Keresés ebben a blogban

2016. április 14., csütörtök

Vacsora



   Mi maradt a tegnapi vacsorából? Két csokor tulipán és pár sütemény. Minden a helyére került ma délelőtt, a 18 pohár, a 12 tányér, az evőeszközök, a csészék, az asztal és a székek, mintha misem történt volna. Pedig sok minden történt azon a rögtönzött vacsorán, amelyet három nap alatt boronáltam össze: hatan voltunk.
   Szeretem összehozni az embereket, úgy válogatom ki a vacsoratársaságot, hogy feltehetően jól érezzék magukat egymással. Lehetőleg legyen benne ismeretlen elem is, kellemes meglepetés, felfedezés, találkozás. Hogy akik még nem ismerik egymást, gazdagodjanak az új kapcsolattól, melyből esetleg barátság is kibontakozhat. Tudom,  hogy vannak, akik féltékenyen őrzik barátaikat, nehogy valaki megkaparintsa, elhódítsa őket. Számomra ismeretlen ez a fajta féltékenység, hiszen attól, hogy bővül a baráti kör, még senki se lett szegényebb. Sőt, irtózom a gondolatától is, hogy kisajátítsak valakit, vagy engem akarjon bárki is gúzsba kötni! Van hely mindenki számára a nap alatt, s lélegzethez kell juttatni a legbensőbb barátot is  -  hogy a házastársról ne is beszéljek!
   Éjfélig folyt a nagy társalgás, volt benne meghittebb téma, de nagy nevetések is! Közben elmúlt a lábfájásom, a zöldségpucolás keltette hátfájásom, s ma már hoztam a kertészetből két cserép japán loncot is, melyeknek a terasz falára kell majd illatozva felfutnia!

6 megjegyzés:

  1. Jól választasz mindig. Gondolom, a társaságot is, de a japán loncot mindenképpen. (A harminc méteres kerítésünket másfél év alatt sűrűn befutotta.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem tudom, milyen lesz! Még sok munka vár rám a kertben, pedig milyen kicsi! A virágokat kicsiben veszem: ez is bizonyytja, mennyire bizakodom a jövőben: szeretem követni, ahogy nőnek!

      Törlés
  2. Névtelen15/4/16 09:35

    Biztos szép estétek volt! Mennyire kell egy-egy ilyen színfolt, napokra felfrissíti az embert. Ugye a süti madeleine? Nagyon jól mutat a csodaszép tulipánok mellett!:)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, madeleine-t sütöttem, jó adagot: egyikük nagy tál gyümölcs-salátát hozott, ahhoz. Maradt egy pár, pedig a szomszédasszonyomnak is vittem belőle...
      Igen, napokra felfrissítő élmény.

      Törlés
  3. Nagyon kellemes estétek lehetett. Szeretem a spontán társasági összejöveteleket. Mindig van meglepetés és varázslat bennük. Ami a loncot illeti. Gyorsan nő és kedves virág.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van a spontaneitást illetően: sokszor sikeresebb, mint a hosszú előkészületek!
      A loncról tudósítok majd!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...