Karácsony estéje

    Tegnap d.u. jöttünk vissza a gyerekektől.  François 24-én is dolgozott, este 8 felé ért haza, és 26-án reggel 8-kor már ismét várta a munka. Az Európai Közösség tagjai közül Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában mindössze 25-e szabadnap, míg Svéd- és Finnországban, a Baltikumban, valamint Bulgáriában és Görögországban, Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban egyenesen három szabadnap jár 24-ével együtt... A többiben, mint pl. Magyarországon pedig kettő. 

   Mindezt csak zárójelben jegyzem meg, de ha már eszembe jutott, utána néztem. Végig gyönyörűen sütött a nap, és ami többnyire ezzel jár, sarkvidéki áramlatok alá került az ország északi fele, míg a délit áztatta az eső, sokszor térdig jártak a vízben, mert több hónapi csapadék hullt le egy nap alatt... Nálunk 0° alá süllyedt a hőmérséklet s délutánonként begyújtottak a gyerekek a nappali közepén trónoló légies vonalú kályhába is.   

   Az idén menyem ötletére újítottunk, hogy megszabaduljunk az évtizedek óta dívó fejtöréstől és esetleges titkolt csalódástól : kinek mi legyen a karácsonyfa alatt? Agnes jó előre csinált egy listát a Neten (" Secret Santa", ha valaki ismeri), miután megegyeztünk, hogy csak a gyerekek kapnak mindenkitől, a felnőtteknek sorshúzással jut egy személy a listáról, kinek nevét csak a sorshúzó ismeri. A listán levők mindegyike összeállít egy minimum 3-4 dolgot tartalmazó kívánság-listát azon az összegen belül, melyben közösen megegyeztünk. A megajándékozandó személy nevét és kívánság-listáját csak az ismeri előre, aki kihúzta. Így csak az utolsó pillanatban derül ki, ki mit kapott és kitől, kivéve, mint mondtam, a gyerekeket. Mondhatom, jól szórakoztunk és mindenki elégedettnek tűnt!

   Aztán jött a mindenféle finomsággal megrakott asztal az elmaradhatatlan kacsa- vagy libamájjal és a hozzávaló finom likőrös borral (nem is bor, nektár volt, amit csak az Olimposzon iszogathattak annak idején...), majd sütőben egybesült, kis sörrel puhított gyöngyös következett és desszertnek én vittem innen a magam készítette fatörzset. Időnként fényképezés, társasjátékozás szakította meg a lakomát s jóval éjfél után kerültünk ágyba.

Hátfájás és Varázsfuvola...

    Igy kezdtem el kedd d.u. soros bejegyzésemet :  "Nem tudom, mikor fogom befejezni ezt az irományt... Mindenesetre elkezdem és olyan lesz, mint egy nyitva hagyott kiskapu, amelyen be-besurranhatok, miután elkészítettem holnap estére az egyik süteményt! Év végi záró összejövetel lesz, valószínűleg húsznál is többen összejönnek. Az imént vásároltam be hozzá, most még gyorsan elkészítem a tojásos, vajas krémet és a mandarin szeletkéket kis cukorban karamelírozom, megbolondítva pár csepp rummal. Aztán már csak rakosgatni kell a formába a kis babapiskóta-szerű, gyorsan vízzel oldott likőrbe mártogatott kis sütiket, hogy rétegenként egymásra rakva charlotte legyen belőle. Holnap reggelre hagyom a fatörzset, elvégre pihenni is kell egy kicsit. A múlt éjjel szinte le sem hunytam a szemem..."

   Itt tartottam az írásban, amikor abba kellett hagynom, sőt, még másnap se jutottam hozzá. Most, harmadnap este talán a végére jutok, miután végeztem a gyógytorna félórájával is és hazaértem a délutáni nagy forgalomban.

   Egyszóval erős hátfájás fogott el már kedd este és szerdán is, a charlotte és a fatörzs elkészítésével. Már a harmadik erős fájdalomcsillapítót nyeltem le és úgy indultam útnak a sok csomaggal felszerelve. 

   Nagyon szép este lett belőle. Egyik résztvevőnk Mozart "Varázsfuvolá"-jával illusztrálta a fény és a sötétség harcát és természetesen a fény győzelmét, hiszen már a téli napforduló küszöbén tiporgunk, s minden nap, hacsak pár perccel is, de nő a világosság. Sokan hozzászóltak az egyszerre játékos, de ha kell, nagy drámai töltésű zene felemelő hatása alatt. Ami engem illet, hozzászólásomban tépelődtem egy kicsit az Éj Királynőjének alakján. Szerintem sokkal ellentmondásosabb figura, mint ahogy azt sok, többnyire manicheus elemzés szereti beállítani. Különben nem véletlen, hogy Mozart is neki komponálta a legigényesebb partitúrát, melyet csak kevés énekesnő tud maradéktalanul visszaadni...

Sok kicsi sokra megy!

   Előrebocsátom, hogy ha a kedves erre tévedő olvasó nem kíván lehangolódni, ne olvassa el a lenti bejegyzést... Nekem muszáj volt leírnom, hogy kicsit levezethessem a felhalmozódott feszültséget, aminek világos oka nem ismert előttem, pedig bizonyára volt belőle több is...

    Az este amolyan "semmihez sincs kedvem" módon indult... Megvacsoráztam (a tegnap este főtt levesemből, finom volt), válaszoltam Anne barátnőm telefonjára, jó ideig kerestem a Neten Alice jövendőbeli karácsonyi ajándékát, hiába... A konyhában üldögélve zenét hallgattam a rádióban, s közben kiraktam néhány pasziánszot, sikertelenül... Utána végigzongoráztam a Facebook és az Instagram rám vonatkozó oldalait, hosszas tétovázás után elküldtem egy üzenetet, de nem talált célba... Pedig a nap is kisütött ma, viszont a szobám egyik ablakán fennakadt a redőny, amikor felhúztam ma reggel. Persze azelőtt, amikor még épkézláb voltam, ilyenkor gyorsan megtettem amit kellett : felmásztam egy létrára  -  kb. 3m20 magasan van az ablak teteje, odáig kellene a kezemnek felérnie, hogy kimozdíthassam a redőnyt felakadt helyzetéből, a nyitott első emeleti ablak párkányán álldogálva  -  és hamar megoldottam a dolgot. Ma már meg se próbálhatom... Ezek az apró-cseprő csődök mind megannyi késszúrás az önérzetembe. Már nem is pánikot, hanem mélységes csüggedést, lemondást keltenek bennem... Változni jó irányban ez már nem fog úgysem, legfeljebb az idő múlásával még rosszabb lesz. 

   Előveszem Illyés Gyula kései remekét az öregedésről, melyet még Moszkvában vettem annak idején egy ösztöndíj osztáskor 59 kopejkáért a magyar könyvesboltban ("Kháron ladikján", Szépirodalmi Könyvkiadó 1969. 17 ft.). Kedélyes önirónia, látszólag könnyed filozofálás, de a mélyére igazán akkor lát az ember, ha őt is közvetlenül érinti meg...

    Az öregedésről nem illik nyílt őszinteséggel beszélni. Vagy a derűs bölcsesség zománcával bevonva, esetleg a sportos, fáradhatatlan, csaknem teljes frissesség képét tartva a világ elé, hiszen ne ijesztgessük idő előtt a fiatalságot, hogy mi vár rá is, ha szerencsésen eljár rajta az idő... 

Szép november vég

    December... Hát, az idén is eljött, nekem is. Méghozzá egyre gyorsabban.

   Korábban kéne feküdnöm-kelnem, hogy hosszabbak legyenek a napjaim. Elteszem az ötletet januári fogadalomnak, hiszen gyökeres változást jelentene számomra : valóságos új korszakot, olyannyira hagytam fokozatosan elcsúszni életem egészségesebb időrendjét az elmúlt 20 év alatt. Most pedig a talpam alatt érzem a csempék keménységét az úszómedence mélyén : ez a kritikus pont, mely azt sugallja, hogy ideje felrugaszkodni a felszínre!... Talán még nem késő.

   Pár perce kaptam időpontot a gyógytornásztól, 2 hónapja várom a telefonját. Vannak még jónéhányan városunkban, de  Anne barátnőm (aki szintén hozzá járt - belgák mindketten - bár nem hiszem, hogy ez volt a meghatározó ok) nagyon meg volt elégedve a munkájával. Mindenesetre tízen voltak előttem a várakozó listán!

   A múlt csütörtökön hosszasabban vásároltam a szombati napra, mert a gyerekeket vártam fiam születésnapját megünnepelni. Ők valamivel könnyebben mozognak, s szerencsére mi, a megmaradt szülők egy városban lakunk. Nagyon vártam őket, pedig kb. egy hónapja voltak itt legutóbb. Minden alkalommal úgy érzem, hogy eggyel kevesebb... Szombat este nálam, vasárnap délben menyem szüleinél volt a vacsora ill. az ebéd. Jobb lábam még érezte a két nappal előbbi hosszas tiporgást (több, mint 3 óra hosszat, ezért járok csak nagynéha ebbe a hyperbe), mert mereven, fájdalmasan, térdig feldagadva ápolgattam két napig, hogy el is készíthessem a vacsorát. Agnès nagyon sokat segített, ráadásul utánozhatatlan diszkrécióval, szinte észrevétlenül veszi a kezébe a teendőket, s csak azt vettem észre, hogy amit elkezdtem, már kész is van! Rám maradt viszont az "omelette norvégienne" ("norvég rántotta") nevű elmaradhatatlan desszert (fiam választottja erre az alkalomra már évtizedek óta!), mert igaz, hogy elvileg elronthatatlan, viszont a biztos és gyors reflexekben van sikerének titka! Ehhez kell a hosszas tapasztalat. 

Ime az eredmény: