Keresés ebben a blogban

2016. január 11., hétfő

Félreértés

egy másik hát...
   Szeretnék egy vaskos félreértést eloszlatni. Nehéz lesz, mert ha félreértés, akkor pont arról van szó, hogy minden valószínűség szerint nem tudtam elsőre elég világosan fogalmazni. Vagyis, ha az ember túl elliptikusan fejezi ki magát, sok helyet hagy a homálynak, a félreértés lehetőségének.
   Az előző bejegyzésemről van szó. Kaptam ugyanis néhány visszajelzést kedves ismerősöktől, akik burkolt szemrehányásként értelmezték beírásomat, hogy netalán nem reagáltak volna elég gyorsan a képeslapomra, onnan a keserű hangnem, sőt, a hátat fordító női alak is!
   Mondhatom, nagyon meglepődtem. Hiszen a fejemben pont az ellenkezője forgott, amikor megírtam. Az előttem álló, még megírandó  kb. 50 cím szülte ezeket a "hánytorgásokat"... Miközben az Internet naponta ömlesztette elém a csoportos jókívánságokat, melyekkel egyesek egy füst alatt elintézik az egész címjegyzéküket, elfogott a nosztalgia a régi idők után, amikor egyéni volt az üzenet, legfeljebb a családot vette egy kalap alá... Az új módszerek nemcsak személytelenítik a kívánságokat, hanem egyúttal jelentéktelenné teszik őket... Tudom, hogy az új időknek nem lehet gátat vetni. Nincs is szándékomban, sőt még szemrehányást se tennék senkinek személy szerint. Milyen jogon is? A választás lehetősége szerencsére ebben még megvan.
   Itt kezdődik a félreértés. Muszáj volt végtére is feltennem a kérdést magamnak: nem én vagyok-e az a bizonyos kőkorszaki lelet, aki még makacsul küldözgeti a papírlapjait? Mi jogon "tüntetek" ezzel a lassan egyedivé váló módszerrel, mintha szemrehányóan lebegtetném őket a címzettek előtt, ráadásul ékesítve "műveimmel", évről évre, ha kell, ha nem?... 
   Nem tudom, homályos-e még a megfogalmazás? Ezért beszéltem a sántító magabiztosságról. Nomeg arról az irtózatról, hogy valakire így vagy úgy ránehézkedjek.
   Soha senkitől nem reklamálok köszönetet, elismerést. Őszintén, minden keserűség nélkül! Természetesen, jólesik, örülök neki, ha kapok, de ha nem, akkor sincs hiányérzetem, mert nem várom el. Igy csak pluszként könyvelhetem el, ha kapok. Eképpen nagy belső békére tettem szert, s igyekszem fiamnak is átadni. Neki egyelőre még nehezen megy!
   Kedveseim! Tehát senki ne kérdezze magától, mi a rejtett értelme az előző bejegyzésem kesernyés hangulatának! Semmi más, mint a magam iránti kétségeim. A hölgy a rajzon pedig csak azért fordít hátat, mert szeretek hátakat is rajzolni, nagyon sokat elárulnak nekem. A kérdéses rajzot pedig egyszerűen csak azért választottam, mert azt hiszem, az újak közül ez volt a legsikerültebb...  

11 megjegyzés:

  1. érdekes témát feszegetsz általában is, és egyedileg is, amikor egy művész saját alkotását küldi képeslapként.(ez két dolog)
    Nézz szét a világban igen, igazad van, mert tényleg van (és engem is nagyon zavar...sőt nem küldök a fészbukon névnapi köszöntőket pont azért, mert nem érzem őszintének: a címlistájába automatikusan generált sablonköszöntők nekem olyan mint a nőnapi kötelező virág)...de EGYRE TÖBB MOZGALOM indul a képeslapok egyedi köszöntése, vagy simán csak küldenek egyet pl. itt https://www.facebook.com/events/1086066141433726/...de sok-sok ilyen van egyedi és csoportos kezdeményezéssel. Szóval szerintem a képeslapküldés egy kitüntetett gesztus, mert arról szól, hogy dolgozok a kiválasztásban, elkészítésben, elsétálok fagyban-hóban betegen a postára, sort várok (időmet áldozok rá)pénzt költök bélyegre (hajaj, ha belegondolok, hogy egy könyv légipostával küldve Ontárióból mennyibe kerülhetett )
    MEG KELL TANULNI ELFOGADNI ezeket a nemes gesztusokat :) sokan bizony túlköszönik, vagy zavarba jönnek és azonnal viszonozni akarják egy még nagyobb "ajándékkal" szóval nem könnyű ez:)))Meg kell tanulni elfogadni, és aki küldi, annak meg kell tanulni nem szerénykedni: nem szem elé lobogtatás ez, hanem plusz törődés ♥

    de a másik oldal is érdekes: az, hogy a művészetedet (magadat?) nem tiszteled annyira, hogy nemes gesztusnak éld meg, hogy odaadod.Nekem olybá tűnt, kicsit lenézve beszélsz a "műveidről"...
    Szerinted egy író exkuzálná magát, hogy dedikálja egy-egy könyvét? Elképzelted már, mennyire fontos érték egy egy kézjegye bárki művésznek (bocs, de árverezik relikviaként...nem akarom megvárni, hogy halálod után értékelődj fel. Most élhetünk azzal a megtiszteltetéssel, hogy postaközelből láthatjuk ...
    szerinted nem őrzi-e meg bárki is, akinek küldtél a képeslapodat?????
    Szokásos durva modorommal még azt is megkockáztatom, hogy ez nem is szerénység, hanem önbecsüléshiány ... de nem mondom
    viszont nagyon örülök, hogy leírtad ezeket,
    lehetne róla beszélgetni
    meg a hátakról is
    ó, nagyon sokat nekem a hátak sokkal többet elmondanak az illető belső világáról, mint a modorossá mímelt szemből-oldala (gyerekeknél is sokszor látom, többet mond ezer szónál egy hát formája, egy váll tartása)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kati, jól értetted, amit megfogalmaztam. "...még azt is megkockáztatom, hogy ez nem is szerénység, hanem önbecsüléshiány ..." Igen, attól tartok, hogy egyre jobban sodródok ebbe az irányba. Hogy miért? Szeretném megfejteni, bár sejtek egy-két dolgot.
      Igen, a hátak is megérdemelnének egy tanulmányt, de az is lehet, hogy már eszébe is jutott valakinek.... Köszönet a hosszú beírásért!

      Törlés
  2. Írtam egy hosszú kommentet, aztán töröltem, mert Katalin úgyis megfogalmazta amit én is akartam. Annyit írok most ide, hogy adni is elfogadni is tudni kell. Sok tanulás, kudarc, öröm, sírás benne van, míg megértjük a dolgokat. Nem kell bonyolítani azt, ami egyszerű. Valaki gondolt ránk, és mi megköszöntük azt!
    Mennyi mindent belelátunk és teszünk ebbe még bele. Én is szoktam elkövetni hibákat, nem azt akarom itt jelezni, hogy a csúcson vagyok a tudásban, de egyszerűsíteni akarok már! :-)
    Mennyi minden rejlik az adok-kapokban.
    A lapod megvan, meg is lesz, és örülök neki. Nem kényszerítetted ki ezt a mondatot belőlem! :-) Én érzek így!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnálom, hogy miattam törölted,
      (megígérem, hogy igyekszem háttérben maradni, nem szeretném, ha miattam törölné, vagy nem is írná meg valaki amit szeretne mondani, sajnos néha túl sokat locsogok, bocsánat)

      Törlés
    2. Kedves Éva, mennyire fontos a mondatod: "Nem kell bonyolítani azt, ami egyszerű." S milyen nehéz alkalmazni!
      Mindig is egyszerűbb volt számomra adni, mint kapni. S most még ezt is elkezdem bonyolítani! Hova jut így az ember?...

      Törlés
  3. Jaj, Katalinom, ne csináld ezt velem, mert ez is félreértés lesz.:-)Hasonló volt a véleményünk, szinte egy az egyben, és inkább megköszönöm, hogy te összefoglaltad talán jobban, mint én tettem volna. Mikor láttam, hogy mennyire megegyezik, inkább töröltem.
    Én döntésem volt, pozitívumként vettem, hogy egyetértünk a kommentünkben.
    Mikor már leírtam, akkor jöttem rá. Szóval, mondd csak a véleményed továbbra is, és bocsánatot sem kell érte kérned. Ezt most a magam nevében írom, de úgy hiszem Rózsa is ezen az állásponton van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nincs semmi baj

      te mondtad (sokszor), hogy leírva a szavak kevés lehetőséget adnak PONTOSAN érteni egymást mert nincs arcjáték, gesztus, semmi
      Pontosan tudom, hogy egyről beszélünk, semmi baj nincsen nem azt mondtam, hogy "akkor már meg se szólalok," :))♥ hanem, hogy kevesebb több :))))))))))))))

      Törlés
  4. Kati, Éva, egyetértünk, azt hiszem. Részemről igérem, hogy megpróbálok ellenállni az "önostorozás" kísértésének... Kérdés, hogy ezzel "felkorbácsolom-e" egy kicsit az önbizalmamat? :)

    VálaszTörlés
  5. mennyire jó a cím most (is:))))))))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...