![]() |
E. Schiele |
Hetek, talán hónapok óta készülök erre a napra: mióta megtudtam, hogy október 5-én megnyílik a Schiele - Basquiat kiállítás a Vuitton Alapítvány múzeumában Párizsban, a Bois de Boulogne zöld ölében. Schiele már évek óta egyik kedvenc festőm, Basquiat-t csak "messziről" ismertem, talán mióta meghalt a 80-as évek végén.
Fiam előre lefoglalta az időpontot, a jegyeket a Neten, így nem kellett végigállni a száz métereken át kígyózó sorokat. Rengetegen voltak, minden korosztály, de legtöbben talán mégis a fiatalok. Daniel kölcsönadta a botját, erre támaszkodva botorkáltam végig a 4 szintet. Előnye, hogy a teremőrök különleges figyelemmel vettek körül, kalauzoltak kérés nélkül is a termekben!
Jean-Michel Basquiat |
Egy szintet szenteltek Egon Schiele műveinek, főleg a rajzainak, aminek külön örültem. Régóta az volt az érzésem, hogy őt a festés kevésbé izgatta, mint a rajz, a gyors, spontán, villanó skiccek - mintha csak abban a bizonyos "flow"-ban tudott volna alkotni, efemér, zseniális megérzéseket (kb. 300 festménye maradt fenn, 3000 rajzzal szemben). Osztoztam vele ebben a mély meggyőződésben, titkos támogatásnak vettem részéről, örültem, hogy egy ilyen egyedülállóan zseniális "meteor" igazol engem a mindennapi küzdelmemben, hogy elismertessem a rajz iránti vonzódásom jogát! A rajz műfaját ugyanis legtöbben nem veszik komolyan: amolyan kis firkálásnak tekintik, legfeljebb az "igazi mű", a festmény előkészítése ad neki bizonyos létjogosultságot! Engem valósággal megigéz...
![]() |
Basquiat |
Három másik szint Jean-Michel Basquiat birodalma. Vele "élőben" először szembesülök. Be kell vallani, hogy a találkozás eleinte sokkoló hatású, még Schiele után is. Sokszor monumentális méretű képein először is a színek "kebeleznek be" bennünket, majd a zsírkrétával húzott vonalak, feliratok. Figuráiban elsősorban a csontvázat látja az ember, a koponya fogai egyformán vicsorognak, az arc kifejezése nem változik, a szemek üregei mereven néznek velünk szembe. Kezdetleges "gyerekrajzok" stílusábol alkot színes, hol fenyegető, hol provokáló világot, a 20. század végi nagyváros, New York világát.
Mindvégig érezhető a két festő rokonsága, nemcsak abban, hogy mindkettő 28 éves korában halt meg és a néző akartalanul is az "éhen maradottság" érzésével viaskodik: vajon mivel maradtunk szegényebbek? Főleg abban rokonok, hogy újat, ösztönösen újat teremtettek. Az ő valóságuknak nem sok köze van ahhoz a realitáshoz, melyhez a mindennapi ember keresi a hasonlóságot. Ők nem másoltak, hanem egy másik valóságot teremtettek saját tekintetük, megérzéseik prizmáján átszűrve azt. De ehhez már nem elég a vágy, hanem zsenialitás szükségeltetik. Nekem marad a vágy...