Beszámoló

Egy óra múlva el kell mennem.

Kinn sötét van, a fekete viharfelhő földig ér, egy zuhancson már túl vagyunk. Zengedez az ég. Pedig még hat óra sincs, a nap ilyenkor este tíz után megy csak le...

Gondoltam, gyorsan megírom a soron következő bejegyzést.

Egy héttel ezelőtt, 29-én repültem Magyarországra a fiammal. Éjjel fél 2 felé értünk a kihalt házba, de kellemes meglepetésként vetett ágy fogadott bennünket, s az asztalon vacsora!

A házban különben tolongtak a múlt kísértetei. Kicsit mintha idegenkedve fogadták volna a látogatást.

Másnapra felengedtek egy kicsit. A ragyogó napsütés hatására mi is. Igaz, hogy 16°-ban indultunk útnak pénteken és az ottani 30° nagyon jót tett!

Szombat délelőtt már indultunk is Hódmezővásárhelyre a megbeszélt találkozóra egyik volt osztálytársammal, Á. Máriával. Több mint 25 éve nem láttuk egymást... De azért rám ismert ő is. 

Mit mondjak? Déltől este hétig be nem állt a szám... Igaz, sok kérdésre kellett válaszolnom, de az évtizedeket   -  számomra legalábbis  -  egykettőre áthidalta a viszontlátás öröme. Mária, Deske, Biga, Vakesz, Kati, Magdi, Dióka, Emese, Sanyi és Attila, Jutka és V. Andris, nem beszélve volt osztályfőnökünkről, Sz. M-ról, aki frissen operált térdét nem kímélve, bottal jött el az ebédre! Csatlakozott még Lelkes István festő, aki művészettörténetre oktatott bennünket annak idején, s aki hűségesen eljön minden évben.

Szerettem volna még mindenkivel hosszasabban elbeszélgetni. Jövőre lesz az 50. érettségi találkozó. Vajon el tudok-e majd menni? A jövő titka.

Öcsém özvegye pompás vendéglátásban részesített bennünket minden nap.

Hétfőn sikerült pár órára Szegedre is elmenni. Kellemes sétával családi körben, valamint öt könyvvel gazdagabban jöttem meg kedd éjjel.