Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 22., szerda

Mérleg...

   Beleolvasgatok Illyés: Kháron ladikján c. könyvébe, mint már annyiszor, megunhatatlanul. Különösen mióta betelt rajtam a hatvanadik. Mintha csak szoktatnám magam az öregedés gondolatához, ami vészesen közeledik, holott azelőtt beláthatatlan messzeségbe veszett... Körülöttem élő nagyszülők, szomszédok örökkévalónak tűntek kőbe vésett változatlanságukban, s velem is a saját örökkévalóságom illúzióját hitették el...
60. születésnapomon, majd 5 évvel ezelőtt! fiam (és az egész család  -  menyem szülei is) társaságában egy vendéglőben

   Fél évvel a hatvanadik születésnapom előtt eddig ismeretlen aggodalom vett erőt rajtam, s levezetésére szokásom szerint elárasztottam nyavalygásommal jóakaratú ismerőseimet. Addig ugyanis szinte észrevétlenül szeltem át a tizes évek hágóit, semmi magaslati szívdobogást sem érezve magamon: az 50. semmivel sem volt rémítőbb, mint a 40., sőt a 30. sem tűnt olyan távolinak... Mentem csak előre, mondhatni felfelé... Akkor hirtelen úgy éreztem, fenn vagyok a csúcson, s lenéztem. Nem kellett volna, de muszáj volt. Megszédültem. Innen már csak lefelé a lejtőn... Feltűnt előttem a következő tizes: 70... Majd a következő: 80... Hiszen ez csak 20 év távolság! Visszafelé semmi különbség, de előre pillantva!... Ráadásul megjelent lelki szemeim előtt egy addig zárt kiskapu, ami ezúttal résnyire megnyílt...

37 megjegyzés:

  1. Ne aggódj majd elmúlik ez is! Az ismeretlentől mindig megijedünk kicsit. A résre nyílt ajtó egyre tágabb lesz. Így beleláthatsz. Rá jössz majd, hogy nincs mitől félni.
    Nálam az 5o. váltott ki hasonló érzéseket.
    Ma már élvezem azt ami megadatik. Ajándék mindennap és az élet is. Ez az időskor bónusza. A bölcsesség és az élet más szintű örömeinek csodálata.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másnapra - hála alapvetően optimista természetemnek - már kissé túltettem magam rajta: nem voltam immár "öreg ötvenes", hanem "fiatal hatvanas"... De ezen is túl vagyok pár éve... Igyekszem megfelelő filozófiát kovácsolni hozzá.

      Törlés
  2. Flora, ezzel én is pontosan így vagyok. És egyelőre nem tudom, mikorra lehet megbékélni vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint Györgyinek írtam, igyekszem elhessegetni az efféle gondolatokat, mondván, hogy örüljünk a mának, lesz még rosszabb is!... (nem is olyan biztos, hogy ez vigasztaló...)

      Törlés
  3. Isten éltessen!
    Én úgy vagyok vele, hogy az elméletet még csak-csak értem hogy minek hogy kell lennie, hogy mi vár rám,, de a gyakorlatban már többször megbukik a tudás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól érzem nem aktuális az "Isten éltessen", mint szülinapi jókívánság. Egyébként meg soha nem árt, úgy hogy akkor is Isten éltessen, ha most nem mint születésnaposnak mondom!:-)))

      Törlés
    2. Kedves Éva, az én hibám, azt hittem, világos mindenkinek, amit írtam, ez gyakori elliptikus hibám! Végül is csak okt. közepe táján lesz esedékes a születésnapom, az is a 65. lesz (még így leírva is nehezen hiszem!) Azt akartam leírni, hogy mikor legyintett meg először ez a metafizikus szorongás... Most még egyelőre lassan csúszok a lejtőn...

      Törlés
    3. A jókívánság mindig jólesik, köszönöm!

      Törlés
    4. Érthetően írtad, a közölnivalód is érthető, én voltam figyelmetlen.

      Törlés
  4. csak látószög kérdése, innen, a 70. küszöbéről a 60. ifjúkor (volt):)
    a fotód nézve is ezt látom: csupa elevenség és élet... élj soká, és ne gondolj semmiféle ajtóra... éljünk, amig élünk! (mint a mesezárlatokban: ...boldogan, mig.....:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 65. küszöbén én se vagyok már olyan ifjú hatvanas... Igyekszem nem pislogni az ajtó irányába, de akkor is tudom, hogy egyre közeledik... A fényképen - Gilbert halála utáni évben - még kerestem az új támpontokat...

      Törlés
  5. Névtelen22/8/12 14:52

    Fura, mert valahogy még most sem érdekel.
    A súlypontok eltolódnak, más életfunkciók lesznek a fontossági sorrend egyes grádicsain, na és???
    Végül is: amíg élünk.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked van igazad. Van, aki szeretett volna öreg lenni (öcsém, férjem), de nem lett hatvan sem...

      Törlés
  6. A véges és a végtelen ... Innen oda, onnan ide, nem könnyű az átjutás.
    Én óvodás koromban egyszer végigsírtam egy délutánt, amikor rájöttem, hogy egyszer én is meghalok. Azóta, csak néha jut eszembe. ::))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te még olyan fiatal vagy!... Emlékszem, nagyon utáltam és nem is értettem igazán, amikor hasonló, kis irigységgel vegyes kioktatásokat hallottam fiatal koromban. Most meg elérem azt a kiváltságot, hogy én is magamra haragíthatom így az ifjú nemzedékeket!

      Törlés
    2. Dehogy haragítasz! Már én sem vagyok olyan fiatal, mint amilyen inkább lennék. (Boldog húszas évek!) A családom apai ágon igen rövid életű emberekből állt, anyai ágon kicsit jobb a helyzet, de lássuk be, lassan én is ott vagyok, hogy kétszer ennyit már nemigen fogok élni.
      Ezért mondtam az óvodás kort, mindegy hány éves az ember, egy idő után nem lehet úgy tenni, mintha az elmúlás csak mások problémája volna.

      Törlés
    3. Az elmúlásunk tudatosulása (és többé-kevésbé tudatos aggodalma) kezdődik a nosztalgiával...

      Törlés
    4. :) Akkor, ezek szerint, már kicsinek is nosztalgikus voltam. ;)
      Persze, igazad van. Nekem ebben az öregedésben tudod, mi a legfurcsább? Sosem gondoltam korábban, hogy lesz majd olyan, amikor a testem nem azt csinálja, mint amit kértem tőle. Ez elég lehangoló tud lenni. :::)))

      Törlés
    5. Én a testemnek csak azt a jónéhány kiló többletet hányom fel, bár kezdi benyújtani a sok kisebb-nagyobb számlát, hogy teljesen ne felejtsem el pl, amikor 16 évesen kificamítottam a jobb bokámat és nem mentem vele orvoshoz... Vagy éveken át a sorozatos térdrehullásokat, a baloldalon... Stb, stb... Van ennek valami szimbolikusan kisilabizálható oka?...

      Törlés
    6. Névtelen24/8/12 20:44

      Ó, biztosan van, aki meg tudja fejteni az okokat.
      :-))))
      stali

      Törlés
  7. isten éltessen, nagyon jó ez a képed:))

    ha van képed egy 10-est simán letagadhatnál:)))))))))

    de milyen aranyos ez: félévvel a küszöb előtt már aggodalmaskodni?, aztán fél évig utána mi lesz??

    egyébként nekem úgy tűnik, minél több van mögöttem, annál gyorsabban telik-múlik az idő:) megfigyeltem az unokámnál, a "holnap" az olyan messzi van neki, mintha azt mondanánk "soha". Ezzel szemben én meg felkelek reggel, és alig kezdek bele valamiben máris dél van, mire belelendülnék, már este van...a napok, hetek úgy elrohannak: még most figyelgettem a bimbózó természetet, és már őszi faleveleket görget a szél

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. most mond, nem igaz, még most volt a hatvan, és mire megint idenézek, már 65!!:)))

      Törlés
    2. Pont így történt!!!

      Törlés
  8. Kedves Katalin (rosszul kattintottam, a válasz helyett a megjegyzésre), akkor most már csak 5-öt, tagadhatnék le...
    A 6O-at megelőző félévben úgy éreztem magam, mint az ugráshoz készülő rúdugró: csak toporog, csak méregeti, nem meri magát rászánni, de tudja, hogy a kiszabott másodpercek fogynak...
    Az idő felgyorsulását illető megérzéseiddel teljesen egyetértek. Ezért szeretnék valami maradandót létrehozni, legalábbis annak illúzióját...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is - mint Illyés Gyulának - vannak a "céduláid" (mondhatni lenyomatoknak,életed megélt tapasztalatainak) amiket jó lenne megőrizni, és maradandónak itt hagyni
      majd
      egykor


      nekem is hasonlóan...

      sokszor eszembe jut, mit tudok adni az unokámnak...

      Törlés
    2. Igen, többszáz oldal "cédulám" van, s még csak pár éve kezdtem... Csakhogy az Illyéséi maradandóak...

      Törlés
  9. Igen, egy darabig azt gondoljuk, milyen jó lenne átadni a tudást és a tapasztalatot a gyerekeknek meg az unokáknak. Ennek sokféle formáját kitaláljuk, alkalmazzuk. Eljön egy idő, amikor már nem fontos. Miért? Mert fokozatosan bizonyossá válik, hogy nem kell nekik, csak udvariasságból hallgatnak meg, olvasnak el.
    Kívánom, kedves Flora, hogy a te esetedben ne így legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Névtelen23/8/12 16:41

      akimoto, szerencsésnek érzem magam. Az egyik már/még kérdez, holott elhaladta a huszadikat tavaly.

      Törlés
    2. Kedves Akimoto, talán képes leszek alkalmazkodni hozzájuk, a kérelemhez, ha kell, az elhallgatáshoz, ha arra lesz igény... Majd mesélek magamnak, remélve, hogy a leírt szó nehezebben vész el...

      Törlés
  10. Kedves Névtelen! Nézőpont kérdése. Én szintén szerencsésnek érzem magam.

    VálaszTörlés
  11. Ez az, Flora. Könnyű szívvel írom én is a magamét, éppen úgy, ahogy mondod. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jólesik, ha valaki pontosan tudja, mire gondol az ember...

      Törlés
  12. Névtelen1/2/13 23:23

    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  13. Névtelen17/2/13 10:40

    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  14. Névtelen17/2/13 12:04

    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  15. Névtelen2/6/13 16:58

    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...