Ahogy az idő halad, úgy kerülök egyre közelebb az emlékezések műfajához (olvasói minőségemben is, nem számítva a saját irkafirkálásokat...). Mégpedig a Márai-féle értelmezésben, amely nem anekdoták füzéreiből szövött tarkabarka szőnyeg, esetleg kipofozott önigazolás, hanem óriási műveltségére alapozott nagy léptékű világlátás, finoman árnyalt stílusban.
Kedvem volna oldalakat idézni a könyvből. Most azért választottam a legvégét, a harmadik rész rövid, huszadik fejezetét, mert mintegy visszhangként hat a múltkor idézett Pilinszky-levélre. Márai többször is elmondja, hogy csak magyar nyelven tud író lenni, mégis a mélyvízbe ugrik és 1948-ban elmegy. Érzi, hogy az egyre fojtogatóbbra szövődő diktatúrában nem fog tudni szabadon írni. A pár sorban minden benne van, a szabadság ára is...
Az Arlberg-expressz kora délután indult Budapestről, és éjfél után ért az ennsi hídra. Megint belépett a fülkébe az orosz katona és kérte az útleveleket. Megvizsgálta a pecséteket, visszaadta az okmányokat, közömbösen becsukta a fülke ajtaját.
Az éjszaka csendes volt. A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakában utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki. Ebben a pillanatban - életemben először - csakugyan félelmet éreztem. Megértettem, hogy szabad vagyok. Félni kezdtem.
Micsoda paradoxon! „...szabad vagyok. Félni kezdtem.”
VálaszTörlésElgondolkoztató.
Ezt az érzést - kicsit más formában, hiszen nem voltam egyedül - én is átéltem, mint a 25 éves "gyermek", akinek elengedik a kezét...
Törlésmindennek ára van. félni meg sokmindentől lehet. a szabadságtól is, ()de annak hiányától is)!
VálaszTörlésA szabadság persze csak azokban ébreszthet félelmet, akik nem ismerték...
TörlésHa szabad vagyok én döntök a sorsomról, és rákenni sem lehet másra a balsorsomat.Szerintem a teljes szabadság csak egyedül élhető meg( nincs igazán függés másoktól, de felelősség sem mások miránt), ami akár magány is lehet.
VálaszTörlésEzt a Márai művet még nem olvastam, beírtam az elolvasandót közé.
Igazad van, Éva, a szabadság és bizonyos magány szorosan összefügg. A felelősség pedig saját magunkért áll fenn, s ez sem mindig egyszerű...
TörlésTúl az Óperencián (ober Enns)az itthoni meghitt félelmek után újakat kellett megszoknia. Bátor ember.
VálaszTörlésTetszik nekem az "itthoni meghitt félelmek" kifejezés...
TörlésA szabadság viccben: A 70-es években az Örs vezér téri aluljáróban a rikkancs: „Legszebb ajándék a Népszabadság”. Mindenki értette, ahogy akarta.
VálaszTörlésA szabadságról komolyabban: Az ember egyetlen kincse, mellyel rendelkezik. Ez a szabadság az emberen belül található, és arra való, hogy megossza másokkal, hogy amennyire le tud mondani róla, tegye azt a mások szolgálata érdekében. Ez volna az altruizmus, ha nem szedegetnénk vissza olykor-olykor a másnak adott szabadságunkat. Ekkor marad a magány.
Próbálom kifejteni: A másokért végzett szolgálat oldja a magányt. Aki másokért fáradozik, lehetetlen, hogy magányossá legyen. Határeset: Az ágyhoz kötött, magatehetetlen beteg.
Egyetértek az altruizmussal, művelem is, amennyire csak lehet.
TörlésMióta egyedül élek (immár 6 éve múlt), igyekszem saját magányomat "megszelídíteni", megtölteni olyasmivel is, ami nem a mások társasága: így lesz belőle nem "elszenvedett", hanem "kiváltságos", ha kell...