Visszatérés a blog-bolygóra...

Majd egy hónapig hiányoztam a blog-szférából - helyesebben talán úgy kell fogalmaznom, hogy nekem hiányzott a blogom ápolása, hiszen a kínálat amúgy bőséges maradt... Miután tegnapelőtt visszajött a javítóból csodás e-Mac-om, végre visszataláltam régi reflexeimhez, a magyar ékezeteket is tartalmazó táblázathoz, amely nélkül érthetetlen bejegyzéseket nem akartam közzé tenni.

Kapok néha "magánúton" alig titkolt, többé-kevésbé baráti szemrehányásokat, melyek szememre vetik feltételezett "hűtlenségemet" vagy a "hazához", vagy a "nyelvhez", melyet immár 36 éve elhagytam. Nem érzem igazoltnak ezeket az alig burkolt vádakat, arról nem is szólva, hogy senkinek sem adatik meg a jog arra, hogy ha még jószándékból is, de ítélkezzen mások választásai fölött, miután annak motivációi rejtve maradtak előtte... Nincsen kezében minden adalék az igazság kiegyensúlyozott megítéléséhez. Én legalábbis igyekszem ehhez tartani magamat. Meg aztán a választás legyen az egyéni szabadság kérdése, már amennyire lehet...

Röviden még egy aktuális témáról : mióta franciák közt élek, megtanultam, hogy november 11-e ünnep. Az Armistice, az I. világháborút lezáró, francia-német békeszerződés aláírásának évfordulója, amelyet 1918-ban írtak alá egy vasúti kocsiban, az Oise megyei Rethondes-ban (ugyanott, mint 22 évvel később, 1940.június 22-én, lezárva a másodikat, legalábbis a hivatalos kormány szemében...). Annak idején, még magyarországi időmben, novemberben csak a Nagy Októberi Forradalom volt ünnep : a veszteseknek nincs mit ünnepelni... A család férfigenerációinak amúgy is kijutott a világháborúkból : nagyapáimnak az első, apának a második. Sokat meséltek róla. A versailles-i szerződésről is, meg a két világháború közötti gondosan szítogatott irredenta hangulatról, ami megint divatba jött, úgy tűnik... Nekem a családi tanúvallomásokból főleg az maradt meg, hogy minden háború végül is egy embertelen méretű katasztrófa és a határokat nem odébb tologatni, hanem eltörölni lenne legjobb...