Felgyorsult idő...

   Vasárnap óta nálam van mindkét unokám a két hetes februári szünetre. Általában a kettőből csak a felét töltik itt, a másik felét a valaha napközinek nevezett egész napos foglalkozáson, ami azt jelenti, hogy lényegében sose hagynák el az iskola zajos, stresszelő légkörét... Január óta a szülők szoros elfoglaltságai miatt amúgy is sokszor korábban kellett őket letenni az iskolában reggel és este hét előtt nemigen tudtak értük eljutni... Elképzelhető, hogy mindannyian holtfáradtak voltak a szünet elejére...

   Agnes szülei kéthetes útra mentek Sri Lanka-ba, s csak a hét végén jönnek vissza. A jövő héten elviszik az egyik unokát, s akkor kicsit könnyebb lesz a helyzet. Nem panaszkodhatom különben, bár benti foglalkozásra szorít bennünket az esős, nyirkos idő. Mindkettő náthás, Lucie köhög is, ezért a benttartózkodás nem árt nekik pár napig. A kúra különben abból áll, hogy sós tengervízzel öblögetünk orrot, torkot: hatásosabb, mint a rengeteg csöpp, kanalas szirup... Nomeg ott a sok papírzsebkendő! Már a konyhai hengeres papírtörlőnél tartunk...

   Reggel rajzfilm-nézéssel kezdik a napot, s ezzel a vajas- és nutellás kenyerek sorozatgyártása is elkezdodik. Folyamatosan szállítom őket kettesével a nappali kanapéjára... Tudvalevő, hogy ez amolyan vakációs kiváltság, otthon tilos máshol enni, mint az ebédlőasztalnál! Itt is ez a szabály egyébként, a reggeli kenyérszeletek kivételével... Ebből is lehet tudni, hogy most vakáció van! (a művelet amúgy is kényes a fehér huzatok és a csokoladébarna kenet találkozásának elkerülése végett, TV-nézés közben!)

     

Hankiss, a befejezetlen ember...

   

   Fél órája megjött Hankiss Elemér: A befejezetlen ember c. könyve, melynek kéziratát még leadhatta, mielőtt meghalt.

   Természetesen, nem tudtam megállni, hogy bele ne lapozzak, mint ahogy lecsippent az ember az ünnepi ebédre készült süteményből, mely ínycsiklandóan szemez vele. 

   Sajnos, várnom kell, míg valóban belemerülhetnék. Ezért csak a tartalomjegyzékbe, az előhangba pillantottam bele és máris nagy lelki rokonságot éreztem irányában! Jó az olyan írókat olvasni, akik megfogalmazzák  -  csak sokkal jobban, mint mi tehetnénk  -  megérzéseinket... (Másokat meg esetleg azért olvasunk, mert vitára késztetnek.)

   Részlet a "KRÉDÓ" c. fejezetből:

   Legutóbbi könyvem bemutatóján Jelenits tanár úr igazságos szigorral elítélte magatartásomat. Ha jól emlékszem, "tévelygő embernek", zavarodott bölcsnek" nevezett, aki "csak játszik", aki engedett a kísértésnek", aki "nem akar a dzsungelből kijutni", "egyszerűen csak örömét akarja lelni abban, hogy egy titkokkal teli világban kalandozhat".

    Elfogadom intését, igaza van. De szavait, a magam szemszögéből tekintve, talán másképp értelmezem.

     Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozok, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam.

   És valóban nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetésekkel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető "homokos, szomorú, vizes síkra".  Ahol már nincs remény.

(Hankiss Elemér, A befejezetlen ember  Gondolatok a világról, az emberről, a szabadságról    

Helikon, 2014)

    

Szőke Tisza...

   A Tisza mellett születtem. A folyó hozzátartozott az életünkhöz, partján volt egy nadrágszíj-parcella szőlőnk, lejjebb krumpli, kukorica, melyet tavasszal általában elvitt a víz. Az ár lehúzódása után apa fáradhatatlanul újra bevetette a hálátlanul gazos, homokos lejtő alját. Igen, ez a szó illik legjobban rá: fáradhatatlan. A pár sor szőlő szemefénye volt, értett hozzá, könyveket olvasott ki, tanfolyamokat végzett felnőtt fejjel a nemesítésről, gondozásról. A szőlősorokig nem ért fel a víz sem. Ősszel takarás, tavasszal nyitás, közben kacsazás, kötözés, permetezés... Gyerekkoromban nekem is volt kiskapám, megtanultam az alapműveleteket. Megmaradtak, beidegződtek a régi mozdulatok. Ha apa tudná! Azt hitte pedig, hogy örökre elvesztem a föld tudománya számára...

    Szerettem a töltésoldalt, végigmenni a gáton, ahol még a rekkenő melegben is járt egy kis szellő. Felnőtt koromban meglepődve tapasztaltam, milyen alacsony is az a pár méter magas töltés, ahova kifulladva toltuk fel annak idején a megrakott biciklit... Áradáskor csaknem a gát tetejéig kiöntött a Tisza, s az ártéri fűzfáknak csak a hegye látszott ki a zavaros vízből. A komp ilyenkor szünetelt, csónakkal lehetett átkelni a túloldalra. A fűzfák között lavírozva rettentő szélesnek tűnt a Tisza. Szélesnek és félelmetesnek... Az is volt: állatok tetemét vetette fel a víz, s évenként emberáldozatot is szedett.

    

A strand... Gyönyörű homokos jobbpartja sok napozót vonzott nyaranta. Aggódó anyánk  megtiltotta a felügyelet nélküli strandolást. Idejük meg nem volt rá: dolgos ember a munkában barnult le akkoriban, szemében csak a naplopók süttették a hasukat a napon... Manapság ez is változik már: víkendházak sorai magasodnak a fűzfák fölé, cölöpökre építve, hogy a berendezés megússza az áradást. Naplemente felé megszelídül a hőség, lángos-illat száll a levegőben, a söröző is megtelik...

Híres nők a szerelemről

Ezt a néhány idézetet híres francia nők tollából válogattam. A szerelemről szólnak, csípősen, kiábrándultan, esetleg romantikus érzelmesen...

Mindannyiukat sok-sok tapasztalat segítette a tanulságok egy mondatbani összefoglalására.

Aztán pedig ki-ki tegye hozzá saját meghatározását, temperamentuma és egyéni tapasztalatai alapján.

*** Meghagytam az eredeti mondatokat is, hogy franciául tudó ismerőseim esetleg találóbb fordítást javasolhassanak.

* L'amour est ce je ne sais quoi, qui vient de je ne sais où, et qui finit je ne sais comment. 

A szerelem az a nemtudommi, amely nemtudnihonnan jön, és nemtudnihogyan végzodik.

(Madeleine de Scudéry)

* L'amour est une maladie sans laquelle on ne se porte pas bien.

A szerelem az a betegség, mely nélkül nem vagyunk egészségesek.

(Marguerite Grépon)

* L'amour, c'est comme le potage: les premières cuillerées sont trop chaudes, les dernières sont trop froides.

A szerelem olyan, mint a leves: az első kanál túl forró, az utolsó túl hideg.

(Jeanne Moreau)

* Les poètes sont des fous d'avoir donné à l'amour un arc, un carquois et un flambeau; le pouvoir de ce dieu ne réside que dans son bandeau. 

A költők megbolodultak, hogy Ámort nyillal, tegezzel és fáklyával ábrázolják; hatalma pont abban rejlik, hogy be van kötve a szeme. 

(Ninon de Lenclos)

* T'ai-je assez remercié

  De l'amour que j'avais pour toi? 

Megköszöntem-e vajon eléggé neked

A szerelmet, melyet irántad éreztem?

(Anna de Noailles)

* Aimer sans être aimé, c'est vouloir allumer une cigarette à une autre cigarette éteinte. 

Viszonzás nélkül szeretni annyi, mintha cigarettánkat egy kialudt cigarettával akarnánk
meggyújtani.

(George Sand)