Keresés ebben a blogban

2016. május 26., csütörtök

Kétségek...

   Megvallom, elég fáradt vagyok...
   Megszületett a mellékelt, második olajfám is a tárlatra (kedvenc fám az olajfa)... 
   Már csak két akt van hátra, az egyik félig-meddig kész, a másodikat újrakezdem, esetleg teljesen más lesz helyette.
   Nem szeretek olyan munkát kiadni a kezemből, amivel nem lennék legalább 90%-ig megelégedve. (A 100%-ot ugysem fogom elérni soha!...)
   Az a 90 aztán ingadozik nap mint nap, néha egészen reménytelenül zuhanni kezd, majd jobb napokon ismét felkapaszkodik. Nem tudok rajta segíteni.
Ráadásul legbelül meg vagyok győződva, hogy a kétségek, kétkedések nélkülözhetetlenek. Különben nyugodtan üldögélnénk babérjainkon, amelyek lehetnek teljesen hamisak, elvakultak, meg nem érdemeltek... Hiszen megítélheti-e az ember teljes éleslátással, amit létrehozott?
   Legyen az akármilyen műfajban.

13 megjegyzés:

  1. A lelkigyakorlat vezetője annyit mondott egy szünet végén, hogy most következik a második rész. Egyik hallgatóját ez úgy szíven ütötte, hogy életét egészen más irányba terelte. Csak azért írom, mert ez sok mindennel így van. pl. írások, de a műalkotások is. Mivel egyéni produkciók ezek, senki se tudja, hogy milyennek kellett volna megvalósulnia. Sokszor elég kimondani, éppen így akartam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak éppen ezt a legnehezebb megérezni: "éppen így akartam"... Vagyis: magamat a legnehezebb meggyőzni!

      Törlés
  2. Névtelen27/5/16 11:41

    "Legyen az akármilyen műfajban."- írod.
    De ha semmilyen műfajban nem alkot valaki, bizony a kétségek és az ingadozások akkor is végigkísérik az életünket.:)))
    Szép ez az olajfa. Én is nagyon-nagyon szeretem. Láttam több száz évest is. Csodálatos volt!
    Kedvet, bizonytalanság és kételkedésmentes rajzolást, munkálkodást kívánok!
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főleg, ha Mérlegek vagyunk, nemde, kedves E.?...
      Ha kétkedek is az eredményben, a "munkálkodás" maga óriási öröm! S már ez is valami...

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszett neked.

      Törlés
  3. Szerintem gyönyörű! Mi hiányzik belőle, hogy te nem látod tökéletesnek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, létezik a tökéletes egyáltalán?... Van olyan, amin nem lehetne még javítani?
      Szerintem elérhetetlen, legfeljebb törekedhetünk rá.

      Köszönöm neked, hogy tetszik öreg olajfácskám.

      Törlés
    2. Az benne a tökéletes, hogy egyedi. T.R. grafikája, nem másé.

      Törlés
    3. Hát, ha rá lehet ismerni, már az is teljesítmény! Egyedinek valóban egyedi, sőt, nem is tudnám egy az egyben lemásolni...

      Törlés
  4. 100..de mi az hogy tökéletes? A dolgok tökéletlenségükben is szépek. sőt. nem kell tökéletesnek lenni. A perzsaszőnyegekbe pl direkt szőnek hibát. a szabálytalanság a szép, és érdekes, izgalmas - ebben a fában is:) a "tökélets " unalmas és gépies. Nem "természetes"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy mi az? Nem tudom. (ld. Klárinak írt első válaszom) Én is csak törekszem, annak ellenére, hogy tudom: elérhetetlen...
      Hibáimmal egyébként békésen élek együtt!
      Köszönet a látogatásért, Aliz.

      Törlés
  5. A világot a kétkedés és a kíváncsiság viszi előre. Mi lett volna velünk Ádám kétkedése és Éva kíváncsisága nélkül. Rózsa Te pedig hozod a mérlegek sajátosságát. Mindenben megkeresed a jót és a rosszat , majd mérlegeled, hogy mikor kerülnek egyensúlyba? Az egyensúly nálad kilencven százalékra van kalibrálva. Nekem a te kilencven százalékod az maga a tökéletesség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Györgyi, igazat adok neked, hogy előre visznek: ezért irtam azt, hogy a kétségek nélkülözhetetlenek! Fel kell tennünk magunkat a mérlegre, különben egyhelyben toporgás lesz belőle, ha soha nem kételkedünk teljesítményünkben!
      Igaz, hogy ha meg is elégszem nagy ritkán magammal, akkor is kell, hogy legyen az a tudat, hogy bizonyára lehetne még jobban is! De ráhagyom.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...