Örökzöld

   Vissza-visszatérek a nyár fotóira, főleg a gyerekek jobb minőségű géppel felvett képeire... Bevallom, gyakran támaszkodtam rájuk (mint a fenti kép esetében is, melyet Agnès, a menyem készített a velencei Szt-Márk téren, még aznap délután, amikor kicsit gyűrötten megérkeztünk az Alpokból). 

   A szárnyas oroszlán, a velencei köztarsaság jelképe, büszkén álldogál a Laguna felé fordulva az oszlop tetején. A lemenő nap még megvilágítja, s bár hátat fodítunk neki a kávézó teraszán, tudjuk, érezzük a jelenlétét és élvezzük a Canale Grande felől fújdogáló szellőt... Igen, gondolatban még körülvesz Velence örök varázsa, érintetlenül és múlhatatlanul...

...csak azt a ruhaszárító zsinórt tudnám feledni...

   Közben pedig kipillantok a kertemre : gyönyörűen süt a nap, a rózsafák virítanak. A napot soha nem látó nyugati falnál zöld fa áll cserépben. Tegnap érkezett. Egy hosszú kartondobozban. Hát igen, beadtam a derekam. Mondhatom úgy is, hogy kapituláltam. Nem kell locsolni, a leveleit se fogja lehullajtani. Nem fog elsorvadni a sok szomszéd macska karmai alatt sem, mint sok-sok társa, melyekkel eddig próbálkoztam a terasz árnyékos részén. Örökzöld műanyag.

vertelandrea.hu

   Régi álmom vált valóra idén augusztus elején : elmentünk Gödre, hogy meglátogassuk Vertel Andrea kerámikus csodakertjét, ahol legtöbb kerámiáját állítja ki természetes környezetben (ahogyan a címben szereplő weboldalán megnézhetők). 

   Régóta gyűjtögetem darabjait, Szegeden a néhai Képcsarnoknál, Pesten a belvárosban bukkantam rájuk. Mivel várhatóan egyre kevesebbet fogok majd utazni, gondoltam, megajándékozom magam néhány darabbal, hisz az is lehet, ez lesz rá az utolsó alkalmam. 

   Előre megbeszéltük telefonon a péntek délelőttöt és nem kis kerengés után megérkeztünk  a Hét vezér utca 15. elé. Vékony kis asszony fogadott bennünket és jó félóráig hagyott a kertben, a butikban, a falakon, a fűben, a legmeglepőbb zugokban megbújó kerámiák között bolyongani, válogatni. Megvallom, nehéz volt a válogatás, legszívesebben majdnem mindet elhoztam volna! Andrea nem segített, egy szóval sem unszolt, csak csomagolta szorgalmasan a kiválasztott darabokat és írta sorban az árakat egy füzetbe... Francia családtagjaim csodálkozva meg is jegyezték, hogy nagyobb beszédességgel, több kereskedői mosollyal sokkal nagyobb forgalmat bonyolíthatna le! Probáltam védeni : fő dolga a tervezés, gyártás, nem pedig az eladás...

   A bárányka számára hoztam egy (kisebb) madarat társnak, hogy ne unatkozzon. Iróasztalom polcára is került egy furcsa madár. Három másikat falra lehet erősíteni : még keresem nekik a helyet. Nem beszélve 4-5 kisebb figuráról, melyeket ismerőseimnek hoztam ajándékba.

Nyári beszámoló

Briançon felett

   Francia blogomon már összefoglaltam röviden az elmúlt 3 hetet, melyeknek még ma is  szenvedem a következményeit (főleg a nagy meleget, nomeg a hazafelé utat éjjel, 1700 km-en át, jól megtömött autóval, zsúfolt pályán...). Két unokámat elhoztam magammal hétfőn reggel erre a hétre, hisz az iskolakezdés csak szeptember elején lesz.

   Az utazás előtti aggályaim beigazolódtak : kell a jövő hét is, hogy újra vágányra kerüljek úgy-ahogy. Egyelőre unokáimmal élvezzük a kis ráadást, amennyire tőlem telik, még a hét végéig. A hőmérséklet itt már tűrhető, talán vasárnapra 25°-ra is felmegy. Kell a kánikulai meleg után. A kerten nagy eső nyomai látszanak : a rózsák virágba borultak újra.

a Szent Márk tér

   A gyerekek változatos programot állítottak össze, bár az a gyanúm, hogy miattam fékezték kicsit vágyaikat... Az Alpokban kezdtük július végén, Briançon mellett, mely az ország legmagasabban fekvő városa (1300 m felett), az olasz határ közelében. 1 hét a friss levegőn, melynek csodálatos, szinte "harapható" ízét oly régen nem éreztük... Én ugyan nélkülöztem a sportos családi programot (canyoning, rafting, parapente  -  "siklóernyő" lenne magyarul? Lucie is leugrott... -  kerékpáron felmenni egy 2500 m-es hágóig és 90 km-es sebességgel lehajtani a hajtűkanyarokban, gyaloglások a kutyussal, akinek meg se kottyant 10 km, sőt!) A Briançon-i sétán már részt vettem, igaz, módjával. 

a Rialto

    Továbbmentünk Velencéig, ahol nehéz lett volna megtagadni magunktól, hogy meg ne álljunk legalább 1 napra... Varázsa érintetlenül ellepett azonnal, bár ezúttal már nem az újdonság lélegzetelállító (számomra 8 évvel ezelőtt a szó konkrét értelmében) bűvöletével, hanem a remélt, keresett s újra megtalált érzések igézetében. A forgalmas Canale Grande, a Piazza San Marco limonádéja zeneszó kíséretében, a Rialto-n és a környező utcácskákban tolongó tömeg, naplemente a vaporetto-n (melynek fedélzetén mindig azon fohászkodok, hogy ne boruljon fel a rengeteg utassal)...

    Szlovénián keresztül érkeztünk késő éjjel Mindszentre. Gyors ágyhúzás és mély álomba zuhantunk. Itt kezdődött a 2 hetes magyar vakácio, amelyből röviden csak a családi összejöveteket, három volt osztálytársammal egy röpke találkozót és a kerámikus Vertel Andreánál tett látogatásomat említem. Ez utóbbiról majd bővebben szólok később.

   A gyerekek bicikliztek, strandra jártak, a házon bütyköltek, utazgattak ide-oda. Sokat beszélgettünk, nevettünk, kártyáztunk... Röviden : élveztük az együttlétet és a nyarat.

a Szent Márk tér