Vándorlás...

Lucie anyjával a Tisza-parton, másfél évesen

   Ez a nyár... 

   A közepén tartunk. Sokan már lassan visszafelé tartanak a szabadságról. A magamfajta időtlen térben mozgó, az öregség felé totyogó ballagó, bár fejében úgy 30-40, na mondjuk, 50 éves nőnek nem számít, mikor kezdődik, mikor végződik a szünet, legfeljebb a családjáé szolgáltat némi támpontot. Vasárnap hajnalban útrakelünk, ha igaz.

   Most, hogy a fiam háztulajdonos Magyarországon is, ott töltenénk 3 hetet. Őt vonzzák a boldog gyerekkori emlékek Mindszentre, és magától értetődőnek tartja, hogy elkísérjem őket. Sőt, még egy kis bécsi sétat is beiktatott, hogy megnézhessem eredetiben kedvenc festőimet.

   Természetesen, nagyon szeretek velük lenni. Ugyanakkor félek a hosszú autózástól, amelyet a 42 év alatt annyiszor megtettem: évente legalább egyszer, de néha többször is.  Egyedül is. Ilyenkor kell belátnom, hogy lassan eljár felettem az idő. Hogy vágyom a nyugodt és napos augusztusra itt északon, a 20-25°-ban, melynek melege immár elég nekem. A kert is most számítana rám és gyönyörködhetnék benne még pár hetet, mielőtt a végetérhetetlen szürkeség ismét rám borulna. Irogathatnék a mélázó csendben, kicsit melankólikus, önirónikus és nosztalgikus sorokat. Ha nem lenne olyan szerénytelen Adyra hivatkoznom: "S égtek lekemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, / Arról, hogy meghalok."... Talán Mindszenten is marad rá egy kis időm a máris szoros programban.

   

  

 Mindenkinek pihentető boldog nyarat kívánok!