 |
| Berlin, 1978: mellettem Arlette szemüvegben és férje, Alain |
Egy óra múlva el kell mennem itthonról. Gondoltam, mégis megírom gyorsan ezt a tegnap óta tervezett kis bejegyzést, hátha el is olvassa valaki... Mostanában átmeneti szárazság uralkodik a blogvilágban, legalábbis amerre én járok, nomeg persze az enyémeken. Gondoltam, locsolok egy kicsit...
Pár nappal ezelőtti telefonhívás szülte ezt pár szerény gondolatot. Régi, a berlini évekből származó ismerősöm, Arlette hívott fel. 24 éve láttam utoljára. Azt mondja, szeretne meghívni hozzájuk, Normandiába. Hatvanadik születésnapjára...
Megdöbbentem. Hihetetlennek tűnt a 60 éves Arlette, a kis elzászi fiatalasszony, aki úgy maradt meg bennem, olyan törékeny szőkén, kékszeműen, ahogy elváltunk. Most meg nagymama...
Furcsa játéka az időnek és az emlékezetnek! Mintha csak rajtunk járna el: akiket hosszú ideig nem látunk, érintetlenul élnek tovább emlékeinkben, örök fiatalon vagy tovább nem töpörödő öregekként. Rajtuk nem fog az idő.
Akárcsak azokon, akik immár örökre eltávoztak...
Tényleg.
VálaszTörlésstali
Ugye, Kati?...
TörlésKapcsolatban voltatok a 24 év alatt, csak a személyes találkozás maradt el? Érdekesen szép, megható találkozás lesz.
VálaszTörlésElvesztettük egymást szem elől. Azt se tudták, hogy Gilbert meghalt majdnem 8 éve.
Törlésjól tetted, hogy locsoltál,
VálaszTörlésörülök ennek a meghívásodnak, biztos nagyon kellemes lesz (és hogy meg fogsz lepődni, mert semmit nem változott a kis törékeny szőke kék szemű, fel fogod ismerni, mert a 60 évesek még nem töpörödnek:))))
Kati, a hatvanasok talán még nem, de a hatvanhaton túl... hajaj, időnként tükörbe kell néznem, hogy hozzászokjak a változásokhoz...
TörlésAjjaj, a 65 nagy vízválasztó volt nekem is... és ez az érzés egyre erősebb, az idén a 66 aztán még jobban megrázott.
TörlésÁgi, ha kicsit is megvigasztal: az ősztől nekem eggyel több!
Törlés