Nehezen tudom magam fegyelmezni!... Éjjelente jószerével akkor fekszem, amikor "normális" ember felkeléshez készülődik... Igy aztán a délelőtt szempillantás alatt eltűnik, anélkül, hogy valami érdemleges dolgot műveltem volna, ami többnyire a kudarc keserű ízét hagyja maga után, nem beszélve a felgyülemlett fáradtságról. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem használok az egészségemnek sem!
RENGETEG tennivaló vár rám! "Annál jobb", mondaná a jóakaratú olvasó, "legalább nem unatkozol!" Hát, ami azt illeti, régóta nem éreztem az unalom ízét, nem is emlékszem, hogy éreztem volna valaha... Inkább azt, hogy egyszerre több dolog is csábított, de egy csomó "kötelező" akadályozott benne. S ha mégis sikerült túl lenni rajtuk, kellemes érzéssel töltött el az elvégzett munka, melyet esetleg napokig, hetekig, hónapokig halasztgattam (pl. pakolás, hivatalos papírok válogatása, számlák, a felesleges lim-lom kiselejtezése - most pl. az adóbevallás kitöltése a Neten. A lista messze nem véges!) Néha úgy érzem magam, mint a gátfutó (soha nem próbáltam pedig ezt a sportot!), aki minden harmadik futólépés után újabb akadályba ütközik, melyet muszáj átugrania...
Kisebbik unokám Alice itt töltötte a tavaszi szünet első hetét. Kivételesen szép időnk volt. A pár nap villámgyorsan eltelt. Szüksége volt a kis pihenőre, mert az iskolai élet rendkívül megterhelő. Van olyan nap is, hogy reggel 8-tól este 7-ig egymást követik az órák, utána haza vonattal, majd a házi feladatok... S akkor még nem említettem a többszáz méteres utat az állomásig a több kilós táskával... Alice nem panaszkodik, mint ahogy a többi probléma miatt sem, teszi a dolgát nagy kötelességtudással.
Amíg itt volt, sok időt töltött barátaival a telefonon. Hagytam, mert tudom, milyen nagy szüksége van rá. Néha elmentünk ide-oda, másik nagyszülei is meghívtak egyszer ebédre. Itthon kicsit kártyáztunk de legtöbbször ország-városoztunk (Alice kedvenc jatéka, én is szeretem : annak idején mi is sokat játszottuk szüleinkkel). Naponta elment futni is a szomszédos parkba, ahol baba korában kocsiban tologattam, ezelőtt 15 évvel...
A képeket nézegetve Aliz nagyot változott, Te alig 🤗
VálaszTörlésMilyen igaz! Egyvalami nem változott benne : ugyanolyan kiegyensúlyozott hangulatú, kellemes kislány, mint pici korában! Derűs pihenés vele lenni!
TörlésAmi engem illet, szerencsére lassabb ütemben folyik a lefelé csúszás a lejtőn...
Abban a mosolyban minden benne van, ahogy tartod a kezedben, és hozzásimulsz Alice-hoz. Igazi nagymama mosoly.
VálaszTörlésNagyon jó a gátfutóról írt mondatod. Valahogy én is így érzem magam. Ma sok olyat csináltam, amit meg kellett tennem. Holnap délelőtt három dolgot is el kell végeznem. Igyekszem mindig a kötelezőkön túl lenni, hogy utána a kedvteléseimnek hódolhassak.
Éva, amint kezedben tartasz egy kisbabát - s ráadásul tudod, hogy a te génjeidből is van benne néhány - elönt egy nagyon jó érzés lelkileg és fizikailag is (talán a dopamin vagy más efféle hormon, de nagyon finom!), mélyen megérint a bizalom, mellyel ez a még magatehetetlen csöppség rád hagyja magát...
TörlésHát, ma is vár rám egynéhány akadály átugrása, pedig alig várom, hogy beköltözhessek bűvös körömbe...
Halogatás... ma, amikor te lefeküdtél én már ébren voltam, és számba vettem az elvégzendőket... hajaj! Unokás napok - nálam is. Mióta a picikénk megszületett a "nagylány" gyakorta jön hozzánk.... életédesítés!
VálaszTörlésMárta, "életédesítés", pontosan! Hamar megnőnek, az igaz, de az is jó, ha lassan a barátoké lesz az első hely. Nincs szomorúbb, mint a felnőni képtelen, szülőfüggő örök kisgyerek... (ami persze nem egyenlő a szeretet eltűnésével, csak azt jelenti, hogy lassan kinő a szárnyuk)
Törlés