Keresés ebben a blogban

2015. március 19., csütörtök

Nosztalgiahullám egy fénykép miatt...

   Mi is válthat ki az emberben nosztalgiahullámot? Olykor elég egy dallamfoszlány, hogy  abban a pillanatban visszaröpüljünk arra a bizonyos nyári strandra, s máris bőrünkön érezzük a perzselő nap s az enyhe szellő símogatását, téli zimankó kellős közepén...
   Máskor meg hirtelen beúszik egy elfelejtett illat, s azonnal felidéződik szánkban a hajdani disznótorok íze... Néha csak egy mondat, egy szó, esetleg egy kifakult fénykép s kinyílnak a zsilipek...
   Minden érzékszervünk az emlékek kifogyhatatlan lerakata.
   Tegnap egy fényképre bukkantam a "Fotóbutik" nevű F-B oldalon. Ismerőseim közül sokan időznek el rajta, úgy látom. Az említett képen egy idősebb asszony feldarabolt répalevelet kavar kukoricadarával a kacsáknak. Önmagaban véve nincs ebben semmi különös, mégis az emlékek, hangulatok áradatát indította el, szinte gombnyomásra.
   Többször is említettem már mesebeli piriti vakációim hangulatát. Mert ugye, nem is annyira eseményekről, világrengető kalandokról, hanem hangulatokról van itt szó. Majd 20 éven át tartó személyes idillről, köztem és a dunántúli, akácosok között megbújó kis falu közötti idillikus nyári hónapokról.
   Az idegen fénykép egyszerre idézte fel a gyerek- és kamaszkor egzotikusnak tűnő felfedezéseit, majd e felfedezések minden évben visszatérő megnyugtató bizonyosságát. A hangulatot, melynek áradó szeretethullámaiban fürödhettem évente egy-két hónapig... A  szénagyűjtés, krumpliszedés, tehénőrzés felejthetetlen emlékeit... Mindig mezítlab, ami külön élvezet volt.
   Na és a kacsák? Iduska nénémnek több is volt, néhányat tömésre fogott. Sokszor szedtem a haragoszöld répalevelekből a kertben, élveztem, amint vékony csíkokra szelte a kés, még a darált kukoricával, kis vízzel kevert eledel sajátságos illatát is, melyre falánkul vetették magukat a mindig éhes kacsák... 
   
   

10 megjegyzés:

  1. Olyan, mint egy népdal.

    VálaszTörlés
  2. Élvezettel olvastam, mint kacsa a nokedlit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagyis a répalevél-kukorica mixet...
      Köszönöm, Klári, hogy megosztottad velem a hangulat varázsát...

      Törlés
  3. Látom a Nagymamámat, ahogy vágja a csallánt a kacsáknak, én meg "csak" nézem, hallom a hangját, és érzem azt a szeretetét amellyel rámmosolygot közben. Nem oly rég bementem valakinek az otthonába, és kijött belölem, hogy jé az én Nagymamám otthonában is ilyen illat volt, pedig ennek 44 éve már.(())
    Köszönöm Neked ezt a fotót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet a hozzászólásért, Andrea. Ugye, milyen mélyen rögződtek bennünk ezek a nyomok? (Piriten a csalánt "csollán"-nak mondták...) Szerencsére a kellemesek hamarabb feltörnek!

      Törlés
  4. Névtelen21/3/15 17:43

    Kedves Rozsa!Véletlen tévedtem erre az oldalra,örrömmel látom,hogy "tegnap" óta semmit sem változtál !
    Szívesen beszélgetnék Veled a régi szép emlékekről
    Szeretettel:Rádli Béla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lap tetején látható e-mail címemre írjál, Béla. Ha úgy látod, hogy "semmit se változtam", szemüveget kell cserélned sürgősen!... :)))

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...