Keresés ebben a blogban

2011. november 2., szerda

Végetér az őszi szünet...


Elutaztak a gyerekek. Felteszem még az 5 éves Lucie képét a blogra, ahogy ígértem, bár az anyjuk nem látja szívesen, és ebben igazat adok neki. Amit az Internet-űrbe kibocsátunk, azt nehéz nyomon követni azután... Ezért nem volt eddig se róluk kép, s ezután sem valószínű. Ráadásul még az is visszatartott, ami a primitív népeket is egy kicsit, amikor nem engedik magukat fotózni: aki "elviszi" a képmásukat, az talán úrrá is tud lenni rajtuk... A gyerekek pedig sajátmaguk nem dönthetnek efelől... Így csak privát mail-ekben büszkélkedtem eddig velük.
Jó 10 napos megszakítás után újra egyedül. A csendet csak a rádió vagy este a TV töri meg, esetleg a mosógép diszkrét zümmögése. 2 nap maradt a félórás kis exposé megírására a reneszánsz korszakról, mégpedig arról, hogy mennyiben meríthetünk még a mai ember számára is energiát, tudásszomjat, optimizmust, végtelen szellemi kíváncsiságot a reneszánsz "homo universalis" példájából, aki előtt szinte semmi nem tűnt lehetetlennek? Mennyiben volt szinte "forradalmi" az új szellem légköre a középkor után, még akkor is, ha újabban azt sem lehet csak úgy egyértelműen sötétnek titulálni.
Egyszóval, van mivel elfoglalni magamat, nem beszélve a november 22-én megnyíló csoportos kiállításunkról, amire szintén 5 rajzzal kellene felkészülnöm (egyet tegnap úgyis megvett valaki, annyival is kevesebb maradt kéznél...) De jobb is így, nem szeretném, ha a gyerekek azzal a tudattal mennének el, hogy mély letargiába süllyesztett a távozásuk! Ezt a bűntudatot keltő érzést nagyon jól ismerem, valahányszor, 38 év óta, a búcsúzkodás nyomasztó pillanatai eljönnek és az autónk távolodik, egyre kisebb pontokká zsugorítva a ház előtt integető sziluetteket... Eldöntöttem, hogy amennyire rajtam áll, sohasem éreztetek hasonlót a gyerekekkel, sőt magammal sem. Ameddig lehet, megőrzök egy saját életet, melynek nem ők a középpontjai, még akkor is, ha nagyon fontos pontjai. Igy senki sem érzi magát gúzsbakötve, de fontos dolgokban számíthat a másikra. Semmitől nem irtózok annyira, mint attól, hogy teherként nehezedjek valakire. Ennél még a magány is sokkal kellemesebb!

12 megjegyzés:

  1. Egy szőke, egy barna :) Hasonlítanak egymásra, de mégis mennyire mások!
    Lucie is tüneményes!

    VálaszTörlés
  2. Nagy jövő vár erre a kicsi lányra, látszik a pillantásából. :)

    A távolodó kocsi után integető sziluettek ismerősek. Voltak.

    VálaszTörlés
  3. @KapitányG: köszönöm, Gabi. Igazad van, nagyon különböznek egymástól, és ez a jó!

    VálaszTörlés
  4. @akimoto: remélem, a jövőjük nem lesz túl nehéz! Ezért szeretném csak túlélni a halálomat, hogy egy kicsit ügyelhessek még rájuk, csak a szemem sarkából...

    VálaszTörlés
  5. Flora, ez vicces kívánság, jó lenne megvalósítani. (Eszembe juttattad a szomszéd nénit a rendszerváltozás körüli évekből. Volt vagy kilencven éves, toporgott a folyosón, és azt mondta: "nem akarok meghalni, mert kíváncsi vagyok, mi lesz a vége". Hát lett vége?)
    :)))

    VálaszTörlés
  6. @akimoto: vicces is, mert valójában inkább "voeu pieux", vagyis olyan kívánság, amiről tudjuk, hogy úgysem teljesedhet be! A szomszéd nénidnek mondanám: vége sosem lesz, reméljük...

    VálaszTörlés
  7. Igazad van, Flora. Mindig meg kell egy kicsi külön életet őrizni. :)

    VálaszTörlés
  8. Névtelen4/11/11 20:09

    Jől tetted, hogy föltetted.Anyuka bármit is mond. Saját élet van is meg nincs is. Sőt:ha csak saját, nem ér sokat.Ez persze nem zár ki
    csekélyke integritást.

    VálaszTörlés
  9. ezen a képtilalmon - sokfelölin - én is el szoktam gondolkodni...!
    talán még a nevekre is vigyázni kellene jobban (itt a neten is) ... talán a nicknév is ezért van?az igazit elrejtendő? bár ez józan megfontolás...
    de mindben van valami...
    főleg a kiszolgáltatottság elkerülése fontos lehet!
    de hát mindenfélének mindig ki vagyunk téve...

    u.i. lányom is erősen korlátoz a fotói netre tevésében - és ezt méltányolom is. (újabban)

    arany közép... ezt kellene elérni mindenben,de nem könnyű

    VálaszTörlés
  10. @Zé: azt hiszem, igen. Amennyire csak lehet. Létkérdés.

    VálaszTörlés
  11. @anonyme: Ha meg is tettem, bizonyos fenntartásokkal. "Anyuka bármit is mond" - elsősorban igaza van és az ő gyereke mindenek előtt, nomeg az apjáé. Az én privát rangsoromban a nagyszülők csak ezután következnek. A felelősség elsősorban a szülőké, tehát a tekintély is.
    Amit a saját életről mondasz, magamnak így fordítanám meg: ha nincs benne saját, nem ér sokat...

    VálaszTörlés
  12. @aliz: egyetértek a lányoddal - és veled - ami az óvatosságot illeti. Az Internet hamar elszalad velünk, mint a megzabolázhatatlan ló. Nincs még elég tapasztalatunk, egyelőre a kommunikáció részegítő határtalansága babonáz bennünket...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...