A legtöbb általam látogatott blogon adventi hangulat uralkodik: gyertyagyújtás, zsoltáréneklés, elmélyülés, ki-ki a saját hitének mélységeit, esetleg korlátait vizsgálja. Úgy tűnik, jólesik valamiben megkapaszkodni, bizakodni, hogy ami történik velünk, nem a véletlenek kegyetlen játéka, hanem a gondviselésnek célja van vele, velünk…
A hit, vagy ennek hiánya mindenki legbensőbb magánügye. Ennek ellenére nem titok, hogy ha nem is osztom e meggyőződést, végsőkig tiszteletben tartom mindenkiét. Éppen ezért néztem tegnap este nagy érdeklődéssel azt a dokumentufilmet a TV-ben, melyben egy újságírónő - ő maga nem vallásos - három hetet töltött egy cisztercita női kolostorban, megosztva minden foglalkozásukat, a krumplipucolástól a napi hét miséig, a rózsafűzér-készítéstől a hajnali 4-kor kezdődő imádságig… Ma reggel mégegyszer megnéztem. Magam is azt a "titkot" szerettem volna megfejteni, amit az újságírónő.
Az apácák 49-től 98 évesek. Pár évvel ezelőttig sokkal szigorúbbak voltak a szabályok: csak jelekkel értekezhettek, a néha látogatóba jött családtól dupla rács választotta el őket, s matrac helyett csuhéjjal töltött zsák volt a derékalj…
Néha-néha elbeszélget egyik-másik apácával. A legmegragadóbb: olykor 25-30-50 éve itt élő, minden világi külsőségről lemondott nők arcán honoló béke, belső elmélyülés. "Az ima számomra olyan fontos, mint az oxigén. Imádkozni mindig, mindenütt lehet" - mondja egyikük. Számomra feltűnő volt a 90 éves kor táján is megmaradó szellemi frisseség.
A napközbeni elfoglaltságok minden percet lekötnek. Ennek ellenére egyik-másik utal a magány ránehezedő súlyára. Az áthatolhatatlan kettős sövényen ki-bejárni lehetetlen. De nem is kívánnak kimenni. Az ő életük immár belül zajlik.
A CSEND… Újságírónőnk nagyon nehezen szokja meg, míg végül 3 hét után bevallja: "A hitet nem találtam meg. De egyet megértettem: a csend arra való, hogy jobban meghalljuk a lényeget."
Fiatal koromban egyházi kórusban énekeltem, így többször is módomban volt kolostorban vendégként lakni.
VálaszTörlésEkkor tanultam meg azt, hogy hiába szeretem a csendet, ha nem magam választhatom meg azt, hogy mikor van rá szükségem engem bezár és fojt. A rendekben kívánt fegyelem kifejezetten teherként ült rá a szívemre. A hitről azt gondolom, hogy belső szabadságot ad és rengeteg erőt. Nem értek egyet a rendek túlzott szabályozó fegyelmével, korlátok közé szorító életmódjával. Az igazi hit belülről ad tartást értelmet, erőt a léleknek.Ez a belső szabályozás untig elegendő a jól működéshez.
Természetesen ez az én szárnyaló, szabad, tüzes lelkem ideológiája. Mindenki másként él a hitében és a hitével. Személyiség függő , hogy ki miben leli meg a belő békét, harmóniát.
Györgyi, a csendet egyre jobban ismerem és szeretem, s még csak kolostorba sem kell vonulnom, megvan itthon az egyedüllét, még néha jobban is (csak kényelmesebb körülmények között!). Az elvonulásban nekem pl. nem felelne meg, hogy nincs körülöttem a pezsgő élet, melyet meg kell osztanom, mint embertársaim kínját-örömét, időnként leszállva az arénába… Nomeg a gyerekek! A szenvedésből kijut mindenkinek, nekem is bőven. De az is épít bennünket. S engem az a gondolat is, hogy osztozkodom embertársaim sorsában, legalábbis némelyikében.
TörlésCélzottak ezek a csendek. Van, aki hangos, mégis kedvemre való. Ferenc pápa. eddig nekem azt bizonyította, hogy éli, amit mond, s azt mondja, amit megélt - egyszerűen, érthetően és értelmesen.
VálaszTörlésNagy változás a diszkrét teoretikus Benoît XVI után… (magyarul nem tudom, hogy hívták…)
TörlésÉrtékelem azt is, hogy meg is valósítja, amit prédikál.
Ezt a belülre figyelést, - amihez olyan csend kell, ami kizárja a külső zajokat, sokszor veszélyesnek érzem, mert közben elszalad mellettük az élet, "ügyefogyottnak", nem életrevalónak véleményezik, azok, akik a nyüzsgő életben megállják a helyüket. Azt hiszem kell egy védett hely, kolostor, vagy remetelak, mindegy, ahol a magad csendjéből nem zavarnak föl, ahol megtarthatja az arcvonásod az átszellemült mosolyt anélkül, hogy ne rúgjanak le a villamosról, ne lopják ki a lakásodból az értékeidet, ne üssenek le az utcán....
VálaszTörlésÚgy gondolom, hogy "ne ítélkezzünk, hogy ne ítéltessünk"… Ahogy elnéztem ezeket az asszonyokat, sokuk mögött nehéz, kaotikus élet állt. Legtöbben ellenállhatatlan "hívásra" jöttek a kolostorba, egyikük eljegyzését bontotta fel… Ideális az lenne, ha mindenki elhivatottsága szerint élhetne, ki a nyüzsgő életben, ki a védett csendben (ami esetleg a másik számára jelent veszélyt, nagyon igazad van!)
TörlésNem kolostor, de hasonló: két közösségben is találkoztam ezzel az életérzéssel. Most, hogy írsz az újságíró megfigyeléseiről, akaratlanul összehasonlítottam őket, hogy rátaláljak a titkukra. Három éve a római zarándokházban, nem csak a nővérek, hanem a vendégek között is ugyanazt a békét, bizalmat, elfogadást tapasztaltam, mint amiről a te tévéd tudósítója beszélt. A másik, ehhez hasonló élményem Mongóliában volt, egy buddhista kolostorban. Az elfogadásra készséget, a bizalmat, a felszabadító imát érzékeltem. Eltérően ugyan az európai formáktól, de a közösséget ott is a hit formálta erőssé.
TörlésNem muszáj hívőnek lenni, csak többen legyenek azok, akik elfogadóak másokkal szemben. Gondolom ezt hosszú idő tapasztalatai után.
"Nem muszáj hívőnek lenni, csak többen legyenek azok, akik elfogadóak másokkal szemben." Az elfogadás legyen kölcsönös, igazad van.
TörlésHát igen, a hitet nem lehet csak úgy "megdolgozni", elhatározni, hogy legyen, azt hiszem. Valószínűleg valami nagyon intim érzés lehet. Az is bizonyítja, hogy a legtöbb gyerekkorban "betanult" vallásosság sokszor elkopik, formalitássá, esetleg "mentőövvé" válik ("sose lehet tudni"), ha nem megy át ezen az átváltozáson… Azt se gondolom, hogy csak a vallásos hit valamilyen felsőbbrendűséget, különleges erényt kölcsönözne valakinek: az emberek értéke nem ezzel méretik, szerintem. A hit vagy annak hiánya tiszteletre méltó egyéni szabadság kérdése.
Rózsa, igazolom én is, amit mondasz. Se értékmérés, se felsőbbrendűség nincs a szabadságukat hit szerint vállalókban, én csak azt kutattam, mi lehet az, ami közösséggé kovácsolja akár a ciszercieket, akár a lámákat.
TörlésIgen, azt hiszem, az ilyen magasfokú spiritualitás nagy összetartó erőt jelenthet.
TörlésAmikor a felsőbbrendűségi érzést említettem, arra céloztam, hogy sokszor tapasztaltam, hogy egyes hívők mintegy "sajnálják" azokat, akik másként gondolkodnak, esetleg erkölcsi fogyatékosoknak tartják őket. Ugyanúgy irritál, amikor valaki megveti a vallásos érzést, a magas értelem nevében… Pedig csak a másság tiszteletéről van szó itt is, ott is.
Rózsa, tudod, mit? Hadd sajnáljanak. Engem nem zavar. A vallásokban meg a sámánhittől a legmagasabb filozófiákig érdeklődéssel figyelem, hová helyezi magát az ember a világegyetemben. Remélem, senkit sem bánt ez a megfigyelői "attitüd".
TörlésSzámomra az egyetlen lehetséges az agnosztikus álláspont: ki merné azt állitani, hogy nála van az Igazság elrejtve? (Természetesen sokan megteszik, bizonyíték nélkül…)
TörlésJé, ez furcsa. Én azt gondolom, hogy mindenkinek igaza van. Megismert valamit az ő elméje által, tehát igaz.
TörlésIgen, van a mindenkinek igaza van (kis "i"-vel) és az Igazság, naggyal… A kicsit illetően nekem is ez a véleményem. A nagyot meg csak keressük, de megtaláljuk-e valaha?…
TörlésKedves Klári, örülök ennek a kis filozofálgató eszmecserének!
Lábunk elkophat hónaljig,
TörlésSej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.
Igy van… Baktatunk és néha fütyülünk is közben...
TörlésHm. Biztosan van Egyetlen Igazsag?
VálaszTörlésAhanyan megfogni szandekozunk, annyi fele igazsagra probalunk raeszmelni. Ez Az. Es boldogan hisszuk, hogy megtalaltuk.
Stali
Kedves Stali, az "Igazság" ebben az értelemben elvont fogalom. Az sem érdekes, hogy Egyetlen-e vagy sem. A keresése a fontos, nem is annyira a megtalálása. Az életút, s ami az értelmét jelenti…
TörlésKicsit homályos vagyok?...
Nem. Teljesen ertheto, amit mondasz.
Törlés:)))
TörlésEhhez a bejegyzésedhez egyébként két dolog kapcsolódik bennem.
VálaszTörlésAz egyik Brugge-be érkezésünkkor, röviddel Életem Párjának halála után, a Begina-házak előtti gondolataim. Ahová friss özvegyként akár be is mehettem volna. De. És ott jött, hogy bizony sokkal vonzóbb számomra a világ, a sok szépség megismerésének lehetősége, bár a lelkem bizony nagyon nagy csendben volt.
A másik Éva kérdése, amikor elmondtam neki, nem értem, van, aki úgy akar csendet, hogy abban mindig szóljon valami (igaz, csak klasszikus) zene. Aki erre a következőt kérdezte: ugyan mi az, amit nem akar meghallani?
A kommentek kapcsán meg a mélységes egyetértésem, kinek-kinek legyen hite szerint. Ha az a katicabogár, hát nevezze annak, ha a hitetlenségéhez ragaszkodik, találja meg abban. Igen, az Út lehet, hogy fontosabb, mint odaérni. És ha a belső békéd a környezetedre is kisugárzik, akkor talán segítesz is, akár kimondatlanul is. Hogy így is lehet.
stali
Igen, azt hiszem, a legfontosabb a belső béke kisugárzása, átérzése (ha átérezzük, ki is sugárzik!)
TörlésMegköszönöm neked is, kedves Stali, hogy hozzájárulsz ehhez a beszélgetéshez a saját tapasztalatoddal, véleményeddel.
"...az Út lehet, hogy fontosabb, mint odaérni. "
TörlésSzerintem nem csak lehet, de biztos az út a fontosabb. Mint ahogy Kavafisz Ithakájában olyan gyönyörűen leírta.
Szerintem is, kedves E. Nem szeretem, ha VÉGE van...
TörlésMi az igazság? - kérdezte Pilátus.
VálaszTörlésNekem egy vicc ugrott be a dolgok igaz vagy hamis voltáról.
A pszichopata tudja, hogy 2x2=4, csak valahogy mintha egy kicsit kevésnek találná.
Mick, kétszer jött be ugyanaz a megjegyzés, az egyiket töröltem utólagos engedelmeddel!
TörlésJót mosolyogtam a vicced találó finomságán!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés