Keresés ebben a blogban

2014. július 26., szombat

...ÁCIÓ, ...KÁCIÓ, VAKÁCIÓ!!!


   A mellékelt képek az ebédlő állapotát mutatjak... Elkezdődött a 3(!) hétre tervezett felfordulás a házban, melynek célja a gázszámlák csökkentése lenne. A képek csak a kezdeteket szemléltetik. Holnaptól kezdődik az igazi buli! A konyha valamennyi elemét ki kell ürítenem hétfő reggelre és néhányan közületek biztosan tudják, hogy az évek folyamán egy sereg felesleges dolog megbújik a polcok rejtekében! Ilyen alkalom arra is jó, hogy könnyítsünk a sok haszontalan terhen, bármilyen nehéz is ellenállni konzerváló hajlamainknak... Egyszóval, a sok tányért, poharat és élemiszertartalékot, valamint a tisztító-eszközöket még hozzá kell képzelni a tájképhez.
   A nappali zsúfoltságának látványától megkíméllek benneteket: csak a TV-hez lehet hozzáférni! (Hogy férhet el ennyi minden egy konyhában!...)


   Hozzá kell tennem, hogy holnap érkezik egyik unokám a tervezett vakációra. Szegénykém meg fogja osztani velem a fennmaradó két hetet a zajban, porban, kevés helyen (bár neki elég lenne, ha csak a TV maradna szabadon...)
   Egyszóval, visszatartom a lélegzetem a következő hetekben (ajánlatos is, olyan por van a rombolással) és megpróbálok kitartani konyha nélkül, a kényszerű piknik alatt, talán Lucie is élvezni fogja...
Némi haladásnak tekintem, hogy ezen a héten már új ablak, ajtó nyílik a kertre, csodaszép, duplán szigetelt üveggel, redőnnyel. Már csak a falat kell alatta és a tetőt felette kicserélni...



2014. július 25., péntek

Július

   Nyár van, igazi. Csak az a baj, hogy nehéz gondtalanul élvezni... Mennyit sóvárogtam pedig utána!
   Hétfőn elbúcsúztunk végleg Richarda barátnőmtől. (Kicsit szokatlan keresztneve lengyel származására utal, Lodz-ban született, pár éves korában telepedtek szülei Franciaországba, nevelőapja francia lévén. Életéből valóságos regényt lehetne írni, sokat mesélhetnék róla, de amint húgaival elbeszélgettem, kiderült, hogy ők egészen más, számomra ismeretlen Richarda képét őrizték emlékeikben...) A szertartás a templomban, a koporsó körül megható volt, a vallásos rész mellé húga kérésére írtam egy búcsúztatót, melynek elolvasását azonban közös barátnőnkre bíztam, mert féltem, hogy nem jutok a végére... Délután a hamvasztási szertartás következett, elég rövidre szabva a búcsúzást. Tíz napon belül másodszor mentem a krematóriumba, az első alkalommal július 11-én, hajszálpontosan 8 évvel Gilbert után, ugyanoda...
   Furcsa módon azóta majdnem azt mondhatom, hogy megkönnyebbültem. Az üresség, a hiány érzése nyilván ezután következik majd, hiszen olyan hihetetlen máig is, hogy Richarda végleg eltűnt az életünkből. Február óta tartó fokozatos leromlását, szenvedését azonban nagyon nehéz volt elviselni, az állandó remény és a sötét reménytelenség között ingadozva tartani benne is a lelket. Szerencsére sokan voltunk. A koporsó körül is szorosan egymás mellett.
   Elhatároztuk, hogy a szeptemberi első irodalmi estünket neki szenteljük. Az emlékének.

2014. július 16., szerda

In memoriam Richarda Nohinck...

Richarda barátnőm meghalt tegnap reggel 6 óra felé. Egyedül, egy kórházi ágyon. 67 éves volt. 
Este tizenegyig mellette volt három közös barátunk, kezét fogták, beszélgettek hozzá, hiszen csukott szemmel is hallgathatta a hangjukat.
Április eleje óta, mióta megtudta alattomos bajának a nevét, sohasem hagytuk magára. Mi voltunk a családja, nomeg számos macskája, kutyája, négy lova kinn a legelőn. El kellett rendezni mindezt, mert ő maga már nem tudta ellátni őket.
Három testvére messze lakik, gyereke nem született, férje meghalt tíz éve.







Egymást váltogattuk napközben az ágya mellett, otthon, vagy a kórházi kezelések alatt.
Múlt kedd reggelig remélte, hogy a kemoterápiák hoznak eredményt, de a harmadik után minden leállt... Csak a morfium csökkentette a soha nem szűnő fájdalmakat.
 A halál álarca alatt nehezen ismertem rá. Élő arca soha nem volt ilyen merev maszk, hanem mindig mosolygó, esetleg indulatos (ha az állatok bántalmazásárol vagy más igazságtalanságról hallott, mindig kijött a sodrából), nevetése szinte "ragályos" volt, ellenállhatatlan.
Rendező, színésznő volt hosszú ideig. Szép, árnyaltan csengő hangján a legtöbb szöveg megtalálta a pontos intonációt. Kétszer is eljátszotta az én szerény kis színpadi szövegeimet, s úgy tűnt, előadásában egészen jól hangzottak! Ha önbizalmam hervadóban volt, biztatására feléledtek lankadó szárnyaim... 
Energiája kisugárzott a környezetére, bőkezűen adott belőle, ő maga nem panaszkodott.
Most meg már csak emlék... 
Azt hiszem, örökre beépült emlékezetünkbe, részünkké vált. Léteznek sugárzó égitestek, melyek holtuk után is világítanak...

2014. július 4., péntek

"2009. július 5. vasárnap

Az első lépés


  Pont egy évvel a francia nyelvű blogom után mélyvízbe ugrok : többek baráti biztatására megnyitom ezt a magyar nyelvűt is, ami nem a franciának lenne az egyszerű fordítása, hanem az anyanyelvemhez való visszatalálás, vagy visszafelé botorkálás izgalmas útja.
 Arról nem is beszélve, hogy ez a visszaút bizony a gallicizmusok kis kavicsaival lesz megszórva, mert be kell vallanom szégyenszemre, hogy franciául szinte gördülékenyebben fejezem már ki magam, mint szépséges anyanyelvemen! De ez a blog is arra hivatott, hogy újra beledolgozzam magam az irodalmi nyelvbe és nem kétséges, hogy dolgozni ilyesmin nagyon szeretek!

  Ezért kedves Ági, Endi, Gabi és a még ismeretlenek, köszönöm nektek a bátorítást, remélem, nem fogtok csalódni!"


   Holnap lesz öt éve, hogy többek kedves biztatására megnyitottam magyar nyelvű blogomat is, a francia után pont egy évvel. Az évfordulók visszatekintésre késztetnek: milyen is ennek a kicsit kacskaringós útnak a mérlege (nem is lennék Mérleg, ha elllenállhatnék ennek a kísértésnek...)? 
    Számtalanszor elmélkedtünk már ezeken a fórumokon a blogvilág pozitív és negatív oldalairól. Örök téma, nem is megyek bele most. Tény, hogy ha nem a pozitív lenne felül, már rég abbahagytam volna: viszonylag kevés hajlamom van a mazochizmusra. Érik az embert surlódások, rapszódikus kedélyek lecsapódásai, azt sem mondhatom, hogy érintetlenül el tudok siklani egy érthetetlen és mintegy "ingyenes" bántalom felett, de meg nem állok az önmarcangolásnál, inkább kerülök egy nagyot... Az életben amúgy is elég sok súlyos esemény vesz körül, melyek sokkal több figyelmet érdemelnek. Minden relatív...
   Mit is írjunk és milyen hangnemben? Épp ma délelőtt olvastam egy fiatal férfi eziránti tépelődéseit a facebook-on. Őszinteségünk rovására megy-e, ha nem ömlesztjük rosszkedvünket, nyomorúságunkat olvasóink nyakába? Azt hiszem, az őszinteségen van a hangsúly. Én a való életben sem szeretem ilyesmivel traktálni ismerőseimet, ez van a blogon is. Néha azonban kijön az emberből a szomorúság, a szorongás, ilyenkor az őszinteség azt kívánja, hogy ne színleljek jókedvet... Bevallom, hogy szívesebben elbújok ilyenkor, míg el nem múlik, akár zseniális Kormos kutyánk tette, valahányszor sebeit kellett ápolnia...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...