Keresés ebben a blogban

2015. március 30., hétfő

Tavasz?...

   

Ma reggel olyan szép napsütés fogadott, hogy a kellemes meglepetéstől azonnal a fényképezőgéphez kaptam. Az időjárás előrejelzései ugyanis minimum csütörtökig esős, szeles, hideg időt jósoltak, amiben különben már volt is részünk napok óta.
   



Szeretem a reggeli napot, azt, amelyik az utca felől érkezik és végigsímogatja a függönyöket, a kanapékat, megvilágítja a bumfordi táncosnő szobrát is, melyet egyik csoportbeli kollégám állított ki pár éve és tőle vettem meg.
   


A vörös tulipánok  valósággal kigyulladnak ilyenkor. A kertben virágba borul lassan a kamélia. Kifelé kívánkozik az ember, de a szél metsző hideg. Megtanultam már a 25 év  alatt, hogy nem kell az első csalóka illúziónak hitelt adni... Várjuk ki a végét.


8 megjegyzés:

  1. Alles neu macht der Mai - mondja a német sőt énekeli is. De az április is - eddig. Most, hogy változik a klíma, már a március is. Gyönyörűek azok a naptól áttüzesített tulipánok, úgy átvilágítja őket, mint a gyerekek fülét.
    Szép napokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Mick, neked is. Gyógyító ez a nap, testnek, léleknek egyaránt!

      Törlés
  2. Szépek a gyerekfülű tulipánok, de még a napsütés foltjai is a szőnyegen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, úgy siettem a fényképezéssel - itt sose lehet tudni, meddig tart, mikor bújik el ismét hosszú időre a nap - hogy el sem tüntettem a meghitt rendetlenséget az asztalon... Realista csendélet - nálam. (De egész nap sütött!)

      Törlés
  3. De szép nálad minden! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Superwoman! Szeretem én is ezt a helyet, különösen napos időben, de egyre jobban "belakom"!

      Törlés
  4. A napfény adta árnyék mindig új, játékos alakzatokat rajzol a függönyökre. Egyik kedvenc fotótémám.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...