Keresés ebben a blogban

2010. február 9., kedd

Kis téli nosztalgia...

Ki emlékszik még a volt falusi gyerekek közül a tél nagy rituális eseményére, a disznóvágásra ? Az én legrégebbi ezirányú élményem még azokból az ősidőkből való, amikor a pörkölést is szalmával végezték, nem pedig steril gázos pörkölővel, amelyik gyorsan lehántja ugyan a disznó hátát, de sokat elvesz a látványból is meg az ízekből is... Még olyan halvány emlékem is van, hogy dunántúli nagyszüleimnél elszaladt a hátán égő máglyával az áldozat, nyilván ügyetlen böllér keze nyomán...
Az ötvenes években egyetlen hízóra volt engedély, annak is jó részét "be kellett szolgáltatni" a tanácsházára. Mégis ünnep volt az esemény, amire napokkal előtte kellett már készülni : lehozni a padlásról a bezsírozva várakozó üstöt, bográcsot, beszerezni a nagy mennyiségű borsot, paprikát, hagymát és fokhagymát, valamint üres kolbászbelet. A család minden tagja, még az oldalág is mozgósítva volt : mindenkinek megvolt a maga "reszortja". Amikor a "karmester", a kövér böllér hajnali 4 óra tájt megérkezett, a "zenekar" már indulásra készen, felhangolt hangszerekkel várta. A kupica pálinka felhörpintése után kipakolta különböző méretű, gyakran egész vékonyra használódott szerszámait és a férfiak kimentek az udvarra, mi, gyerekek meg a dunyha alá dugtuk a fejünket is, hogy ne halljuk a disznó hörgésbe fulladó sivalkodását...
A legkopogósabb fagyos telet kellett választani erre az eseményre. Körös-körül vakító fehér hó, amit az áldozati hely körül söpörtek csak el; a szalma lángja, füstje keveredik a pörkölt bőr illatával, s mi gyerekek, azonnal kapunk is a frissen lenyisszantott fülből egy darabot...
5-6 óra körül sor kerül a reggelire is : a frissen felfogott vér hagymával pirítva, aminek mennyei ízére hányan emlékeznek még ?

6 megjegyzés:

  1. Disznóölésről szerencsére semmi emlékem. Azt se bírom nézni, ha a csirke nyakát vágják...

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, ez a dunyha alá bújás minden gyereknél így működött (nálam is). :-)
    Én a sült májból kaptam először, sült vér nálunk nem volt szokásban.

    VálaszTörlés
  3. Gyerekfejjel ránk ragadt a felnőttek ünnepi izgalma, és hát valakinek be kell tölteni az "áldozati pap" szerepét is, hogy legyen mit enni a családnak... és hogy mi, többiek irtózhassunk tiszta kézzel a "gyilkosságtól"... Egyébként gyáván megvallom, Gabi, hogy én se vágtam el csirke nyakát, csak asszisztáltam nagyanyámat...

    A máj nagy része a hurkába került... Ági, soha nem kóstoltad a sült vért? Mennyei... Amikor itt, a franciáknak elmesélem, úgy néznek rám, mint egy kannibálra... amin igazán jól szórakozok! Nem tudják, mit vesztenek!

    VálaszTörlés
  4. Mit is mondhatnék? Ahogy elolvastam a bejegyzésedet, megannyi kép bukkant elő a messzi távoli időkből :) Zengő alján, nagy havakban, nagy dunna alá eleget bújtam én is. Pedig csak a szomszédból hallatszott át a sivalkodás. S sült vér szerintem is fenséges, sok borssal, majoránnával.
    Dunyha,na az sincs már talán...
    A franciák meg nem értem, mit
    "sopánkodnak"?! /pl. a rántott agyon(=velő)is:)És az andouille, meg az andouillette?:)))

    VálaszTörlés
  5. Sőt, olyan is van, hogy "boudin noir", "boudin blanc"... Itt, Valenciennes-ben az egyik specialitás a "boudin noir sucré" - vagyis a véres hurka cukrozott, mazsolás, fahéjas változata, amit én is megkóstoltam, de csak egy falat erejéig...

    VálaszTörlés
  6. A sült vért én is nagyon szeretem! Égő szalmával futkározó is megvolt:)

    más:
    hívtalak Flóra játszani.
    http://myrtille.freeblog.hu/archives/2010/02/11/jaccodjunk/

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...