Keresés ebben a blogban

2020. március 24., kedd

Delphoi

   Berendezkedünk lassan a korlátok között. Ami engem illet, mindig is hajlamos voltam azzal vígasztalódni, hogy részvéttel gondoltam nálam is rosszabb helyzetben lévő embertársaimra... Magánál boldogtalanabbat mindenki talál magának. Ez a gondolat pedig megszüli pozitív társait és rögtön kellemesebb színekben látjuk saját megfakult, beszűkült világunkat. Mennyivel rosszabb is lehetne sorsunk! Természetesen, napsütésben minden békát könnyebb lenyelni, még akkor is, ha reggelente fagy.
  A szorongást szülő gondolatokat mégsem könnyű kiküszöbölni. Többnyire szeretteink és magunk egészségi állapota iránti aggodalomból erednek. Csak ennél rosszabb ne legyen, hogy kibírhassuk valahogy! Nézem a Kínából érkező felvételeket: milyen felszabadult örömmel ízlelgetik az emberek a bezártságot  követő (ami sokkal, de sokkal szigorúbb volt, mint Európában!) első szabad lépéseket a külvilágban! Ráadásul a levegő szennyezettsége is sokat csökkent  -  ami ugyan hamarosan újra emelkedni fog, ha beindul az élet. 
   
Többen publikáltak szép és idealista írásokat: lehetetlen, hogy ne legyen hatása e megpróbáltatásnak, és ugyanott folytassa a világ az őrült hajszát, az egyre sebesebb öngyilkos futást  -  a falnak! Mi lenne, ha megszoknánk a mértéket mindenben? Ha kevésbé egoista módon, a gazdagok fékeznék mérhetetlen étvágyukat, hogy még jobban meggazdagodjanak, ahelyett, hogy másokkal kicsit megosztanák, amit úgysem tudnak elfogyasztani?... Ha kíméletesebbé válnánk a bennünket éltető kis bolygónk iránt?...
  Eszembe jutott látogatásunk Delphoi-ban, a 80-as években. Lélekzeteállítóan szép hely. Az Apolló szentély homlokzatán többek között ez a felirat intett óvatosságra: 

Μηδὲν ἄγαν, vagyis: "Semmit sem túlságosan". 

19 megjegyzés:

  1. Nem jártam Delphoiban, de még képről is átsüt a hely "szelleme". Rózsa! Kár, hogy ebben a túlságosan is elanyagiasodott világban sok embert már nem lehet sem felrázni, sem meggyőzni arról, hogy bármennyire nagy vagyont gyűjt önző módon magának, úgyis üres zsebbel fog átmenni a túloldalra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, a szelleme tényleg nagyon jelen volt!
      Ami pedig az átkelést illeti a "túloldalra", azt hiszem, még csak üres zsebünk sem lesz, hanem mezítelenül érkezünk, ahogyan megszülettünk...
      Julien Green francia író szerint "A földi léttől csak azzal a poggyásszal válunk el, amit másoknak adtunk." (ford. tőlem, rögtönözve)

      Törlés
  2. Minden szavad akár az enyém is lehetne... Tele vagyunk persze aggódással a szeretteink iránt, de valóban, a sokkal nehezebb körülmények között élők, a lehetőségeket, anyagi és egyéb forrásokat nélkülözők iránt érzett szomorúság és tehetetlenség mellett és ellenére, mi magunk igazán jó helyzetben vagyunk...Neked is, eddig is és most még fokozottabban mennyi öröm és kárpótlás a kis kerted!!! Vigyázzunk magunkra, korunknál fogva talán ez, amit, amennyit tehetünk.
    E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves E., a kertemre még várni kell, pedig már nagyon kiáltozik utánam!
      A kárpótlást pillanatnyilag inkább a szavak jelentik a képernyő előtt, a másokéi és azok is, melyeket magam kapirgálok elő innen-onnan... S talán nekibuzdulok a rajzolásnak is előbb-utóbb...
      Igen, jó lenne még élni egy kicsit, s igyekszem majd nem panaszkodni addigi életemre, ha nem is lesz mindig fenékig tejföl! Gondolok Rád.

      Törlés
    2. Persze, még nincs igazán kertbe kiülős idő... De olyan jó ki is nézni, ebben a önkaranténunkban pedig áldás, hogy a négy fal közül kiléphetünk a levegőre, maszk nélkül :) Egy soklakásos, zárt házban bizony sokkal gyötrőbb lenne bennmaradni.
      A rajzolás a hangulatodnak is biztosan jót tesz majd, ha rászánod magad (tudom ez milyen...hmm, halogatós mérleg vagyok magam is :)))

      Törlés
    3. Hálás vagyok már ezért a pár napsütéses óráért is, különösen, hogy hamarosan esőt ígérnek megint. Tegnap egy jó órát tudtam a kertben rózsafát, levendulát metszegetni. Még melege is volt a napnak! Sőt, megpróbálok ma a sarki pékig és a még messzebbi gyógyszertárig is elgyalogolni...
      Tudom, hogy ti is vigyáztok magatokra, mégis ezt kívánom! A legfontosabb most a túlélés. ❤️

      Törlés
    4. nálunk teljes karantént ajánlanak,s nagyon erősen, az idősebbeknek (én be is tartom már vagy 10 napja)

      Törlés
    5. Itt bizonyos korlátok között (le kell tölteni a Belügyminisztérium weboldalárol egy nyomtatványt, azt minden alkalommal újra kitöltve adatainkkal, dátummal, óra pontossággal, magunknal tartani) bizonyos céllal (pl. élelmiszer beszerzése, halaszthatatlan orvosi időpont, stb) ki lehet menni max. 1 órára... Természetesen betartva a távolságot másokkal. A maszk még nem kötelező, legfeljebb, ha köhög valaki pl. Ami engem illet, így is csak minimum friss kenyérért megyek kb. harmad-, negyednap, és ma a gyógyszertárba is készülök, kifogynak állandóan szedendő dolgaim... Ennivalóért a boltba 10-12 nqponként...

      Törlés
    6. nálunk a vásárlás és a gyógyszerhozás is meg van szervezve (ugyan kicsit bürokratikusan és körülményesen (de látom, az nálatok is akad)... és már megfordult a fejemben hogy mi van ha épp ők fertőznek meg? :( (ebédet étteremből futárral hozatok, mert azt végképpp nem lehetne elintézni kimenés nélkül, mármint a fizetést) Szeritem egy óra alatt ugyangy el lehet kapni mint több alatt....egyébként épp holnap hozatok maszkot, mert állitólag jött, tegnap...ha még lesz

      Törlés
    7. Itt a tegnapi 24 h alatt 360 körül volt a vírustól elhaltak száma, összesen 4000 körül van eddig. A tetőzést kb 1 hét múlva várják... Most volt az első nagyon fiatal áldozat : 16 éves lány...
      Ennek ellenére sincs pánik-hangulat eddig. Én magam főzök magamnak, 10 naponta eljárok bevásárolni, nem kértem eddig segítséget, amíg lehet. Kezet pl. szappannal mosok, talán kicsit még gyakrabban, mint eddig... Nem játszok a tűzzel, de az elővigyázatosság mellé kell egy kis fatalizmus is...

      Törlés
  3. Én 10 nap után ma mentem ki először és nagyot gyalogoltam. Nem mentem boltba, semmit nem érintettem meg, csak a kilincseket a ház ajtaján és kapuján, amikor kimentem a házból, illetve hazaértem (de ekkor műanyag kesztyű volt rajtam). Ezt egy darabig lehet bírni, de ha hónapokig vagy még tovább kell így élni, az nem tudom, hogy fog menni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán az idő is kellemesebb lett a sétára, Ági? S ha nem mész boltba, mit eszel? Vagy kiviszik az előre megrendelt árukat?
      Itt ma hosszabbította meg a miniszterelnök ápr. közepéig a "lakásfogságot". Egyelőre, mondta.

      Törlés
    2. Mára tiszta nyár lett!
      Időben rendeltem, 10-dikén hozták ki, és jövő hét csütörtökre is sikerült ismét rendelnem, pedig most már minden nagyobb cégnél nagyon nehéz egyáltalán szabad időpontot kifogni.
      Megszoktam, hogy nagyon kihasználom a mélyhűző lehetőségeit, mindig van tartalékom. A mostani lakásomat kivéve mindig mindentől messze laktam, muszáj volt előregondolkodni és tartalékolni, megszoktam.

      Törlés
    3. Bocs', természetesen mélyhűtő akart lenni. :)

      Törlés
    4. Friss zöldséget, gyümölcsöt csak muszáj venni... Te ügyes szervező vagy! Én még nem próbálkoztam a kiszállítással, így legalább néha emberek közé megyek, még ha kerülgetjük is egymást messziről... Tény, hogy 1 személyre könnyebb, de nagyobb családban ma már el se tudom képzelni... Persze, ha muszáj, megtalálja az ember a módját!

      Törlés
    5. Hát... én most nem vágyom emberek közé, mindent megteszek, hogy ezt a vírust megússzam. A tüdőm egyébként sem egészséges (COPD-s vagyok), ha erre megkapok egy ilyen kifejezetten a tüdőt támadó betegséget, tényleg nem lesz sok esélyem.
      A gyümölcsöt most kénytelen vagyok nélkülözni (az hiányzik a leginkább!), még kiszállítva sem merek rendelni, mert fogalmam sincs, milyen tisztítással lenne biztonságos megenni. A levesbe való zöldségféléket előre megtisztítva és blansírozva adagonként el szoktam tenni fagyasztóba még "békeidőben" is, így azzal el vagyok látva egy darabig.

      Törlés
    6. Én a gyümölcs nélkül bírnám nehezen... Az almát egyszerűen meghámozom, a mandarinnak is leveszem a héját, esetleg kiwit eszek még... Sőt, a joghurtos dobozokat se fertőtlenítem (!), mint ahogy egyeseknél olvastam...
      "...mindent megteszek, hogy ezt a vírust megússzam" - tégy is meg mindent, Ági! Fontos vagy!

      Törlés
  4. Az idősek védelmében hozták a szabvályt, hogy 9 és 12 óra között vásároljanak, ha muszáj, és vegyék meg a gyógyszereket. Csak egyesével mehetnek a patikákba. Ők a leginkább veszályeztetett korosztály. Így oldják meg, hogy a fiatalabbak, akik sokkal többen vannak, megfertőzzék őket. A kontaktok ritkulása segít abban, hogy a fertőzések ne legyenek kezelhetetlenül tömegesek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt még nincs időbeli megosztás, és az időseknek megszervezhetik a szállítást, ha kérik.
      Ha nem muszáj, én se megyek ki. Most mondtam le április közepéig terjedő orvosi időpontjaimat is (onkológus, CT, visszérgyulladás, vérvétel), halasztást kértem, hátha addigra csillapodik a helyzet. Itt, északon most várják a tetőzést. (fent nem jól írtam Aliznak: a halottak száma egyelőre 2000 körül, bár minden nap változik...)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...