Keresés ebben a blogban

2017. március 23., csütörtök

TÓTH Árpád *** A FA





Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerül,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...


21 megjegyzés:

  1. jaj, nagyon nagyon szomorú :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, Kati? Nekem nem tűnik szomorúnak... Inkább kapaszkodik, ellenáll a kornak, a nehézségeknek...

      Törlés
    2. értem, : annak ellenére, hogy madara elhallgatott, nem tartja már a napot, se virága, se gyümölcse, és bár bölcs mint az alkony, teste már tűnődve lefelé dől, amerre meghalni készül...
      kapaszkodást nem látok, inkább szelíd belenyugvást a halálába

      Törlés
    3. nekem a rajzod is ugyanezt mutatja, a karjai még felfelé lendülnének (FA!), de teste már az enyészetbe "zuhan"
      félelmetes
      de lehet, csak nekem, mert én még előrefelfelé nézek és indulok, nem készülök meghalni

      Törlés
    4. Igen, a második válaszodra gondolok én is... Sztoikus válasz pl. egy nagyon öreg vagy nagybeteg részéről (a kettő nem jár feltétlen együtt!) De amíg nyújtózkodhat a fény felé, élvezi a megmaradt életét...
      Igen, szerencsére neked még ijesztő és idegen gondolat.

      Törlés
  2. Mégis van ebben a fában valami pozitív erő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valószínű olyan, mint a Rorschach-teszt, mindenki azt lát bele, ami épp foglalkoztatja

      Törlés
    2. Klári, egyetértünk: nyilván a megmaradt, de szívós éeleterő! A kapaszkodás az utolsó lélegzetig.

      Törlés
    3. Kqti, de jó ötlet ez a Rorschach-teszt összehasonlítás!

      Törlés
  3. elfacsarodik tőle az ember szíve (is)... nagyon antropomorf!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, ez volt egy kicsit a célom: ezért kedvenc fám az olajfa...

      Törlés
  4. Névtelen24/3/17 09:13

    Jaj de furcsa! Nekem egyáltalán nem szomorú, se a vers, se a rajz... Sőt, inkább andalító. Ahogy olvastam, elmélázóvá váltam, megnyugodtam.
    " Ó, lehet-e, hogy ne szeresd" - nekem ez a lényeg ebben a bejegyzésben.
    Talán mert mára már az alkony bölcsei vagyunk?:)))
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kedves E., nekem is ez a bölcs belenyugvás tetszett meg: minek lázadni a megmásíthatatlan ellen? (Epikurosz, Spinoza, Montaigne stb) Az öregedés így sem a legvidámabb dolog ( De Gaulle: "la vieillesse est un naufrage" - "Az öregség összeomlás"), akkor próbáljuk legalább "az alkony bölcse" oldaláról megközelíteni és merüljünk "a végtelen titkába", mely szintén izgalmas dolog!

      Törlés
  5. Szép!

    Tegnapi fánk jut eszembe, írnom kellene róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irjál, mert te igazi költő vagy, Márta.

      Törlés
  6. Tóth Árpád és Fr. Chopin egyaránt tűnődőek voltak. Szegények mindketten ugyanattól a halálos kórtól szenvedtek. Ez egyiknek a versein, a másiknak a zenéjén kitapintható. Hatalmas művészek voltak. A rajz fája az égbe kapaszkodni látszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Százéves törzse már szinte kiszáradt, mégis kihajt tavasszal: még itt vagyok!

      Törlés
  7. https://librarius.hu/2016/07/01/az-oregedes-nem-normalis-ez-egy-betegseg-beszelgetes-rudi-westendorp-orvosprofesszorral/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet a linkért, Kati. Sokmindennel egytértek az interjúban, de lehet vele vitázni is...
      Pl. azokra is gondolhatunk, akik súlyos betegséggel küszködnek, viszonylag fiatal éveik ellenére, s hiába reménykednek a hosszú életben... Az viszont igaz, hogy sokat változott az ember az utóbbi évtizedek alatt: elég csak az 60 éves nagyanyáimra visszagondolni...

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...