Lámpaláz

    Gondoltam, magyarul is megírom pár szóban, amit a francia blogomon a hét elején bejelentettem: holnap pár napra elmegyek Mindszentre, hogy a házvételt rendezze François az unokatestvérekkel, nomeg én, az egyik örökös is aláírjam a papírokat.

ballagás 1966.

   Pakolom a miniatűr bőröndöt, amit kézi poggyászként szabványoz a Ryanair. Mi is izgat jobban: a repülőút, melyért egyre kevésbé lelkesedem az évek haladtával? Töredelmesen  be kell vallanom: a szombati 49. évi gimnáziumi osztálytalálkozó okozza a lámpalázat, pedig a kamaszkorból jócskán kiléptem... Talán pont ezért.

Utoljára a 90-es évek elején vettem részt ezen az évenként sorra kerülő találkozón. Ott volt kedves osztályfőnököm, Szűcs Gergely: a két első év után elhagyta Vásárhelyt. Hajnal tanár úr, aki még bennem is képes volt érdeklődést és hozzáértést kelteni a matematika iránt, s az egyetlen tanár, aki kezdettől magázott bennünket. Ritka finom, választékosan figyelmes ember volt, nagyon tiszteltük és szerettük. Bodrogi tanár úr, akinek minden igyekezete hiábavalónak bizonyult, hogy a fizika iránti utálatomat csökkentse...

   Mit mondjak? Talán a tanárok változtak a legkevesebbet... Felettük megállt az idő! Annal inkább változtunk mi. Szégyenszemre egy-két osztálytársamat meg sem ismertem. S most is az bénít meg legjobban: vajon őket is ugyanez a sokkhatás éri majd, ha engem 25 év után meglátnak?... 

   Majd elmondom. Ha akarjátok tudni, ha nem...

Kóstoló Hankiss Elemér: A befejezetlen ember c. könyvéből

balról Gilbert egy Ionesco darabban
A felnőttek is játszanak...

   Esténként Hankiss Elemér: A befejezetlen ember c. könyvét olvasgatom elalvás előtt. Szívderítő. Legtöbbször azonnal megosztanám Veletek, annyira fellelkesít fénylő intelligenciája, s ugyanakkor hallatlan emberközeli egyszerűsége, sokrétű érdeklődése. 

   "A játék a valóság és a látszat világa között villódzik; "mintha világ". Mintha valoság volna, s mintha mégsem volna az. A játékról szóló híres könyvében Huizinga* remekül érzékelteti ezt a két világ közötti villódzást egy kedves anekdotával.

   Az anekdota egy ifjú apáról szól, aki belépve a szobába azt látja, hogy négyéves kisfia egy széksor első székén ül, és "vonatot játszik". Ahogy meg akarja ölelni fiát, a kisfiú megszólal:

   "Ne csókold meg a mozdonyt, apu, mert akkor a vagonok nem fogják elhinni, hogy igazi!"

(*Huizinga  -  1872-1945   -  holland történész, a "Homo Ludens" szerzője. A nácik börtönében hal meg.) 

A városok neméről...

   A múltkoriban elfogott a nosztalgia és írtam francia blogomra egy cikket Isztambulról. Már-már a nosztalgia szinonímája lesz számomra a Boszporusz-parti város, ahol hat évet töltöttem el az életemből. Arról szólt a bejegyzés, mennyire rabul ejti az embert a sokmilliós, első látásra meglehetősen kaotikusnak tűnő megapolisz, amelyben mégis annyira otthon érzi magát az ember...

   Egyik itteni barátnőm elolvasta és kis módosítást javasolt. Franciául a "város" szó nőnemű (la ville). Amikor viszont névmással helyettesítettem Isztambul nevét, következetesen és ösztönösen a hímnemű formát használtam ("elle" helyett "il").

   Engedelmesen kijavítottam. Magamban viszont továbbra is meggyőződésem, hogy számomra Isztambul férfias, tehát hímnemű város... Mint ahogy Velence meg nőies, ahogy Firenze is az lehet, Rómával ellentétben. Legalábbis számomra. Ugyanis azt hiszem, ez elsősorban egyéni megérzés kérdése. Hogy mitől függ, azt lenne jó kideríteni!

   Érdekes lenne végiggondolni az összes általunk ismert helyet: nőies-e vagy talán inkább férfias? Ági és még néhányan nemrég vallottak Szegedről. Az emlékek mélyén más kérdés lappangott: miért is szeretünk egy helyet? 

   Nos, az én nézőpontomból Szeged vitathatatlanul férfias város. S az se baj, ha néhányan másképpen érzik. Lényeg, hogy szeretjük sokan. 

Tartsunk lépést a haladással

   A kép pár perce készült a kertben. A rózsafák bimbósak, minden csak ígéret egyelőre, mintha még mindig hirtelen lehűléstől tartanának. A szomszéd kertből áthajló orgonavirágok is óvatosan visszatartják illatukat.

   Rajtam is zokni, pulóver, mellény. Kint is, bent is. Valahogy beköltözött a hideg mindenhova és a kisütő nap sem tudja feloldani. Vagy csak bennem?... Igaz, szomszédasszonyom áttelefonált tegnap, hogy megkérdezze: csak ő fázik, vagy tényleg hideg van?... Megnyugtattam, hogy én is. Majd tíz évvel vagyok nála kevesebb.

   Fiam a három napos itt tartózkodásuk alatt ismét újított a gépemen... Amikor  csodálkozva felkiáltott, hogy: "Még mindig nem tértél át a Yosémite-re?"  -  rossz előérzetem támadt... Mégis beadtam a derekam, hogy lépést tartsak a haladással: minden pszichológus azt tanácsolja az öregedés lassítására, hogy tartózkodjunk a rutintól! Nem csalódtam: óriási lökést kaptam a rutin kiküszöböléséhez! Semmit sem találok megint, főleg a már jól megszokott képkezelés tűnt el teljesen. Újra kell szoknom mindent, mi hogyan és hol működik, tárolódik... Igaz, ami igaz, agytekervényeim újra alapos tornának vannak kitéve... Szemlátomást fiatalodok, csak a hajamban lett pár szállal több a fehér...

Egy hét szeretet-kúra

    Május elseje péntekre esvén, itt Franciaországban ilyenkor megnyílik a "pont", azaz "híd" lehetősége, mely áthidalja az ünnep és a hétvége közötti munkanapot,mintegy hozzácsapva a pihenőhöz, nem kell ledolgozni előtte vagy utána, mint Magyarországon szokás volt (vagy még most is megvan, nem tudom). Igy a gyerekek már péntek délután megérkeztek az unokákért. Ők a hét eleje óta itt voltak a tavaszi szünetre. Nekem ezúttal Alice jutott.

   Mondanom sem kell, nagyon gyorsan és kellemesen szaladtak el a napok. Alice 6 és fél éves, bár bejelentette, hogy a feleket ne is számoljuk, ő ehhez már nagy. Szépen eljátszogat magában is: eddig szerette, ha legalább nézzük, mit csinál, de még jobb volt, ha partnerekké avanzsáltunk a játékban. Igaz, ő sosem tapasztalta ki az egyedüli gyerek pozícióját: neki már eleve volt egy nővére. Így azt sem tudja, milyen az, amikor mi vagyunk a világ közepe, szüleink, nagyszüleink határtalan csodálatának első és egyedüli tárgya. Neki az is természetes volt rögtön, hogy mindent megosszon nővérével: játékot, édességet, mindent. Sőt, a Lucie-től örökölt kinőtt ruháknak is fenntartas nélkül örül (persze, kap azért újat is időnként, melyet még senki se hordott). Nagyon aranyos, teli gyengédséggel, csak imádni lehet. (Mondjam, hogy Mérleg?...)