Keresés ebben a blogban

2014. december 1., hétfő

Dekoráció

   A mellékelt képnek semmi művészi ambíciója nincsen, csupán illusztrálni hívatott csaknem reménytelen próbálkozásaimat, hogy elhelyezzem a sok virágcserepet, melyek túlélték a nyári megpróbáltatásokat. Az addigi helyük felszámolodott, s most újakat próbálok kitalálni, pl. a tetőbe vágott "fényfogó" alatt, mely a második képen jobban látszik. Egyúttal a tusoló és a WC közötti csupasz falfelület is betelt. Maradt még egy, amely egy másik felvonás témája lesz...
    A polcok 23 / 23 cm-esek, amolyan "láthatatlan csavarral" vannak a falba erősítve, melyhez François és Daniel közreműködése kellett, mert nekem nincs hozzá elég szerszámom (még évente egyszer sem jön rám a barkácsolhatnék, ha nem muszáj...).
Nem akartam, hogy ezzel vesződjenek a születésnapi ebéd alkalmából, de 
gyanítom, hogy François telefonált előzőleg az apósának, mert az szerszámos ládájával a kezében érkezett az ebédre... 
   

10 megjegyzés:

  1. Kedves, hogy ilyen figyelmesek a szerszámos ládával érkezők.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Mick, elmondhatom, hogy nagyon figyelmesek és szolgálatkészek! Emellett Daniel nagy barkácsoló is.

      Törlés
  2. Elég lesz öntözni, igaz, nagyon szépek így elrendezve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, igaz, létrára kell mászni az öntözéshez, de ez a 3 orhidea és ritkán kell öntözni!

      Törlés
  3. De utálom a blogspotot ezért az atrocitásért, hogy elvész az egész kommentem, ha előzőleg nem jelentkeztem be. :(( Na szóval, ещё раз: nekem is az öntözés jutott eszembe, mennyire kell majd vigyázni, hogy a falra ne jusson a vízből. :) Viszont tényleg nagyon dekoratív ez a három növény ott a falon a különböző színű tartókban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, én meg bepötyögtem a választ neked szorgalmasan, át is írtam a magánhangzókat magyar klaviatúrával (elég körülményes!), s akkor rossz gombot nyomtam meg véletlenül, s eltűnt az egész! Az ördög incselkedik velünk!
      Szóval, kb. azt írtam, hogy mivel ez a 3 orhidea, pár csepp hetenként elég lesz... A háromszög alakú elrendezés adott volt, hogy mindegyiknek jusson a felülről jövő fényből.

      Törlés
  4. Ügyesek a fiúk!
    Gondolom, hogy jól sikerült a londoni út és a születésnapi ebéd is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, nagyon elégedettnek tűnt mindenki: a fiatalok a kirándulás miatt is, az ebéd mindenkinek tetszett.

      Törlés
  5. Lassan minden megtalálja a helyét. Jó látni ahogy egyre szebb és otthonosabb a lakás. Remélem nem fáradtál el nagyon az ünnepi rohangálásba és maradt erőd az örömre is.
    Boldog Születésnapot kívánok így utólag is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, Györgyi, nagyon elfáradtam a két nap után, amikor a mosogatassal, pakolással végeztem (mosogatni is akartak, de jobban szeretem elintézni magam nyugodtan, miután elmentek a vendégek, csak a hátam fájdult meg tőle, de egy tabletta és a TV kivette a görcsöt) De az öröm, amit a jelenlétük okoz, megéri a kis lerobbanást, amit meg ráérek kipihenni!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...