a régóta várakozó új blogbejegyzést is.
   Az évadzáró (a nyári szünet előtti) társulati ülések jegyzőkönyvei, a választások előkészítése, az évi mérleg elkészítése és legépelése is rám várt. A múlt szerdai összejövetelre még kb. 50 db madeleine-t is megsütöttem, mert én voltam a soros a záró vacsorán is. Nem csoda, hogy a tegnapi napot (majdnem) csak pihenéssel töltöttem.
Emmanuel Macron, az új francia köztársasági elnök
   Az elmúlt hetet az új elnök beiktatása, az új kormány kinevezése töltötte be. A konyhai csapból is ez a téma folyt, de érdekel természetesen. Ettől függ, hogy milyen szósszal leszünk megfőzve, azaz elfogyasztva már a közeljövőben, mondja a francia ("à quelle sauce on sera mangé").
Brigitte és Emmanuel Macron
   Megnéztem az ünnepélyes eseményeket a TV-ben, próbáltam olvasni a sok képi anyag kódjaiban. Kitapogatni az arcok mimikája, a gesztusok, a tartás titkos üzeneteit: milyen jövő vár ránk? Személyes sorsunk sok egyébtől is függ, de közös jövőnk sok területen ettől a 39 éves, megnyerő mosolyú, bizalomgerjesztően nyílt kék tekintetű fiatalembertől. 
   A Diadalív alatt felélesztette a névtelen katona sírjának örök lángját, üdvözölte a felvonult katonai egységeket, az elnöki palotában összegyűlt meghívottakat, a Val-de-Grâce katonai kórház sebesültjeit, Párizs baloldali főpolgármestere, Anne Hidalgo is fogadta stb.  -  a nagy nap véget nem érő programjaiban mindannyiszor beszédet kellett mondania, s a beszédnek mindig alkalomhoz illőnek, nem unalmasnak, nem ismétlődőnek kellett lennie. Mit mondjak, magasan kiállta a próbát. Talán elfogult vagyok, de valóban nehéz ellenállni: egyesek szerint képes még egy szék lábát is elbűvölni, meggyőzni. Hát majd meglátjuk. Egyelőre rengeteg energiát, tenniakarást sugároz, még a fanyalgók is nehezen találnak érveket. 
   S nem utolsó sorban, annyira szeretnénk végre hinni valakiben, valamiben!...


2017. május 12., péntek

"На дне" * avagy egy kórház várótermében...

Az emberbe belefagy a döbbenet. Eredetileg nem is akartam magyarázatot fűzni ehhez a kis párbeszédhez, mely végül monológban végződött. Sőt, bevallom, valamennyit le is faragtam az elviselhetetlen részletekből...
Sokáig nem bírtam szabadulni a hallottaktól: muszáj volt leírnom, hogy némi távolságot teremtsek köztem és a borzalmak között.
Vajon saját szenvedésünk kevesebbnek, elviselhetőbbnek tűnik-e, ha tanúi leszünk mások összehasonlíthatatlanul nagyobb balsorsának?...

- Maga mennyit fogyott?
- Jó tíz kilót. Hát maga?
- Én úgy tizenötöt. Hány hónapot adtak?
- Három-négyet, nem többet... Dehát már régóta benne vagyok.
- Nekem se jósoltak sokkal többet.
- Hát, ilyen az élet... Nekünk ilyen jutott.
- Én 17 éves koromban kezdtem. Az az érzésem, hogy valahányszor valami nagy csapás ér, mindig kiújul. Hatszor opráltak vele.
- Most hány éves?
- 53 leszek. De a legutóbbit volt a legnehezebb elviselni... A fiam...
- ...
- Drogos, az élettársa is... Többször volt börtönben erőszak miatt...
- ...
- A kishúgával kezdte, de legutóbb egy 8 éves kislány miatt ült, nem sokáig, két évig, mert nem ítélték egészen beszámíthatónak...
- ...
- A legszörnyűbb pár hónapja volt... Majdnem belehaltam. Tudja, éjszakánként nem tudok aludni, csak sírok. Az egyéves kislányával tette! Felesége szeme láttára! Én hívtam a mentőt. Már késő volt... Én vittem a kis véres húscsomót, ami maradt belőle. A helikopterben halt meg, a karomban... Vettem magamnak egy babát, azt szorongatom, ringatom éjszakánként, attól valahogy a gyógyszernek is van egy kis hatása...

* azok számára, akik nem voltak oroszosok: "На дне" Gorkij drámája, a társadalom legkiszolgáltatottabjait gyűjti össze egy "éjjeli menedékhelyen"...  Ezen a címen játsszák magyarul.

2017. május 6., szombat

Véleményszabadság és korlátlanság

    
   
szavazókártya

   Holnap lesz az elnökválasztás második, utolsó fordulója. A szélsőjobb nem tűnik esélyesnek, bár nem szabad előre inni a medve bőrére!
   Hihetetlen, milyen sok váratlan fordulatot, mennyi vérre menő inzultust hordozott magával a kampány, ami itt, Franciaországban inkább szokatlan hangnem. Nyilván része van ebben az Internetnek is, ahol sokakról lehámlik a jólneveltség még oly vékony zománca is, és ez az újfajta korlátlan szabadság mindenkiből kihozza az igazi természetét. Mert ugye megteheti, akkor minek korlátozza magát, miért legyen tekintettel mások érzéseire? Egyes jelöltek még öntötték is az olajat a tűzre, mert ugye, ez kell a szavazóbázisnak! A jobb érzésű, higgadtabb többségben néha bennrekedt a szó a megdöbbenéstől....
   A F-B-on néha olvasgatom a magyar közélet eseményeinek visszhangjait is. A szólásszabadság sokkal későbbi keletű, mint itt, csupán alig két és fél évtizedes. Emlékszem élénken azokra az időkre, amikor óvatosan kellett véleményt mondani, csak megbízható személyek előtt, bár arra is ráfizettek jónéhányan... Egy idő után, ha börtön nem is, de bizonyos jogok, esetleg vágyak (továbbtanulás, állás, lakás, külföldi út stb.) megvonása volt a büntetés. Hányszor hallottam: "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" Igy született a "hallgatag többség".
   Az új idők meghozták a véleményszabadságot Európa nagy részében, annak jó és rossz oldalaival. Névvel, álnévvel, névtelenül lehet hazugságot, rágalmat, alpári hangú szennyes áradatot is terjeszteni. 
   Az igazi szabadság nem egyenlő a korlátlansággal. A korlátokat magunknak kell megszabni és betartani, erre jó a kultúra és a nevelés. Hogy az egymás tisztelete (és tiszteletreméltósága) lehetővé tegye a harmonikus együttélést. Hogy mindenki megtalálhassa a helyét. Utópia?

2017. május 1., hétfő

Hosszú hétvége?... Minden relatív.

új jövevény a teraszon: "bougainvillea"
   3 napos hosszabb hétvége.
   Elmosolyodok ilyenkor magamon gondolatban, mert ez a szokásos időszámítás engem már nem illet igazán. Régóta "nem vagyok a pályán", inkább a pálya szélén éldegélek. A zajló élet csak egy-egy elhaló visszhagja jut el hozzám: zárva vagy nyitva ilyen-olyan bolt, hivatal  -  a többi másodlagossá vált emlékek halvány reflexe csupán...
   Lemondtam a fiam meghívását (ők nagyon is érzik a munka- és szünetnapok közötti  különbségét), mert nem volt kedvem az össznépi autós tülekedésre. Pár éve még gondolkodás nélkül nekivágtam volna. Most megelégedtem egy vasárnapi mozival két barátnőm társaságában. Közben arra gondolok, hogy milyen nagyvonalúan fecsérlem az időmet: szieszta a fotelben, Internet, este TV, kis házimunka, kertészkedés, bevásárlás hetente egyszer stb. Néha persze torlódás van, mint pl. e hét vége felé. Nem kellene-e jobban köteleznem magam a mindennapi fáradozásra?... Talán akkor nem merítene ki annyira egy 2 órás túra a hypermarketben... Talán még a létrára is felmásznék ablakpucolás végett...

2017. április 23., vasárnap

Árnyékok

Ma van április 23-a.
Vajon miért fontosak az évfordulók?
Talán azért, mert egy bizonyos nappal egészen más szakasza kezdődik az életünknek. Nem jelenti azt, hogy az új szakasz végig ugyanazon színű, árnyalatú marad: minden egyes nap ad hozzá egy ecsetvonásnyit.

Ma négy éve, hogy anya meghalt. Árnyék lett, az emlékezet árnyéka. Olyan panoptikum ez, amelyben érinthetetlenül élnek tovább a valaha oly fontos személyek, akik életünk jó részét kitöltötték, sőt, meghatározó szerepet játszottak a történéseink fordulataiban, boldogságunk vagy boldogtalanságunk magaslatain és mélységeiben...

Még ma is sokszor úgy ébredek egy-egy fullasztó álomból, hogy ott áll ágyam végénél... 
Esetleg óvatosan kell kilépnem az ágyból, hogy fel ne ébresszem...
Idő kell, míg meggyőzöm magam, s visszatérek a valóságba.

Ismételgetem ott legbelül, hogy meg kell írnom őt. Talán ha újrateremtem, megbékülök az eltűnésével is.

2017. április 22., szombat

Sorsforduló előtt?...

   Holnap, vasárnap lesz az elnökválasztás első fordulója.
Szinte soha nem volt még ilyen bizonytalan a kimenetele. A szavazók majdnem egyharmada az utolsó pillanatig nem döntötte el, kire adja a voksát.
   Ráadásul François Hollande nem indul újra, a minden oldalról, többek között saját miniszterelnökétől, minisztereitől érkező nyomásnak engedve. Népszerűsége kezdettől fogva, egyrészt egyéni tétovázásainak köszönhetően, másrészt a példátlan mértékű médiakampány hatására (Holland-bashing) átlagon aluli volt. (Privát érzésem, hogy hamarosan visszasírjuk...)
   Nagyjából 4 jelölt állása a legjobb. Jobbról François Fillon (alsó sor, jobb 1), aki mögött meglehetősen homályos botrányok várnak tisztázásra. Azt hiszem, programja és e botrányok fényében nehezen szavaznék rá: egy-két hónappal a dolog kitudódása előtt még nagy hangon leckéztetett mindenkit, miszerint csak akkor pályázhat valaki az elnöki posztra, ha a gyanú árnyéka sem férhet hozzá... Hogy kérhet valaki még több áldozatvállalást azoktól, akiknek amúgy sincs sok, miközben ő százezreket zsebel be a közpénzből illegálisan?... Émelygek tőle.
   A szélsőjobb Marine Le Pen (felső sor, bal 1), miután átvette apjától a politikai örökséget, felfedezte, hogy mi lenne a legcélravezetőbb stratégia: azoknak a szószólója lett, akikkel senki sem törődik, így zászlaja alá gyűjti a mindenkiben csalódottakat. Az egyre lejjebb csúszó munkanélkülieket, a semmivé zsugorodott kommunista párt egykori híveit, a szociáldemokratává vedlett szocialista párt egykori szavazóinak egy részét, az E.U-ban csalódottak bizonyos hányadat stb. és persze, hagyományos neofasiszta bázisát is... A terrorista hullám neki kedvez, mert meglovagolja az idegengyűlöletet  -  de ez már Magyarországon is nagyon ismerős tendencia és politikai módszer... A félelemkeltés mindig is hatásos volt.
   Emmanuel Macron (alsó sor, középen) a kis újonc, a "meglepetés" (bár F. Hollande minisztere volt 2 évig). Ő egyik oldalhoz se akar tartozni, mondván, hogy mindkettőben van hasznos és alkalmazható. Így az emberek egy részét kissé "eltájolja", mert évtizedek reflexeit akarja megváltoztatni. Még nincs 40 éves (fiammal egy idős), és a sajtó többet foglalkozik magánéletével, mint programjával (felesége 24 évvel idősebb, még gimnazista korában szeretett bele tanárnőjébe, a 3 gyerekes asszonyba, aki elvált érte és miután befejezte egyetemi tanulmányait, elvette). 
   A negyedik jól helyezett jelölt Jean-Luc Mélenchon (felső sor, jobb 1). Volt szocialista, miniszter is Mitterrand idején, majd egyre jobban balra tolódott, amiben annak is szerepe volt, hogy a kommunista párt eltűnésével a szélsőbal vezér nélkül maradt. Programja a "legforradalmibb" : valamikor Chavez és Castro volt a mintaképe... Ez kicsit lehűti a mérsékeltebbek kedélyét. Kiváló szónok, hipnotizálja a tömegeket, órákig képes beszélni egyetlen papírlap nélkül (ez is Castro-hatás?...) Sokan benne remélik sorsuk jobbra fordulását.
   A többi hetet nem részletezem, hogy ki ne merítsem bátor és elszánt olvasómat, aki esetleg veszi a fáradságot, hogy végigolvassa bejegyzésemet. Mindennek ellenére engem még ma is érdekel a politika, elmegyek szavazni, ha nincs is a jelöltek között egy sem, aki teljes mértékben elnyerte volna tetszésemet. Még eszemben vannak az egykori (60-70-es évekbeli) magyarországi választások, ahol a "választék" abban állott, hogy betegyem-e épségben az EGYETLEN nevet a borítékba... Természetesen szabály szerint, szavazófülkében, függöny mögött. 

2017. április 16., vasárnap

Húsvéti eset

A ma reggeli csokoládé tojás és nyuszi vadászattal végetért Lucie unokám majd 10 napos tavaszi szünete nálam, természetesen idilli hangulatban. 11 éves, sokat játszottunk és beszélgettünk, néha este 10 utánig is... Egyszer moziba is elvittem mindkettőjüket.
Hétvégén megjöttek a szülők értük. Tegnap este nálam, ma délben a másik nagyszülőknél volt a vacsora, ill. az ebéd. Ma estefelé visszamentek, hogy hétfőn kifújhassák magukat az út után.
Ilyenkor mindig kicsit kétes hangulatban vagyok: egyrészt jólesik újra a nyugalom, mely lehetővé teszi, hogy az időmmel tetszés szerint bánjak. Másrészt meg hiányzik unokáim társasága, melyet abban az állandó tudatban élvezek, hogy afféle fogyó kincsekben van részem... Az idő múlása van állandóan jelen a tudatomban. Főként felettem, meglehetősen kegyetlenül. Felettük is, de remélem, megőrizzük egymáshoz fűző érzéseink legjavát.
Az átmeneti spleen-nek más oka is van. Semmiség, jelentéktelen semmiség. Mégis súlyosan rámnehezedik, ezért akarom kiírni magamból. Ez a blog elbírja azt is, hogy nevetségessé váljon a tulajdonosa.
Tegnapelőtt este egy rigó futkározott a fűben és a teraszon, Lucie figyelt fel rá. Kiderült, hogy fél szárnya lóg: egy macska kaphatta el (a szomszéd macskák állandóan a kerítés tetején sétálgatnak, prédára lesve). Mit tegyünk? A házba be nem hozhattuk, meg nem gyógyítható, még ha össze is forr a szárnya, repülni valószínűleg soha nem fog többé. A földön pedig a ragadozók prédája marad... 
Tettünk ki neki magot és vizet a teraszra. Meghúzódott a bokrok alatt, de tudatában voltunk, hogy ideiglenes a rejtekhely. 
Másnap hűlt helyét találtuk, minden bokor alá benéztünk (én rettegve, hogy a kis hullára akadok...). 
Azóta nehezedik rám a tehetetlenség mázsás súlya: nem tudtam segíteni egy életveszélyben levő kis rigón; mintegy halálra ítéltem... Ugye, nevetséges?...

2017. április 8., szombat

Jól megtöltött hétvége

   

Várom a gyerekeket. Mivel hamarosan sokkal kevesebb időm lesz, gyorsan megírom az elmúlt pár napot.
   




Csütörtökre terveztük az irodalmi estet nálam. A meghívott, Sylvie Durbecq, ismert költő és prózaíró Marseille-ből  (900 km!) jött Muriel meghívására, hogy bemutassa egyik könyvét. Már járt itt, emlékszem, pár évvel ezelőtt  egy finn írónővel, levelezés formájában közösen írt könyvüket mutatták be, ami nekem nagyon megtetszett és meg is vettem.

első fűnyírás után
   Magam is hozzájárultam a felolvasásokhoz Jevtusenko rövid bemutatásával: nemcsak a pályafutásárol, hanem a korabeli szovjet viszonyokról is beszéltem, ami az itteni közönségnek nagyon távoli és részleteiben ismeretlen. Felolvastam a "Заклинание" című versét oroszul és francia fordításban. (magyarul Illyés gyönyörű fordításában "Bűvölő" címmel lehet megtalálni). Többen is hoztak verseket, a felolvasás majd 2 órát tartott. Utána körülvettük a jól megrakott asztalt.
   Mindenki feldobott  -  afféle "ragyogó szemű"  -  hangulatban távozott éjfél körül. Megvallom, amikor délután rendezkedtem a nappaliban, nem tudtam, hányan leszünk. Szokás szerint kb. 10 személy jelzett vissza. S amikor este 8 körül elkezdtek csengetni az ajtón, ülőhelyek után néztem: 20-an jöttek össze végül is, közöttük 3-4 számomra teljesen ismeretlen! Nagyon örültem, ilyenkor érzi az ember, hogy nem hiába fáradozik, megkapta a fizetségét.
   Persze, másnap fáradt voltam, mert nagyrészt álltam egészen éjfélig, de megtöltött a sok beszélgetés és a mások öröme! Még aznap lenyírtam a füvet a kertben, mert este egy másik társulat esedékes ülésére kellett mennem, ahol titkári teendőket látok el. Ma délután meg a gyerekeket várom szívrepesve: a Dominikai Köztársaságból érkeznek, egyhetes álomszerű strandolás után, az itteni, remélhetőleg még tovább tartó, de kicsit hűvösebb tavaszba. Zajlik az élet!

2017. április 2., vasárnap

Meghalt Jevtusenko...

Meghalt Jevgenyij Jevtusenko. Amerikában halt meg 84 évesen, ahol orosz irodalmat tanított évek óta.
Lehet, hogy sokaknak már a neve sem mond semmit.
A mi generációnknak viszont ő volt a "hatvanasok" ("шестидесятники") Hruscsov után átmenetileg fellélegző fiatal költő-generációjának egyik vezető alakja. Jevtusenko, Ahmadulina, Voznyeszenszkij, Vinokurov, Rozsgyesztvenszkij, Okudzsava... Felolvasó-esteken tömegek követték őket. Kívülről ismerték verseiket (emlékszem, én is tanítottam még Rozsgyesztvenszkij "Rekviem"-jét oroszosaimnak kezdő tanárként... Egyszer Hódmezővásárhelyre is eljöttek és Rozsgyesztvenszkij elszavalta gyönyörű basszus hangján, beleborzongtam, olyan szép volt!...)
Persze, nem tartott sokáig a fellélegzés, hamarosan lefújták a "félidőt" és rákerült a forrongó lábosra a brezsnyevi légmentes fedő.

Tegnap ezt a versét találtam egy blogon (janedoe.blog.hu) Eörsi István fordításában.
Megrázott, fájdalmas nosztalgiát ébresztett bennem. Hát ez az! Hiszen e mézédes, izgató, varázslatos fiatalság után sóvárgunk, amikor még minden titok volt és annak izgalmas felfedezése... 


Titkok                                                                                  
                                                                                               
A kamasz-titkok kusza bolyha
ködként már nem kavarog.
Titok volt a Tánja, a Tonja,
noha lába lilára fagyott.
Titok volt a vad meg a tarló,
a csillag, a gomba-sereg,
gyerekkorunkban az ajtó
titokzatosan nyekereg.
Úgy szálltak a világból a titkok,
mint hókuszpókuszoló
rejtelmes célu fakírok
szájából a tarka golyó.
A rengeteget meg a rónát
bűvös pihe lepte be.
A leányszemekben a mókák
üde tánca, bűvölete.
Rejtelmes korcsolyapályán
motyogtuk a titkokat és
akárcsak a titkok, gyáván
súrlódott kézhez a kéz
De felnőttünk - senki se várta -
s a fakír vendégszerepel:
nyűtt frakkban gyerekkori tájra
utazott el trükkjeivel.
El is feledett már végül.
Csak bántani bír e csaló:
ma már titok és csoda nélkül
települ vállunkra a hó.
A varázsgolyók hova szálltak?
Nem titkon sajdul e seb.
Talányt már más se kínálhat,
hisz belőlünk is kiveszett.
S ha egymást éri simítva
a férfi s a nő keze,
csak kéz az - nincs meg titka -
csak kéz az - értitek-e?
Adjátok a köznapok titkát,
az egyszerű, vézna csodát,
halkan, remegőn, mezítláb                                                    Тайны
csak egy jöjjön legalább!
(Eörsi István fordítása)                                                           Тают отроческие тайны,
                                                                                                 как туманы на берегах...
                                                                                                 Были тайнами — Тони, Тани,
                                                                                                 даже с цыпками на ногах.

                                                                                                 Были тайнами звёзды, звери,
                                                                                                 под осинами стайки опят,
                                                                                                 и скрипели таинственно двери —
                                                                                                 только в детстве так двери скрипят.

                                                                                                 Возникали загадки мира,
                                                                                                 словно шарики изо рта
                                                                                                 обольстительного факира,
                                                                                                 обольщающего неспроста.

                                                                                                 Мы таинственно что-то шептали
                                                                                                 на таинственном льду катка,
                                                                                                 и пугливо, как тайна к тайне,
                                                                                                 прикасалась к руке рука...

                                                                                                Но пришла неожиданно взрослость.
                                                                                                Износивший свой фрак до дыр,
                                                                                                в чьё-то детство, как в дальнюю область,
                                                                                                гастролировать убыл факир.

                                                                                                Мы, как взрослые, им забыты.
                                                                                                Эх, факир, ты плохой человек.
                                                                                                Нетаинственно до обиды
                                                                                                нам на плечи падает снег.

                                                                                                Где вы, шарики колдовские?
                                                                                                Нетаинственно мы грустим.
                                                                                                Нетаинственны нам другие,
                                                                                                да и мы нетаинственны им.

                                                                                                Ну, а если рука случайно
                                                                                                прикасается, гладя слегка,
                                                                                                это только рука, а не тайна,
                                                                                                понимаете — только рука
                                                                                                Дайте тайну простую-простую,
                                                                                                тайну — робость и тишину,
                                                                                                тайну худенькую, босую...
                                                                                                Дайте тайну — хотя бы одну!
                                                                                                                                               1960

2017. március 27., hétfő

Boldog napok...


   Már majdnem egy hete tart ez a kellemes, napos idő. Nehogy elkiabáljam! Most jöttem be a teraszról: kihasználtam a délutáni napsütést, száradnak a lepedők, törülközők, abrosz a dróton. Megtöltöttem 5-6 virágtartót árvácskával, primulával  és egyéb korai virággal. Nemsokára a fűnyírásra is gondolni kell, ha lesz még néhány ilyen szép napunk. Mert ugye, itt napokban kell számolni...
   A hétvége váratlan látogatokat hozott. Még 1976-ban ismerkedtünk meg Berlinben a fiatal házaspárral, akik aztán később eljöttek hozzánk Mindszentre és Isztambulba is. Utoljára 1990-ben találkoztunk, Normandiában laknak. Most éppen a Kanári-szigetekre utazóban, a brüsszeli reptér felé menet megálltak nálam egy éjszakára.
   Gyorsan áthúztam az ágyat a vendégszobában, pakolás, takarítás minden szinten, bevásárlás és vacsorafőzés következett. Mondhatom, apró darabokban voltam a végén, de azok az apró darabok boldogságtól sugároztak!
   Mit mondjak, 27 év hosszú idő, Alain haja hófehér, pedig kb. 7 évvel fiatalabb, mint én. Arlette viszont alig változott, ő 63 éves lesz, kétszeres nagyszülők. A beszélgetés fonalát, mintha misem történt volna, ott vettük fel, ahol 27 éve abbamaradt...
    

2017. március 23., csütörtök

TÓTH Árpád *** A FA





Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerül,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...


2017. március 20., hétfő

Forró kása

   Végre belekezdtem nagyobb lélegzetűnek tervezett (álmodott?) szövegembe. Vajon ki tudok-e tartani a végéig? Minden tekintetben. Amilyen lassú (diesel) indulású motor fűt, nem vagyok túl optimista. Már hónapok óta kerülgetem, mint macska a forró kását, rettenetesen vonz, de félek is tőle... Hogy megégetem magam? Attól is, bár nem valószínű. Az én koromban már nem a nevetségessé válás vagy a kudarc öl legbiztosabban...
   Közben pedig rengeteg rövidebb szöveget megírtam, magyarul és franciául is, könnyedén jönnek, akár a lélegzetvétel (bár az is csak lépcsőn lefelé...), valóságos üdítő hatást váltanak ki bennem. Ugyanakkor hiányérzetet is: mikor lesz már legalább kétszáz összefüggő oldal belőlük?... Igen, legtöbbjük összefügg, laza szálak kötik őket egymáshoz, némelyiket be is olvasztom majd. Már sokkal előbbre tartanék, ha nem vettem volna olyan makacsul a fejembe, hogy ebből pedig fikció lesz, ha törik, ha szakad. 
   Eddig az elmesélés (récit) intim műfaját műveltem többnyire, kivéve harmincvalahány rövid novellát, amit "micro-fiction"-nak hívtam. Az elmesélés megengedi, hogy a szerzője nagyon is jelen legyen a történetben, ahol helyet kap nemcsak a szeme, a füle, minden érzékszerve, hanem az emóciói is: közvetítenek. A fikció pedig lehetővé teszi a nagyobb távolságtartást a történettel és szereplőivel, mintegy semlegesítve (legalábbis úgy tehetünk) a szerző személyét. Persze, rengeteg árnyalat elképzelhető.
   A magam részéről valami keverék lenne az ideális: "brouiller les frontières" -  vagyis elmosni a határokat! Amikor ezt leírtam, eszembe villant: hiszen ugyanezt műveltem a festésben, a rajzolásban is! Akkor tehát meglehetősen következetes vagyok saját magammal, korlátaimmal, inspirációimmal szemben.
   Van, aki előre kidolgoz minden részletet, aztán "csak" meg kell töltenie a keretet. Nálam a keret is laza: épphogy csak meglegyen a történet fő vonala, logikája: magyarán, megálljon a lábán. Hogy mi fogja kitölteni a helyet, hogy milyenek lesznek a fordulatok, a szereplők, elvárom tőlük, hogy engem is meglepjenek egy kicsit!

2017. március 17., péntek

Éledés 2. A kert is...

Mézédes illatban úszik a kert. 
A szomszéd óriás szilvafája árasztja, telis-tele virággal.
Szeretném, ha alaposan megnyesné, legalábbis a 3 méternyire hozzám behajló ágait, hogy az alatta sínylődő rózsafáimnak jutna több fény és harmatozó esőcsepp... Nem beszélve a tövükre hulló rothadt szilváról és a rajtuk lakmározó darazsakról!
Tavaly költöztek a kihalt régi tulajdonos helyére. Remélem, hogy tudunk majd szót érteni békés hangnemben, mert nincs rosszabb az egymást bosszantó, pereskedő szomszédságnál!
A kamélia is nyíladozik, de ritkán süt a nap rá is.
A tegnapi csodásan felpezsdített mindenkit: 20° körülre felugrott a hőmérő, száradtak a lepedők, lemostam a teraszt és a kint telelt asztalt, székeket. Újra kell majd festeni a kerti szerszámokat tároló kis bódét és a szemeteskukákat rejtő, házilag készült "spanyolfalat". Az árnyékos falra pedig újra kell majd telepítenem valami felfutó növényt, amely megbékül a napfény hiányával is...

2017. március 13., hétfő

Éledés...

Szépséges hétvége!
Gyönyörű napsütés, órákon át, amikor végre azt is mondhatta az ember: melegem van!
Újraéledtem. 
Lucie unokám 11. születésnapjára jött össze a család náluk. Finom ebéd, sütemények: a gyerekek azt se tudták, mivel kedveskedhetnének még jobban! 
Lucie-nek még hordania kell a gipszet pár hétig. Jó hónapja tart már, de a röntgen képe szerint még nem elég szilárd. A csuklótól majdnem vállig ér a gipsz. Jól teleírták már a barátai, én is rajzoltam a megmaradt helyre.
Szünetben nekifutott egy figyelmetlen fiú. Igaz, bocsánatot kért, de a baj megtörtént. Lucie nagy bánatára az úszástól és minden más sporttól el van tiltva egy időre. 
Ebéd után még a teraszra is kiültünk kávézni, kártyázni majd este 6-ig. 
A gyerekek átengedték nekem a szobájukat. Általában sokkal többet és jobban alszom náluk, mint egyedül itthon. Csak a macsekot kell időben kicsukni, míg el nem bújik valahol... Különben ő is nagyon élvezte a tavaszi hangulatot és kéjesen nyújtózkodott, hempergett a kertben.
Mindenki rajta van, aki még lehet...


2017. március 6., hétfő

Migráns-enciklopédia



   A F-B-ról vettem át a fenti képet. Egészen friss eseményről mesél.
   A három óriási kötet összesen 1782 oldala évek óta tartó vállalkozás eredménye.
Bretagne-ban készült, Rennes városában, egy kis létszámú civil társasag ötlete és munkája eredményeként (a középen látható bajuszos férfi pl. chilei menekültként érkezett a diktatúra idején).
   Az alapötlet egyszerű: 104 országból érkezett 400 bevándorlót megkértek, írjon egy levelet az otthonmaradottaknak, melyben összefoglalja útját és jelenlegi életét. Azaz, régi és új hazájához kötődő érzéseit. A leveleket anyanyelven és fordításban is közölték.
   A 400 személy az Atlanti-óceán 8 városából került ki: Brest, Rennes, Nantes a francia partot, Gijon, Porto, Lisszabon, Cadix, Gibraltár pedig a portugál és a spanyol partot képviseli.
   Március 4-én 18 órától kezdődött a felolvasás Rennes-ben: valóságos marathon, mely 24 órán át tartott megállás nélkül. 
   A szerzők azt tervezik, hogy európai körúton mutatják be könyvüket.
   Indítójuk a jelenlegi több migráns-hullám, melyeket a háborúk, a gazdasági válságok gyorsítottak fel, de amelyek mindig is léteztek (különben hogyan is találtak volna őseink a Kárpát-medencére?...). Szeretnék, ha belülről, a személyes intimitás szemszögéből is bepillanthatnának az olvasók, hallgatók egy migráns sorsába, aki nem feltétlenül élősködni érkezik egy országba, hanem kultúrája, sokszínűsége, munkája gazdagítani is tudja a befogadót...
   Mindenki tudja, hogy az "etnikai tisztaság", melyet egyesek olyan kitartóan reklamálnak, hosszabb távon elkorcsosuláshoz vezet...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...