Keresés ebben a blogban

2012. június 12., kedd

A hosszú élet titkai...

Egyik ismerősömtől kaptam egy e-mail-t, mely összefoglalja Stanford pszichiátriai tanszékének bizonyos kutatási eredményeit. Dióhéjban: egy férfi azzal tehet legtöbbet egészsége megóvásáért, ha házasságban él, míg egy nő hosszú, boldog életének titka abban rejlik, hogy barátnőivel a lehető legrendszeresebben összeül egy kis dumapartira!
Francia blogomon tegnap hozzáfűztem egy-két kérdést, melyek e hír kapcsán felmerültek bennem. Először is: mi az az életbevágóan fontos dolog, amit csak egy odaadó hitves adhat meg egy férfinak, s amit a feleségnek nem nyújthat viszont a férj? A nők szükséges szerotonin ("boldogság-hormon", jó közérzetet adó, stress-csökkentő neurotranszmitter) szintjét növelheti egy jó baráti csevegés, melyben kiteregethetik egymásnak, ami a lelküket nyomja, s szavakba öntve máris könnyül a problémák súlya. Férfiak egymás között ritkán mennek bele a "lelkizésbe", témáik nagy része a munka, a sport, a politika körül forog.
Visszatérve az első kérdésre: mi vajon a feleség szerepe a férj életének meghosszabbításában? Házvezetőnő, ápoló, szakács és szükség esetén a helyzet magaslatán álló szerető is egyben, minden területet derűsen, a legnagyobb rendszerességgel látva el! Ráadásul a férj elé nyújtva a csodálat ama tükrét, melyben  -  Virginia Woolf szerint  -  többszörös nagyításban láthatja meg önmagát...

41 megjegyzés:

  1. Mikor megláttam a címet nálam, már rohantam is olvasni.:-)Ajjaj, nincsenek jó barátnős csevegéseim, ezzel valószínű rövidítem az életem.Viszont örömmel szolgálok ki bárkit, jó háziasszony szeretek lenni. Csodálni is szoktam a teremtés koronáját (tudatosan) a többszörös nagyításban láttatás fennkölt céljából!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mi blogolásaink nem töltik-e be annak a távolságokat áthidaló baráti csevegésnek a szerepét valamiképpen, mondhatnám jobb híján, mert nem olyan kimerítően, mint ahogy "élőben" tehetnénk? Nekem, itt a nagyrészt egyedül töltött napokban életbevágó lesz lassan a szerepük... Néha a búvár képe merül fel előttem, s a kötelék, mely a külvilággal összefűzi... (annak ellenére, hogy vannak azért "külvilági" kapcsolataim is: pl. ma este "premier"... Hajjaj - sóhaj.)

      Törlés
    2. ...én is hajjajoztam épp... elolvasva a posztod...:)

      Törlés
    3. De! A blogokban történő beszélgetések betöltik ezt a szerepet. Sőt, azt vettem észre, hogy lassan nagyobb szerepet kapnak, mint az "élő" beszélgetések.
      Ahogy felnőttem, igazi, csevegős barátnőim nem voltak már. Van akivel tudok beszélgetni, de ritkán keressük egymást, és ez az én hibám is.A kollégáimmal szoktam beszélgetni, és mivel velük napi a kapcsolat+ a blogos beszélgetések is itt vannak. Szépen csendben az igényem is megszűnik a baráti csevegésekre.Anyu egyedül van, és vele is folytatok naponta több beszélgetést is, munkahelyemen a gyerekekkel is.Elég is ennyi.
      Szóval, ma este premier. Gondolok rátok, és várom a beszámolót.

      Törlés
    4. Szerintem is idővel a minőség kerekedik felül a mennyiséggel szemben... S akkor még az egyedüllét jótékony csendjére is szánni kell az időből.

      Törlés
  2. @Aliz: mitől lettél gondtehelt, posztom olvastán?!...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hogy mimindennek kelleni egy feleségnek...a nagyitó tükrön, amiben a férj csodálhatja magát... (V.Woolf sz.)...a női "egyenjogúságtalanság" visszáságain...
      másrészt erőfölényből van mindez, a természet kárpótol (a női természet is, abból úgy látszik sokmindenre telik, s talán még könnyedén is):)erősebbek, edzetteebbek vagyunk...(?)

      Törlés
    2. Ez egyrészt hormonháztartásunk ajándéka is. Viszont az életmódunk közeledve a férfiakéhoz (külső munka, stress, cigaretta, alkohol, stb.), kezdeti előnyeink kezdenek fölszámolódni...

      Törlés
    3. "kell lenni"... egymásba mosódott... vagy "kellene lenni"? már nem is tudom, de mindenképp megkérdőjelezném!!! miért is kell(ene) a férj HELYETT is... de szerintem évszázadok alatt több a teher a nőkön(TULAJDONKÉPPEN BIOLÓGIALIG IS!) és ez is megerősithetett bennünket, nem? (a pálma is teher alatt nő...)

      Törlés
  3. Ez nagyon érdekes. Több szempontból is.
    Az egyik a nőkre vonatkozó része a kutatásnak, és ezt én már régen is olvastam valahol (vagy hallottam??), hogy a nők tovább élnek, ha van, aki meghallgatja őket. És hogy az általában egy másik nő. Itt végeredményben annyi a különbség a férfiakhoz képest, hogy őket nem egy másik férfi hallgatja meg, hanem őket is a nő, pontosabban a feleség, akinek kötelező a férfit meghallgatni. Érzek ebben egy kis aránytalanságot. Mármint a férfi-nő kapcsolatban.
    Valójában nem tudom, miért.
    A másik érdekes dolog, ami eszembe jutott, az a mi kis közösségünk a két barátnőmmel. Hogy az utóbbi években milyen tudatosan szervezzük az életünket úgy, hogy mindig legyen időnk egymással lenni.
    Lehet, hogy különös lesz, amit most írok, vagy nevetésre ingerlő, de én el tudnám képzelni, hogy egy házban éljek velük idős koromban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy férfi-női baráti kapcsolat sosem lehet annyira hátsó gondolatoktól mentes, mint egy női-női... Igaz, hogy egy férfi is inkább nőnek önti ki a szívét, de többnyire csak akkor, amikor már kritikus ponton átszakad a gát... Nehezen foglalják szóba belső ügyeiket, ráadásul évszázadok (vagy ezredek?) kulturális, nevelési hagyományai is az erős férfi pózára kényszerítették őket, aki szó nélkül tűr és nem panaszkodik...
      Az utolsó mondatodat egyáltalán nem tartom furcsának! Nyugaton egyre több (magányos) nő költözik ilyen lakótömbökbe idősebb napjaira. Ennek középkori hagyományait itt Észak-Franciaországban és a mai Belgiumban úgy hívták: beguinage (ejtsd: beginázs)...

      Törlés
    2. Nahát, ezt nem is tudtam. Ezt a nyugati összeköltözést. Ezek szerint rendkívül haladó szelleműek vagyunk. :::)))
      A kutatás azt találta, a férfinak a házastárs a szükséglet. A nem házastárs férfi-női barátság, az megint kicsit más, igaz, bár ebben a hátsó gondolat dologban nem biztos, hogy feltétlenül egyetértek. Bár látok különbséget nagy barátságokban olyan szempontból, hogy nővel vagy férfival köttetett például az én életemben, de egy kicsit más szempontból. Lehet, hogy nem fogom tudni jól megfogalmazni, de megpróbálom.
      Ha most átgondolom, a nagy barátságaim nőkkel mindig valami egyenrangúság, valami párhuzamosság alapján alakultak ki. A férfiak esetében soha nem párhuzamosság, hanem pontos lélekazonosság alapján. Barátnőből több nagyszerű barátsághoz van/volt szerencsém, tartósakhoz, férfiak esetében csak kettőhöz, de azok az eltávolodás ellenére is teljes értékükben vannak jelen az életemben a mai napig is. Hú, lehet, hogy ez most nem is lesz igazán érthető.
      Úgy általában viszont igen, férfi és nő barátsága gyakorta lesz szerelem. Azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, csak akkor a barátságnak többnyire vége is szakad. :)

      Törlés
    3. Úgy vélem én is, hogy van különbség a kétfajta barátság között. Számomra a női nagyobb intenzitású, bensőségesebb, fenntartások nélküli lehet, mert nem kell attól tartanom, hogy esetleg átalakul másféle vonzalommá és akkor meg kell szakítani...

      Törlés
    4. de miért is kell attól megszakitani?! (bár igy van...:(

      Törlés
    5. Azért kell megszakítani, mert többnyire csak egyik fél kívánja az átalakulást...

      Törlés
    6. jaaa, erre nem is gondoltam...:)

      Törlés
  4. Szokásomhoz híven megint kilógok a sorból. :)
    Mióta az eszemet tudom fiú barátaim vannak. Lányok nem igazán, illetve talán egy. Azonban a gondokat, örömöket a körülöttem és mellettem élő férfiakkal férfival szeretem megbeszélni. Valamiért nem bízom í nőkben.Muris. Hisz "elvileg" én is az vagyok. Hogy miért elvileg? Mert megszoktam, hogy férfiasan kell élnem, döntéseket, hoznom, küzdenem.
    Itt a blogon kiélem a női csacsogás bájos oldalát. Szeretem az itt kialakult kapcsolatokat, bár érdekessége, hogy élő kapcsolat az itteni barátnőkből nem lett.
    Mégis néha olyanokat írok ki magamból nektek amiket egy finom kávé mellett beszélnénk meg egy kedves kávézó rejtett sarkában.
    Most, hogy elolvastam ezt a posztot egészen belefeledkeztem a gondolatba, hogy miért jobb írásban beszélgetni nőkkel, mint élőben?
    Talán így meghittebb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fejtegetéseid nagy részével egyetértek, bár nekem fiú barátom kevés volt! Lány annál több! Fiatalabb koromban rengeteg hosszú levelet írtam, mindegyikkel más volt a téma és a hagnem is! (stílusgyakorlatnak se volt rossz!) A trécselésből soha nem fogytunk ki: órák hosszat kísérgettük egymást haza és vissza!
      Hogy jobb-e írásban beszélgetni a nőkkel, mint élőben? Érdekes, én meg pont a férfiakra értem ezt manapság!...

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Köszönöm! Lámpalázam van, pedig nem is én játszok...

      Törlés
  6. Névtelen12/6/12 18:43

    Drukkolok, várom a beszámolót a mai napról - és persze, nekem is van véleményem a bejegyzés kapcsán.
    Meg életem is. Amiben volt egy olyan időszak, amikor meglett férfiak nekem öntögették ki lelkük gyötrelmeit, cseppet sem titkolva, hogy józan meglátásaimat szeretnék hallani aktuális problémáik és azok megoldhatósága kapcsán. Nyilván a párkapcsolatuk volt a probléma, amiben kértek (és általában kaptak, bár nem mindig kedvükre való) elméleti segítséget.
    Gyerek- és kamaszkoromban is inkább fiúk voltak a baráti körömben (ennek megfelelően minősültem házinyúlnak), és ahogy visszagondolok, általában nekem öntögettek. Magam ritkán, nagyon ritkán engedtem a kísértésnek, hogy kiadjak magamból. Na de itt a blogvilág! És bevallom, számomra nagyon sok segítséget adott, amikor elkezdtem írni. Már az olvasási szakasz is azt hozta: más is átélte, más is túlélte. Aztán persze alakult ez a terület is, az életem is, már nem lenne szükségem erre a mankóra, de megszerettem a blogtársakat.
    Na meg az átkos kíváncsiság! Azt sem kell letagadnom.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Stali, nekem is meglepő, hogy blogjaikon egyesek olyan bizalmas közleményekre is hajlandók, melyeket családjuknak, közeli ismerőseiknek nem mondanának el... Pláne az álnév védelme alatt... Az írás, olvasás köztudottan segítség az önmagunkban tisztábban látáshoz, ez igaz! Engem is nagyban átsegített a gyász stációin...

      Törlés
  7. Névtelen12/6/12 18:52

    És ó, a begina-házak! Brugge, és az élményeim, először magányosan, majd tavaly ismét eljutottam, immár lelkesen mutogatva, élvezve, hogy megoszthatom az élményt.
    http://nyavalygo.freeblog.hu/archives/2008/08/20/Europa/ Ekkor voltam először.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bruges nekem is nagy élmény volt! (a 20. házassági évfordulónkra...)

      Törlés
    2. http://www.litera.hu/hirek/no-apocalypse-not-now
      lányomék itt is voltak, nászúton - és most látom, az ő beszámolójukban is előfordul a "beginaház", (először észre se vettem, azt se tudtam , mi az, rá se kérdeztem...:)

      Törlés
  8. Szeretnék hozzászólni, csak nem tudok. Semmiféle elv vagy tapasztalat nincs a birtokomban. El sem tudom képzelni, hogy bárkivel is együtt éljek a férjemen kívül. Beszélgetni, az más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A probléma ott kezdődik, amikor a férj eltűnik (meghal, elmegy egy frissebbel, fiatalabbal - amit neked szívből nem kívánok!)...
      A kérdés viszont akörül forgott inkább, hogy ki-ki egészségének mit tesz jót!

      Törlés
  9. Névtelen13/6/12 08:02

    akimoto, a kollégiumi évek sokat segítenek.
    De az is lehet, csak nem vagyunk egyformák. Nekem úgy kellett külön megtanulnom, milyen, ha egyedül élek. Korábban sose próbáltam, még akkor sem, amikor páros magányban éltem. (Így jár az, aki már a pelenkáit is a nővéreitől örökölte.)
    stali

    VálaszTörlés
  10. Hát... persze. Csak a begina-házaktól borzadtam el. Meg a kollégiumtól, ahol csak látogatóban fordultam elő, de annyi is elég volt belőle.
    Az eredeti téma a férfi-barát, nő-barát, ezen lehetne töprengeni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Akimoto, azt hiszem, egyénisége válogatja... Ilyen szempontból általánosítani nem érdemes. Jó-e a közösségi együttlakás vagy nem, inkább úgy tenném fel a kérdést: "nekem" jó-e... Azokban a bizonyos "beguinage"-okban főleg özvegyek laktak, ilymódon kicsit védettebben, de önálló házacskákban. Az egész fallal körülvéve, nem lehetett csak úgy besétálni... Amit a mai német és egyéb kísérletekről hallani, olyan épülettömbökről lenne szó, melyben önálló lakások vannak, de csak nők lakják... Ami engem illet, egyelőre a "koedukáció" híve maradtam... De mi lesz 10-15 év múlva? Hát, majd meglátjuk, mondja a vak is...

      Törlés
  11. Meggondolásra ajánlok néhány momentumot:
    Valakinek vezetni kell a páros táncban.
    A vezetés felelősség is, mely felőröl.
    A jó házasság élethosszabító. Hogyne volna: kölcsönös gondoskodást,
    szolgálatot feltételez és hordoz.
    Szerintem a férfiak rövidebb életéért az y kromoszómájuk a felelős. Ez teszi agresszívabbá, kezdeményezővé stb. őket, mely bizonyos rizikótöbblettel jár.
    Az X kromoszóma harmonikusabb életvezetést tesz lehetővé.
    A nők két agyféltekével kommunikálnak. Hogyne volna éltetőjük a permanens beszélgetés. Ehhez egymásban inkább partnerre találhatnak. Annál is inkább, mert magukra maradnak. Kivéve azokat az országokat, ahol az egy gyerek (és az legyen fiú) dominál (Kína, India). Hatalmas csődtömeget fog jelenteni a megmaradt, ámde meglehetősen tehetetlen és elanyátlanodott férfisokadalom.
    Kuriozitásként említem: a cölebszben élő férfiak közül is igen sokan magas kort érnek meg. Ezt csak azért említem, mert némiképpen ellentmond a házasság ilyen szerepének.
    PS.: Csaknem az összes megjegyzésem statisztikai igazság. Felesleges tehát ellenpéldákkal érvelni, mert a nagy számok törvénye megfér a kivételekkel.
    Mindent egybevéve: Éljenek a nők és a férfiak).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mick, egynéhány megállapításoddal vitába szállnék, a meggyőzés szándéka nélkül!
      "Valakinek vezetni kell a páros táncban", mondod, és úgy érezhető, hogy ez alatt inkább az "Y" kromoszómát érted. Elképzelhető-e olyan felállás, ahol felcserélődnek a szerepek? Esetleg az is (ami nekem legkedvezőbb megoldás), hogy valamiféle közös vezetés alakuljon ki?...
      A másik ellenvetésem: a biológiai tényezők, bár fontosak, egyedül nem határozzák meg a különbségeket. Legalább olyan szerepük van a kulturális, történelmi és az ebből kifolyó nevelési tényezőknek! Sőt, meggyőződésem, hogy ez utóbbiak visszahatnak a biológiára is!
      Az utolsó mondatoddal viszont betűről betűre egyetértek!

      Törlés
    2. Elképzelhető a szerepcsere, de hogy jó-e, a csuda tudja. Szerintem esete válogatja. Kétségtelen tény, hogy vannak nőies férfiak és férfias nők. Valakinek vezetni kell a táncot. Nehezen képzelek el mást. Ismerősöm felvetette, hogy nem tud női partnerével táncolni, mert ő is vezetni kíván. És ketten kicsit sokak ehhez a szerephez. Van ilyen.
      Persze, hogy a biológián kívül számos tényező határozza meg az életet. Azért a biológiáé szerintem a meghatározó szerep.

      Törlés
    3. ?!...?...♡☁☂☺

      Törlés
  12. Akarom írni:(és a férfiak).
    Lemaradt a nyitó zárójel.

    VálaszTörlés
  13. Flora, tényleg önzően általánosítottam. Bocsánat. A rajzod viszont nagyon jó. Egyediek a figurák.

    Micknek: Éljenek! (Együtt, ha lehet)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs miért bocsánatot kérned, kedves Akimoto. Ezen a fórumon véleményszabadság uralkodik a jóakaratú emberek között! Véleményed nekem sokat számít. Mindenkiének örülök különben, ilyesmit reméltem a blogvilágtól!
      A rajz rákattintva felnagyul (remélem). Még 1996-ban csináltam illusztrációként Gilbert egy novellájához.

      Törlés
    2. nagyon jó kis (nem is olyan kis!) beszélgetés volt ez is... (igy, később újra bekapcsolódva is)... lehet hogy kicsit tovább élünk tőle?!:)

      Törlés
    3. Remélem! Ės könnyedén teszem, mert az ilyesmi úgyis ellenőrizhetetlen!

      Törlés
  14. Kicsit késve értem ide, de szerintem az a kérdés, hogy mit nevezünk "jó baráti csevegésnek" - rossz értelemben vett csacsogást, dumcsizást mindenféle üres témáról, hülyeségekről csak úgy összevissza, vagy pedig tartalmas beszélgetést. Az én szerotoninszintemet biztos, hogy az utóbbi emeli. :)
    Ami pedig a nők együttlakását illeti... hát, én hamar bediliznék, ha csak nők vennének körül. :) A kollégiumot ugyan elviseltem - lánykollégium volt, - de ott az ember tisztában van vele, hogy az egy átmeneti állapot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az igaz, hogy nem árt, ha van egy kis tartalma is (mint a mieinknek, igaz, Ági, annak idején Szegeden?), ez utóbbi nem zárja ki a nevetést sem, ami köztudottan gyógyszer!
      Az "együttlakásról" idős korban ismétlem: mindenkinek külön lakása van az ismertetett tömbökben! Én se szeretnék idősek otthonában kikötni, még akkor sem, ha vegyes! Láttam közelről...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...