Keresés ebben a blogban

2013. december 13., péntek

Kapun ki, kapun be...

   Egy hete is elmúlt, hogy a blogomon jártam. Az is lehet, hogy egyúttal ki is töröltem magam azon kedves látogatóim emlékezetéből, akik időnként bekukkantottak hozzám, beköszöntek és meg is álltak egy pillanatra, hogy kis kavicsot helyezzenek a kommentdobozba, jelezvén jöttüket, mely mindig örömet okoz. Mint ahogy elejétől fogva többször is említettem, számomra  -  de csakis a magam nevében!  -  a blogom nem a magányos monológ céljából keletkezett, hanem mint valami tengerbe dobott palack, annak reményében, hogy valaki(k) ki is halássza(k) majd, sőt, reagál(nak) is rá. Hiszen immár harmadik füzetembe magányosan is írogathatok… Csak az addikciótól kell óvakodni, s bevallom, ez a legnehezebb.
   Látom ma, hogy Boróka eltávolodik egy időre (remélem, nem végleg!), hogy rendezze külső és belső dolgait. Ezt persze tiszteletben kell tartani, mint ahogy azt is, hogy a látogatók száma és személye változó, megszokottak maradnak el, újak jönnek néha, ha nem is ragadnak meg mindig véglegesen… A blog a laza, szabad kapcsolatok helye, ahol senkitől se szabad a hűtlenséget számonkérni. Mondhatnám azt is, hogy csak a HŰSÉG fogalma létezik, a hűtlenségé nem. Ezt a játékszabályt már a belépéskor alá kell írni.
   A másik, számomra alapvető szabály a civilizált hangnem. A Net elszabadította a durvaságot, a névtelenség álarca alatt az alpári ösztönöket nem tartja vissza semmi nevelési tabu. Szerintem ez is csak rosszul értelmezett szabadság, mely pillanatnyi megkönnyebbülést okozhat csupán, mint annak, aki látatlanban megrongál valami magán- vagy köztulajdont. Problémája nem kapott megoldást, tovább kell hordoznia a hátán. Szerencsére nem kellett szembesülnöm eddig az effajta problémával.
   Tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy a gyerekeknél jártam pár napja, nagymamai misszió keretében...

10 megjegyzés:

  1. Pihenésül nem akarod megírni a múlt hét mindennapjait?
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, pihenésre most nincs sok időm a jövő év elejéig! Hacsak nem lopok pár percet innen-onnan (pl. a F-B-ról…)

      Törlés
  2. még közel sem olyan hosszú idő - pár hét se -, hogy elfelejtsük szívünknek kedves ismeretlen ismerős blogját.
    szerintem

    én legalábbis volt olyan pl. egy évnél is több ideig nem írt blogba visszajártam néha, oszt egyszercsak feléledt.:)))
    nekem a blogok olyanok, mint könyvek a polcon: bármikor beleolvasok, ha megszerettem a szerzőt, anélkül, hogy a mindennapos barátja akarnék lenni.
    más meg másként gondolja
    nekem egyébként sok bejegyzésem magános monológnak szánódva íródott, de bennhagyom, mert az is én vagyok, máskor meg megmozgatnám a látogatókat, de nem sikerül):)))))))
    azért Isten hozott újra itt
    az jól esik, ha az ünnepek alatt látom, hogy más is beül a klavi mellé, kicsit amolyan közösségféle ez...de á nem, nem addikció, dehogy, hogy a reggeli kávém csak netközelben fogyasztható:))), mert hát ugye a levelek, meg a facse, meg a sok másik blog, :)))
    szia:)*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eltűnt a válaszom, Katalin… Megpróbálom újra "költeni": "kicsit amolyan közösségféle ez" - írod, ami nagyon kellemes érzés, az említett HŰSÉG… Pont ebben a kötődés veszélye, amiről írtam, amit senkitől sem szabad számonkérni! S az én koromban már nem szívesen szenved az ember, megvan bőven a rászabott adag...

      Törlés
  3. Csakhogy itt vagy! Már a Délmagyarban is azt kutattam, lehet-e valami okod Mo-ra jönni.
    *
    Sokat nőttek az unokáid. Nagyon szépek, derűsek.
    *
    Mint önző blogot élő, csak ott olvasok, ahol tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, tudom, hogy szűkszavú vagy az "ömlengések" terén. Annál jobban esnek soraid.
      Nem az idén nem megyek már többször M.o-ra… Tavaly ilyenkor ott töltöttem a karácsonyt, még nem hevertem ki a lelki próbát… Anya még túlélte majdnem 4 hónappal.

      Törlés
  4. Örülök, hogy újra vagy örömteli( kicsit fárasztó) missziód teljesítése után.
    Hogy felejthettünk volna el, vártunk már vissza, mert hozzátartozol a napjainkhoz. Egyébként igazad van, nem kérhetünk senkitől semmit számon, a blogos élet mellett van mindenkinek egy másik élete, melyek persze össze is fonódnak.Így jövünk vissza szívesen, ha szünetet is tartunk, mert nem kötelező, hanem jó érzés jelen lenni. Visszaolvasni is lehet blogokat, ha éppen nem ír a gazdája, de egy idő után már beindulnak a gondolatok, hogy mi lehet vele. Még rosszra is gondol az ember, bár te jelezted, hogy a fiadék a segítséged kérték. Jó, hogy itt vagy újra, és sűrűbben várható tőled írás és kép.Érdekelnek az unokákkal megélt élmények( is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. …" hozzátartozol a napjainkhoz" - ennél szebb elismerést ritkán kap az ember! Köszönöm, Éva, mint ahogy mindannyiótoknak is, hogy kis önbizalmat, energiát öntögettek belém.
      Különben én is így vagyok kb. az általam látogatott blogokkal, s erről jut eszembe, hogy aktualizálnom kellene a fenti listát (ha lenne időm!). Majd!

      Törlés
  5. Nem hinném, hogy bárki elfeljetett volna pár nap blogszünet miatt:)))
    Az itteni társaságra ez egyáltalán nem lehetne jellemző!:)
    Meg valahol írtál is olyasmit, hogy a gyerekeknél vagy és más a klaviatúra. Szóval én nem aggódtam. Mert azért ez is velejárója a blogozásnak. Ha valaki eltűnik, kezdjük félteni, mi van vele, nem beteg-e, nincs-e baj. Ezért hén, a "csönd" van egy blogban, még többször járkálok oda:)
    Sajnos ilyentájt mindenki időhiányban szenved főleg. Ezért írni, kommentelni sincs annyi, mint a szokásos napokon. Majd még jövök, békés karácsonyt kívánni, talán egy rövidke e-mailre is futja, remélem.
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves E., amikor azzal kezdtem, hogy talán "ki is töröltem magam" (vagyis magamra vessek, ha így van) az emlékezetetekből, ezzel a "költői fogással" pont az ellenkezőben való reménykedéseimet fejeztem ki! De még az is benne van, hogy szokásom szerint, ha valami kellemetlen történik velem, csalódás ér, elsősorban magamban keresem az okát! De még az a reflex is, hogy védekeznem kellene talán az érzelmi kötődésektől, hogy elkerüljem a további alkalmakat a szenvedésre - mint mondtam, megvolt a nekem rendelt adag bőven! Meg aztán, irtózom bárkire is ránehezedni, bármit is "reklamálni"… Hát, ennyi minden volt a sorok mögött, de még több is!
      Az időhiánnyal egyetértek. remélem, lesz időd az ünnepek alatt megmártózni a kötetlen családi boldogságban!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...