Keresés ebben a blogban

2025. november 17., hétfő

Kísértet a múlt századból

   Amikor egy kísértet látogatása egyszerre édes és fájdalmas... Azt hiszem, ezt nevezik "édesbúsnak", számomra mindenesetre megfelel annak az érzésnek, mely rám szabadult szombaton délelőtt, rádióhallgatás közben, mialatt egészen prózai módon zöldséget pucoltam az ebédhez. Meg is írtam azonnal mindkét "blognyelvemen" és feltettem egyenesen a Facebook-ra. Nem akartam, hogy ez a ritka, szokatlanul kellemes, s ugyanakkor fájó érzés, mely egycsapásra minden erőt kivett belőlem, elmúljon hirtelen, ahogy jött... Le kellett jegyeznem azon frissiben, hiszen az írás ilyesmire való, hogy rögztísük, ne hagyjuk elveszni tűnékeny kincseinket.

   Nem nyújtottam hosszúra a kétnyelvű, csak a lényegre törő "széljegyzetet". Meglepődtem a gyors reakciókon, hiszen nem volt időm létező jó fordításokat keresni Puskin költeményéhez, egyszerre magyarul és franciául. Legalábbis egyik felmerülő változat sem elégített ki és inkább elnapoltam a bővebb kifejtést. Másrészt idegenkedtem tőle, hogy ezt a villanásként megélt érzést hosszú leírásban oldjam fel, azaz "hosszú lére eresszem"...

Я вас любил: любовь еще, быть может,
В душе моей угасла не совсем;
Но пусть она вас больше не тревожит;
Я не хочу печалить вас ничем.

Я вас любил безмолвно, безнадежно,
То робостью, то ревностью томим;
Я вас любил так искренно, так нежно,
Как дай вам бог любимой быть другим.

A mindössze nyolc soros verset a legutóbbi francia űrhajós, Thomas Pesquet szavalta el a rádiós beszélgetésben. Enyhe francia akcentusa miatt pár másodpercig nem is kaptam el, hogy oroszra váltott át, sőt mitöbb, az orosz költészet egyik gyöngyszemét, egy Puskin verset szaval, melyet kívülről tudok már vagy 60 éve!...

   Hosszú lenne taglalni, miben rejlik Puskin költői nyelvének titka, de tény, hogy mindig elcsodálkozom az érzésen, ami elfogja az embert, ha eredetiben olvassa. Annak idején, kb. 20 éve, folyóiratunk egyik számát Oroszországnak szenteltük (a párizsi könyszalon díszvendége volt), s nagy részét én írtam, szerkesztettem. Többek között újra fordítottam Puskin : Hóvihar ("Метель") c. novelláját, mely létezett ugyan franciául, de hiányzott belőle Puskin klasszikus nyelvi egyszerűsége és tiszta zeneisége. Úgy éreztem, meg kell próbálnom visszaadni franciául is...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tisztelem benned, hogy 3 nyelven is beszélsz. A magyar az természetes, hogy van. A francia nyelv tudása már anyanyelvi szintű, és az oroszt is tanultad sokat, ami nem múlik el nyomtalanul. Annyira nem múlt el nyomtalanul, hogy még Puskin klasszikus nyelvi egyszerűségét is vissza tudtad adni a fordításodban.
    Tetszik az írásod, ahogy a beléd költözött édesbús érzést is megjelenítetted szavakkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, a nyelveket én kiskorom óta szívesen, sőt élvezettel tanultam, fogyasztottam, mint valami csemegét, mely ismeretlen ízeket, lelkiállapotokat közvetített, s szívesebben tanultam a fülemmel, mint csak a szememmel... Úgy általában a szavak szerelmese vagyok, hiszek a hatalmukban! Valaha az oroszt jobban beszéltem szinte akcentus nélkül, egyesek orosznak hittek (másfél év SzU-beli tanulás után még jobban), ami persze a francia rovására ment, mert ott nem foglalkozhattunk vele... Utána behoztam a hátrányt, G-nek köszönhetően, de akkor meg az orosz sínylette meg, passzívvá vált...
      Az az egyik probléma, hogy annyi minden érdekel, annyi terület, hogy lehetetlen kielégíteni, az erőm meg lankad (most is bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert gyűlésre megyek 18-20 h között, a női jogokról lesz szó... Ez is nagyon mai, égető téma!) Köszönöm, hogy figyelmesen elolvastál.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...